Egy ideje már szemeztem egy kanárisárga Lexus LC-vel, ami a belga Autoworld állandó tárlatává vált. A kocsi amúgy "régi" kedvencem, vagyis egyike azon pár autónak amibe minden autószalonon igyekszem beülni, akkor is, ha az autó árfekvése és használati értéke nem igazán passzol a vásárlói profilomhoz (magyarul, csóró vagyok hozzá :)) 

Sokáig nem értettem, hogy mit keres ez az ultramodern új autó a múzeumban, aztán legutóbb elmagyarázták a teremőrök: ez egy előszériás példány, amelyet nem lehetett forgalomba helyezni, ezért a belga importőr a múzeumnak adományozta (jó arcok lehetnek). Emlékeim szerinte hasonló előszériás modelleket láthattam nemrég a kölni Toyota gyűjtemény darabjai között is a 90-es évekből (pl Toyota Sera), amelyek manapság megbecsült ritkaságok.

Amúgy a látogatás oka, hogy a belgák egy rögtönzött tárlattal köszöntik a ma induló le mans-i 24 órás futamot. Az angol nyelvű poszt már kész az egzostive-on, de a magyarításon még dolgozom.

A Porsche autógyár június 8-án ünnepli a 70. születésnapját. E megfogalmazást szándékosan választottam, mivel a Porsche nevet már jóval korábban is megismerhették számos iparágban. 1900-ban az ifjú Ferdinand Porsche valósággal rárúgta az ajtót a bécsi iparvilágra, amikor beugró házi feladataként összedobott egy plug-in hibrid járművet az akkoriban elismert udvari kocsiépítő Lohnernél (amelynek egy szép példányát láthattam nemrég Salzburgban a Porsche család saját gyűjteményében). Később a XX. Század első felében Ferdinand Németország Tony Starkjává vált. A tigris tanktól a "népautón" át a mezőgazdasági járművekig egy sor fejlesztésben köszönt vissza zsenialitása, de egyikük sem viselte Porsche nevét. 

1948. június 8-án vették nyilvántartásba az első Porsche nevet viselő sportkocsit. Ez volt a 356 Roadster, amely valóra váltotta Ferdinánd fia, Ferry Porsche álmát. Erre a napra vezetik vissza a Porsche márka születését, és a dátum fontos eleme a 70 éves Porsche sportkocsi emlékévévének.

A Spa Classics szombati versenynapján sikerült végre ellátogatnom a belga versenypálya hivatalos múzeumába. A Spa Francorchamps versenypálya múzeuma a környék közigazgatási központjában, Stavelot-ban, a múzeummá alakított kolostor pincéjében található, és kiváló betétprogram lehet egy versenynap mellé (meg amúgy is, a pince felett egy időszakos Robert Capa fotókiállítás várta a látogatókat).

A Múzeum több tucat versenyautót és közúti közlekedési eszközt, valamint emléktárgyakat állít ki a versenyzés minden korszakából. A dekoráció visszafogott, de hangulatos, az interaktív elemek pedig frissítően hatnak a múltba révedt elmének (na jó, inkább sakkban tartják a múzeumokra kevésbé fogékony gyerekeket, amíg az apukák szórakoznak).

Amikor egy friss és ropogós Porsche cabrióban ülsz, előtted valami oldtimer, mögötted egy F40-es és csengetést hallasz, mit lépsz?

A Peter Auto versenysorozat azonban él és virágzik, és a Spa Classicsra megint sikerült kinézni. Akinek nincs türelme kivárni a magyar posztot, elolvashatja az angol nyelvű képes-videós beszámolómat az egzostive-on.

Vagy egy hónapja betévedtem az év egyik legizgalmasabb autójának helyi bemutatójára. Nem teljesen új a téma, mert annak idején már a koncepcióautót is elhozták egy statikus bemutatóra, valamivel korábban pedig sikerült kipróbálni a Model S-t és a Model X-et is. Ahogy elnézem március óta itthon is bemutatták az I-Pace-t a hazai sajtónak, de ez a rendezvény sokkal látványosabb volt, a körítésről nem is beszélve.

Egy városszéli modern rendezvényközpontba hívták el a potenciális vevőket, akiket gondolom a korábbi tesztutak mentén invitáltak meg a rendezvényre. A Parokolóban állt mindenféle autó, Volkswagnetől Volvókon és Mercedeseken át és Range Roverekig (természetesen egy sor Jag kiséretében). Minden érkezőt 6-8 különböző színű kitűzővel egy-egy kereskedőhöz igazítottak el, és amíg az aperitivóra vártunk, el lehetett beszélgetni az autóról. Volt is miről, mert az I-Pace a hagyományos autóipar első valódi válasza a Teslá(k)ra.

