Az élet 180km/hnál, vagyis izé Passaunál kezdődik :)

Privát gondolatok az autók világáról

Privát gondolatok az autók világáról

Európai látványosságok autóőrülteknek 2017-ben I. rész

A 2017-es év bakancslistája

2017. január 11. - Ződ2000

Ahogy a múlt évi bakancslistánál írtam, a mai poszt egyfajta újévi fogadalomként szolgál. Tartalmazza azokat a rendezvényeket amelyekre rendszeresen igyekszem elzarándokolni, vagy legalább egyszer el szeretnék nézni. Azt hiszem nyugodtan elmondhatom, hogy kifejezetten eseménydús évet zártam a fogadalmak megvalósítása tekintetében, remélem sikerül folytatni. Ami nem rajtam múlik: ez évben nem lesz AutoRAI (törölték) és Le Mans Classics (kétévente tartják). Race of Champions pedig "brexitelt" egyet Londonból Miamiba, és a 2016 őszi időpont helyett januárban kerül rá sor. Amiben lehet reménykedni: még nincs dátuma az év végi Rallye Legendnek, és Bologna sem tűnik biztosnak.

Következzen egy lista az év fontosabb autós rendezvényeiről kronológia sorrendben. Ha esetleg valami kimaradt volna, akkor nyugodtan lehet emlékeztetni kommentben…

Tovább

Volvo V90 menetpróba - ez már egy másik világ

A blog tesztrovatában általában kétféle autó szerepel: az első esetben olyan autókat próbálok ki, amelyet el tudok képzelni következő autómnak, a második kategóriába eső autók esetében nagyon birizgálja a csőrömet, hogy milyen élmény vezetni. A mai tesztút alanyára e két tétel csak részben igaz: épp jól megvagyok az aktuális autómmal, és árban kicsit fölötte is áll a célterületemnek, míg az új SPA platformos XC90-est már próbáltam nem is olyan régen, magában a V90-esben pedig már az év elején sikerült üléspróbát venni Essenben, a Techno Classicához illően elődmodellek díszkíséretében.

Az V90 tesztút egyik fő motivációja az a tény volt, hogy a kocsi elődmodelljét sajátomnak mondhattam. Szerintem a búcsúzó V70-es az elmúlt 10 év egyik legjellegzetesebb Volvója volt. A V70es egyúttal sajátos piaci szerepet töltött be, amely szerintem a Ford Motor Company korabeli termékpolitikájára vezethető vissza. Akkoriban  a Ford csoportnak kellett egy tömegesen értékesíthető prémiummodell a kifejezetten luxusterméknek szánt Jaguar XF alá, lehetőleg úgy, hogy ne nagyon nyírják ki egymást, és a német prémiummodellekkel se kelljen szemtől szemben konfrontálódniuk (tehát vagy árban kínáljanak a németek alá, vagy luxusban föléjük). A V70 így valamivel kisebb, még a lépcsős-hátú S80-nál is. A mérettel azonban nem csökkent a praktikum, sőt a V70 szerintem az egyik legjobb térkihasználású autó volt a piacon, miközben a nagy családi autók és a felsőközepes prémiumautók mérethatárán egyensúlyozott.

Tovább

Áldott karácsonyt mindenkinek!

Ezúton kívánok mindenkinek áldott karácsonyt és sok boldogságot az új esztendőre. A fa alá íme a nemrég befutott legfrissebb CarWow virtuáltuning, úgy vélem náluk is beütött a bejgli-túladagolás :). Alább az öt legjobb kép, a többiért érdemes kattintani a linkelt eredeti cikkre.

Utólag belegondolva feltűnt hogy nem láttam egy rénszarvast sem. Sőt, még Volvót sem :). Az angol Télapó elég nagy hedonista.

 

A kontinens 10 legemlékezetesebb autós rendezvénye 2016-ban…

….amelyre kijutottam : )

Mivel itt az év vége, következzék egy kis visszatekintés. A 2016-os bakancslista projektem ez évben egész jól alakult. Sikerült kipipálni a legnagyobb oldtimer-kiállításokat és autószalonokat, és lehetőségem volt pár kisebb rendezvényre is ellátogatni. Persze kimaradt jó pár neves kiállítás, de az ember ne legyen telhetetlen. A Retromobile és a Techno Classica valóban ámulatba ejtő standokkal kényeztette az érdeklődőket. A gyári alkatrészekkel tökéletesre restaurált autók és euróban is milliós értékű gyűjtői ritkaságok között az ember egyre kevesebb esélyt lát arra, hogy tovább emelje az ingerküszöbét. A többi regionális börzén már csak legyint az ember a 911 Targákra és a  Ferrari Dinókra, az olyan hétköznapi tömegmodellekről, mint a "bébi-merci" 190E, nem is beszélve.

Nekem úgy tűnt, a nagy autó-kiállítások mellett a szervezők még két dolgot tehetnek, ha szeretnék szórakoztatóbbá tenni a rendezvényüket: az első esetben a statikus diorámák és standok helyett némi akcióval és szépségversenyekkel visznek életet a rendezvénybe (Concours d’Elegance). Ennek vannak egészen sajátos változatai is mint a Goodwood Festival of Speed, vagy az Essen Motor Show. A másik esetben klasszikus oldtimer-versenyeket rendeznek, ahol természetes környezetben csodálhatjuk meg a letűnt korok sportkocsijait és versenyautóit. Harmadrészt több olyan állandó helyszín is akad a kontinensen (múzeumok, gyári élményközpontok), amelyben simán el lehet veszni akár egy teljes napra is.

