Érdekes dolog történt tegnap velem, azt hiszem sikerült először csalódottan távozni egy nagyobb oldtimer-rendezvényről. Hosszú út vezetett idáig, és talán ez a mostani élmény nem csak a rendezvény hibája. Rengeteg jobbnál jobb rendezvényre sikerült eljutni az elmúlt két évben, és amint telnek a pipák a bakancslistán, egyre magasabb a mérce. A rendezvények pedig egyre sokszínűbbek, akad közöttük hagyományos kiállítás, verseny és olyan múzeumok, amelyek egy egész napra képesek maradandó élményeket kínálni a látogatóknak.
Az Antwerp Classics megítélése pedig ennek megfelelőn változott nálam, bár eddig végig pozitív maradt: két éve nagyon mély benyomást tett rám, és legutóbb sem vallott szégyent. Ez évre is ígéretes a program: a szervezőgárda állítólag ugyanaz, akik a Techno Classicát is rendezik, a 70 éves Ferrari pedig hálás szülinapos ünnepelt, mivel a gyűjtők amúgy is meg szokták tölteni a csarnokot a legendás olasz márka modelljeivel. Minden adott egy komoly autós rendezvényhez…
A fő attrakció a Ferrari stand a nagycsarnok szélén. Ha jól sejtem ezúttal sem központi gyári felhozatalra számíthatunk, de ez teljesen mást jelent a magángyűjtemények legbüszkébb autóit adó Ferrarinál, mint mondjuk a Mercedesnél. Az egyik oldalon az első évtizedek Ferrarijai sorakoznak, kezdve az első 166-ossal, majd egy impozáns 250 és 275 sorozattal. Mai szemmel érdekes látni, hogy a 60-as években egy szám mennyi modellt (karosszéria-változatot) takarhatott.
A másik oldalon egy számomra sokkal szimpatikusabb tornasor várt (igaz, ez egy teljesen egyéni személyes vélemény). Az én szememben az Ferrari F40-es az a modell, amely leginkább megtestesíti a márka modern történetét, mellesleg gyerekkori kedvencem, abszolút posztervadász, és ha ilyet láthatok, akkor én alapjában véve már jól elvagyok egy rendezvénnyel… Pedig a többi kiállított példány sem gyenge, a 288 GTO az F40 közvetlen elődje, a körülötte parkoló pályaautó vagy az F1-es torpedó mind csodálatra méltó tagja bármelyik gyűjteménynek.
A fő gondot a szervezésben vélem felfedezni. A Jaguar is impozáns flottát hozott két éve, többletet az adta, hogy a gyűjtők és a gyári múzeum mellé betársultak a márkaimportőr frissen bemutatott és felettébb impozáns mai modelljei is. A kiállított új Jaguarok önmagukban is adtak némi interaktivitást a standnak (pl be lehetett ülni), de még a múlt évben is legalább rendesen körbe lehetett járni a versenyautókat, és a kordonok lévén még fotózni is lehetett.
Igazi gyári támogatás hiányában minden elismerésem a belga gyűjtőké ezért a felhozatalért, de épp ezért is bosszantó, hogy mennyire kis helyre zsúfolták össze azt a két tucat autót, miközben az autók felét a pezsgőző díszvendégek takarták el. Imádom a Ferrarikat, de úgy vagyok velük, mint a zsiráffal, otthonra nem kellene. Ezért Minden elismerésem azoké a gyűjtőké, akik életben tartják a legendát, és még egy nyaraló vagy yacht helyett egy régi Ferrarit gondoz(tat)nak. Mindazonáltal nem azért jöttem, hogy a tulajok pezsgőzését bámuljam, legalábbis nem az autók helyett.
Ez a gond az egész nagycsarnokra igaz: nincsenek igazi standok csak autók. És azok között is kevés a legenda, sehol egy Stratos vagy XJR-15. Persze azért akadt egy két érdekesség, mint a Delahaye, De Tomaso, Alpine Cabrio vagy Alfa Montreal. És mondjuk a három német prémiummárkából továbbra is csak a Mercedest veszik komolyan…
Amúgy a nagycsarnokban az kínálat gerincét megint a Porsche farmotoros modelljei adták, de akadt pár ’népiesebb’ Ferrari és néhány régebbi Jaguar és brit roadster. Most látom, hogy még a nagycsarnok farmotoros Porschéi sem férnek rá egy 10 képes galériára…
A megfizethetőbb modellek (Youngtimerek, 80-as, 90-es évek, orrmotoros Porschék, prémium márkák, NSX) amúgy a 3. csarnokban kaptak helyet. Ami matt az Antwerpen Classics leginkább hiányos volt, az a látványos standok mellőzése a nagycsarnokban. Nem voltak olyan díszletek, mint amelyeket akár a brüsszeli Interclassicsen is láthattam. Igaz, ezeket valamelyest pótolta a 2. Csarnok.
A másik három csarnokról a következő posztban fogok írni…