Ez a poszt lemaradt a téli hajrában, pedig a belga szervezők megint kitettek magukért, egy teljes sorozat Ford GT, Kaiser Darrin, Starsky és Bullit verdái, Tucker Torpedo, Roadrunner és még több tucat ritkaság, olyan kötelező darabok mint a Corvette tornasor mellett. A tárlatot eredetileg karácsony előtt avatták fel és január végéig várta a látogatókat, de egy része az állandó tárlatban később is megtekinthető lesz.

A tárlat az Autoworld nagytárlatainak szokásos menetrendjét követte: a kiállítás megkapta az emeleti galériát, míg a feljáratnál és a bejárat mellett egy-egy kisebb tematikus gyűjtemény várta a látogatókat.

Az alábbi kép lemaradt a múltkori Toyota múzeumos beszámolóról, pedig az egyik legjobb poén volt amikor az oldtimer-mercedesszel leparkoltunk a Toyota főhadiszállás parkolójában. Kifejezetten jól mutatott az öreg verda, bár a Director cím talán kicsit túlzás... :P

Nemrég indult el az angol nyelvű blogom az egzostive.com. Az elképzelés már egy ideje érett bennem, de csak most léptem a tettek mezejére. Az elmúlt hetek így a Wordpress végtelen lehetőségeinek bejárásával és a blog magyar nyelvű posztjainak (legalábbis az emlékezetesebb harmadának) átültetésével telt. Az eredmény az egzostive.com domain név alatt indított új blog lett, amely reményeim szerint inkább kiegészíti, mint felváltja az Autósságok blogot.

De nem akarok ennyire előre szaladni. Az elmúlt három évben a blog.hu platform egy kiváló lehetőségnek bizonyult arra, hogy kiélhessem autós nördségem és szófosásom valamint megfelelő háttértárat nyújtott ahhoz, hogy ne kelljen sok mindent újra begépelni az autós fórumokon. Ebből fejlődött ki egy élménybeszámoló-gyűjtemény, ami az index kiemelési rendszerének köszönhetően közepes fajsúlyú weboldalak látogatottságát hozta. A platform előnye a látogatottságon felül a viszonylagos névtelenség. Miközben a világra szabadíthattam élménybeszámolóim, elképzeléseim és elméleteim, nem volt (és most sincs) semmi közöm az Indexhez és nem is ismerek senkit onnan, ahogy feléjük sem kellett bemutatkozni. Nincs szerkesztőség, nincs beleszólás és nincs párbeszéd, ennek minden előnyével és hátrányával.

A Techno Classica felé menet sikerült egy újabb érdekes programot találni, amely szépen kitöltötte a nyitónap üres délelőttjét.Tavaly nagyon tartalmasan töltöttem el egy-két órát a düsseldorfi Classic Remise-ben, de szerettem volna valami új helyet felfedezni. Kapóra jött ezért, hogy nem sokkal korábban avatták fel a Toyota Gyűjteményt a Toyota Deutschland kölni főhadiszállásán (hivatalos oldala az alábbi linken érhető el). A gyűjtemény a nevéhez híven nem egy gyári múzeum, hanem egy német Toyota-rajongó privát gyűjteménye, amelyet a gyűjtő halála után a Toyota Deutschand mentett meg az enyészettől. 

A kölni telephely a németországi importőri központ és egyben a Toyota sportrészlegének főhadiszállása, ami viszont annyira sem nyilvános, mint a gyűjtemény. Miután a céges teniszcsarnokot sikerült átalakítani és felkészíteni, a gyűjtemény külön foglalásra fogad látogatócsoportokat, a Mazda múzeummal ellentétben azonban nincs állandó fogadóórája. Sem nyitva tartása, mint megtapasztaltuk, mert a megbeszélt időpontban nem találtunk senkit, mint kiderült, a főbejáratnál kellett volna találkozunk egy Toyota sajtóssal, aki a várakoztatásért cserébe egy kimerítő tárlatvezetést tartott nekünk és bizony rengeteg érdekes történetet mesélt az autókról. A gyűjteményt aktívan menedzselik, amit megtartottak, ha kell kölcsönadják rendezvényekre, csereberélnek és vadásznak újabb modellekre, miközben összehangolják a restaurálást más Toyota központokkal, mint a kontinens egyik legkomolyabb Toyota-gyűjteményével bíró Louwman Múzeummal.

Ahogy az előző poszt végén ígértem, a rendezvény legjavát erre a posztra tartogatom, mivel az első posztba csak annyi fért, amit aznap este össze tudtam dobni. A Techno Classica A-listás státuszához nem fér kétség, a német márkák hazai pályás standjai mindig emlékezetesek, és Essen egyre népszerűbb a neves gyűjtők között is. A kérdés legfeljebb az, hogy sikerül-e a Techno Classicának felülmúlnia a Retromobile-t és Goodwoodot.

Szerdán nyitotta meg kapuit a Techno Classica az esseni vásárvárosban (bővebb infók a hivatalos oldalon). A kiállítás a világ egyik legnagyobb oldtimer-rendezvénye, de ez önmagában nem jelent sokat, vagy egy fél tucat rendezvény hirdette már a legnagyobbnak magát. Véleményem szerint az igazi mutatvány minőségileg felülkerekedni a 4-5 bajnokesélyes A listás rendezvényen. A Retromobile, a Goodwood Revival, a stuttgarti Retro Classics és a Maastrichti Interclassics egyaránt igyekszik valami többletet nyújtani a méreten felül is. Újabban azonban elkezdtek övön alul is játszani, tavaly az Esseni rendezvény szervezői (SIHA) a Stuttgarti rendezvény hétvégéjén tartották a SIHA zsebprogramját, az Antwerp Classicset, ez évben pedig egy teljes frontális támadással Németország két vezető oldtimer-kiállítása teljesen egy hétvégén kerül megrendezésre.

A Techno Classica amúgy méretében is impozáns. 30 országból 1250 kiállító várja a látogatókat a március 25-i zárónapig. A kiállítást egy nap alatt alig lehet bejárni: 120.000 m2-en 21 csarnokterem és a komplexumokat körbevevő szabadtér rengeteg látnivalót kínál. A számokon felül, a Techno Classica legerősebb aduásza a márkák gyári (de legalább importőri szintű) jelenléte, amely révén nemcsak a gyűjtők körében vívott ki komoly elismertséget, de a látogatószám emelkedésével a gyárak is egyre inkább felismerik a reklámpotenciált (tavaly 180.000 látogató nézte meg).

Vasárnap zárta kapuit a 41. antwerpeni oldtimer-kiállítás, az Antwerp Classic (hivatalos oldal az alábbi linken érhető el). Három éve ez volt a legelső komolyabb oldtimer-kiállítás, amire eljutottam, és ez kicsit meghatározta a viszonyomat a rendezvényhez.

Mindazonáltal azóta én is sok mindent láttam. Olyan dolgokat, amelyek jelentősen emelték az inger-küszöbömet: mint nemzetközi autószalonokon megszokott színvonalú gyári standok vagy a klasszikus Spa-i pályán egymást gyűrő C csoportos versenyautók és túraautó-legendák.

Ma délután nyitja meg kapuit a 41. antwerpeni oldtimer-kiállítás, az Antwerp Classic (hivatalos oldal az alábbi linken), amelyről az elmúlt években rendszeresen írtam. Pár éve ez volt a legelső komolyabb oldtimer-kiállítás, amire eljutottam, és ez kicsit meghatározta a viszonyomat a rendezvényhez..

Számomra 2015. év egyik legkellemesebb meglepetése volt az antwerpeni oldtimerbörze, akkor szinte sokkolt a rendezvény mennyisége és minősége. Pedig az előzetes alapján nem is gondoltam volna hogy ilyen hatalmas kiállítás fogad: négy nagy csarnok, tele régi és ritka autókkal néha egészen tömött installációkban. A kiállított darabok többnyire magángyűjteményben állnak, a többségüket épp árulják. Szóval a kiállítás jelentős részben egy használtautó-börze, illetve afféle hiúságok vására is, mert a félmillió eurós exkluzív darabok tulajai szerintem nem fognak lógó orral távozni, ha nem kell megválni kedvenc darabjaiktól. Azóta én sok mindent láttam, olyan dolgokat, amelyek jelentősen emelték az inger-küszöbömet. Talán ennek fényében is írtam, hogy a 2017-es rendezvény picit csalódást keltett, mivel úgy éreztem, nem hozták ki amit lehetett a Ferrari tematikából. Mondjuk kétlem hogy ez évben a Le Mansi belga sikerek és a Citroen 2CV lenyűgözne, de aki a környéken jár, érdemes elnéznie.

Igazából azért veszem a fáradtságot hogy a frusztrációmat posztba öntsem, mert elkövettem azt a hibát hogy pénzt is adtam a DVD-ért. Erre akkor szoktam vetemedni a mai netflixes időkben, ha egy olyan filmről van szó amit szívesen megnéztem volna moziban is, de nem volt rá időm, sem türelmem utána kivárni a Netflix-premiert.   

Az előző rész az egyik kedvenc filmem, a Mel Gibson féle Payback mellett az egyik legjobban sikerült neo-filmnoir. E zsánerre nem a melyre szántó gondolatok jellemzőek, nem igényel mélyreható színészi játékot sőt akár komoly büdzsét, vagy számítópes trükköket. Amitől a John Wick kiemelkedően jó az a SZERETET. Mármint ne a hippi mozgalmakra gondoljuk, hanem a kreatív agyak (a „túlfizetett eszköz”) hozzájárulására, akik a sok apróság és részlet révén megtöltik élettel az egybites történetet és az egydimenziós karaktereket.

Múlt vasárnap zárt a világ egyik legrangosabb oldtimer-rendezvénye, a párizsi Retromobile. Bár létezik nagyobb rendezvény a kontinensen, de a Retromobile az egyik legrangosabb. A kiállítás erőssége a high-end modellek felhozatala, ahol a milliárdosok szerzik be kedvenceiket, de a közönség szórakoztatására sok nagymúltú márka állít ki gyári támogatással gyári színvonalú standon, és teszi tiszteletét számos elismert múzeum. A Retromobile elismertségét mutatja, hogy számos rendezvény bérel standot, csakhogy feltegye magát a térképre.

A beszámoló második részében bemutatott aukciós ház és magángyűjtemények miatt a nagypályás gyűjtők számára valódi paradicsom a Retromobile, a magamfajta lelkes amatőrök számára azért még mindig érdekesebbek a márkák gyári standjai, amelyek új színvonalat hoznak a standok közé, és kiemelik a valóban A listás rendezvényeket a regionális használtautó-börzék közül.

A Retromobile annyira ismeretlen rendezvény nálunk, hogy a héten vagy egy tucat hírt olvastam, amely közvetve vagy közvetlenül a Retromobile-ról szólt, a de szerző/hírszerkesztő nem is értette mi az apropója a hírnek amiről ír vagy egyáltalán mi ez a rendezvény.

Ahogy elnézem a Totalcarnál se nagyon hallottak róla (pedig ott azért akad egy két oldtimerre fogékony újságíró) és az index-nél is benézték, sőt a beszámoló első részét sikerült valami 2 órára kiemelni a péntek kora-délutáni adásszünetben két pogácsarecept között. Pedig ez az év egyik legfontosabb oldtimer-rendezvénye, és már csak a rekordok miatt is a világ egyik legfontosabb árverése. Meg azért nem gagyi amikor a nagycsarnokban a Renault Múzeum raktárának történelmi darabjai mellé a francia Tankmúzeum begurítja a szülinapos Renault tankjait. Aki ki akar nézni és pont arra jár a kiállítás ma zár. 

Szerdán nyitotta meg kapuit a világ egyik legrangosabb oldtimer-rendezvénye, a párizsi Retromobile (hivatalos oldaluk az alábbi linken érhető el). A rendezvény ez évben is a párizsi vásárvárosban (Porte de Versaille) kerül megrendezésre, és bár létezik nagyobb rendezvény a kontinensen, de minőségben a Retromobile-t verhetetlennek érzem. A kiállítás erőssége a high-end modellek felhozatala és annak mennyisége, sok márka állít ki gyári támogatással, és teszi tiszteletét számos elismert múzeum.  A Retromobile elismertségét mutatja, hogy számos autós rendezvény bérel standot a Retromobile-on, csakhogy feltegye magát a térképre.

A párizsi Retromobile kiállítást két éve úgy jellemeztem, hogy az az oldtimer-rendezvények királynője. Nem kérdés hogy ez a rendezvény az igazi nagyágyúk játszótere, ami teljesen más kontextusba helyezi az azt megelőzően látott kisebb regionális rendezvények "alfahím" gyűjtőit, akik egy-két restaurált 911-essel és alap Ferrarival már standokat szoktak építeni. A Retromobile a sokadik autó-kiállítás után is látványosnak hatott és tudott újat mutatni. Sőt annak idején példátlan módon emelte a tétet. A világrekorder-aspiráns Ferrari mellett 10 látványos gyári stand és a gyári standokhoz mérhető privát kollekciók gazdagították a rendezvényt. Nem kevés gyönyörű autót láttam, és ezek többsége az oldtimerek között is ritkaság volt.

A múltkor a Mercedes Múzeum mellett természetesen sikerült egy kis időt szakítani arra, hogy megnézzem a város túlsó felén található Porsche Múzeumot. Erről már írtam egy kimerítőbb beszámolót két éve, de a Múzeum minden évben készül valami érdekességgel, ráadásul most egy rendes fényképezőgép is elkisért.

Az Swedespeed erősen Volvo közeli fanblogon érdekes fotókra leltem, amelyen első alkalommal csapatnak a Volvo V60 prototípusával nyilvánosan egy jól dokumentált titkos próbaút alatt. 

Kicsit furcsálom is, mert eddig mindig a lépcsőshátú S60-assal kezdtek, de úgy tűnik más piacokon már annyira kimentek divatból az autószerű autók, hogy igazából csak közép/észak európai piac miatt futják meg a tiszteletkört.