Tovább

Végre pár jó kép az Alfa Giuliáról

Nem szeretek más tollával ékeskedni, de az alábbi teszt két okból is felkeltette a figyelmemet: egyrészt az a motorvariáns hajtja a Largus menetpróbájának tárgyát, amely engem is elsősorban érdekel, másrészt a francia újságíróknak sikerült olyan jó képeket csinálni az olasz prémiummárka legfrissebb üdvöskéjéről, amelyet nekem nem, sőt, ha jól meggondolom eddig más tesztelőknek se nagyon sikerült.

Tovább

A BMW 100 éve az Autoworldben

A belga Autoworld idén valódi sztárparádéval vártja a karácsonyt. A BMW 100. szülinapját egy nagyon komoly tárlattal ünnepelte, amelyhez minden lehetséges helyről érkezett erősítés: a helyi privát gyűjtők, több BMW klub mellett a gyári importőr és a központi BMW múzeum is hozzájárult néhány történelmi modellel. Közel 50 legendás versenyautó, sportkocsi és történelmi utcai modell, egy tucat motorkerékpár és legalább 200 miniatűr modell gondoskodik arról, hogy senki se távozzon csalódottan.

Darabszám alapján a tárlat sportkocsi részlege a legerősebb, persze részben már akadt pár ismerős a brüsszeli Interclassicsről, mint Hans Joachim Stuck M1–ese, egy-két F1-es torpedó vagy az amerikai IMSA (Le Mans-szerű) sorozatában indult versenyautó. Ez nem is véletlen: az Interclassicson külön stand hirdette az új Autoworld tárlat érkezését.

Tovább

Az Alpine pletykagyár nem áll le

Lassan már csak egy autó kellene a márkának…

Az elmúlt hetekben jó pár friss hírt olvashattam az újjáélesztett Alpine márkáról. Lassan kiderül a modellnév, azaz egy laza A120-assal próbálják meg nem történtté tenni a 80-as évek A310 és A610-es modelljeit, és elég részletet csepegtetnek ahhoz, hogy pár tehetős Alpine-rajongó megrendelje az első széria számozott darabját.

Közben a márka eredeti példányai is reneszánszukat élik, lassan alig akad oldtimer-rendezvény legalább 3-5 autós Alpine készlet nélkül, és a bár a legváratlanabb helyeken bukkanok egy-egy versenyváltozatra, a márka maga is igyekszik kitenni magáért a versenypályákon kívül is, például egy-egy remek történeti kiállítással, mint nemrég a brüsszeli Autoworldben.

Tovább

A jó a rossz és a csúf – az Esseni Motorshow legemlékezetesebb pillanatai

Vigyázat, spoilerek :)

A hétvégén sikerült ellátogatni az Essen Motor Show-ra, és meg kell mondjam, meglehetősen szélsőséges élményekkel távoztam. Az EMS egy felettébb szokatlan kiállításnak tűnik: nagyon furcsa és semmihez sem hasonlítható, amit eddig láttam. Egyrészt mindenkinek kínál valamit, mivel egyszerre nyújtja három rendezvény tematikáját:  az Essen Motor Show kisebb részben oldtimer-szalon, nagyobb részben tuningshow és sportkocsi-kiállítás, egy csipetnyi újautó-részleggel. Másrészt egyik tematikában  sem kiemelkedő. A brüsszeli autószalon mellett az a két darab kisebb BMW illetve Skoda stand egy vicc. Talán a tuningszekció az, amiben a kontinens legerősebbjei közé sorolható, de az új autóknál meghatározó, hogy igazából alig akad vezérképviseleti szintű jelenlét. Az oldtimerek felhozatala pedig messze elmarad az Essen Techno Classicától vagy a Retrombile-től. Tulajdonképpen a múlt heti brüszeli Interclassics képezte az esseni oldtimer-szekció nagyobb részét, egy sor autót felismertünk. Aki normális autókat akar látni, kattintgassa végig az utóbb linkelt poszt  képeit .

A sajátos rendezvény egy sajátos beszámolót kíván, a szokásos élmény-beszámoló helyett íme egy lista a legtökösebb, a leglúzerebb és a legneccesebb dolgokról.

Tovább

Élménybeszámoló az Interclassics brüsszeli rendezvényéről

Vasárnap zárta kapuit a második alkalommal megrendezett brüsszeli Interclassics.  A kiállítás  szervezői azonban nem kezdők, referenciájuk a Maastrichti  Interclassics, amely az egyik legnagyobb európai regionális oldtimer-kiállítás. Az év elején már írtam egy beszámolót a felettébb impozánsra sikeredett maastrichti Interclassicsról, és már Antwerpenben is volt egy hasonló kiállítás. Belgiumban azonban annyi odltimer akad, hogy simán elférne még két ilyen rendezvény, ezért meglehetősen komoly várakozásokkal készültem a brüsszeli rendezvényre.

Tovább

Jövő héten kezdődik az Essen Motor Show

Szombaton nyitja meg kapuit a nyilvánosság előtt az Essen Motor Show. Bár a koncepcióját még nem teljesen értem, régóta szeretnék ellátogatni erre a rendezvényre. Valamit biztos tudnak a rendezők, mert már sokadszor rendezik meg ezt kiállítást, dacára annak, hogy egy időben zajlik egy hasonló tuning-tematikával operáló amerikai B-listás kiállítással (Los Angelesben), tavasszal pedig már tartottak Essenben egy elsőrangú nemzetközi léptékű oldtimer-rendezvényt, a Techno Classicát. Arról nem is beszélve, hogy nemrég zárta be kapuit az európai "Autó-világkiállítás" Párizsban.

0_essen-motor-show_logo.jpg

Mindazonáltal a szervezők tartogatnak érdekességeket: több új modell (na jó, modellváltozat) országos vagy világpremierje várható, állítólag az Abarth, a BMW, a Ford, a Peugeot és a Skoda is készül Essenben újdonságokkal.

Tovább

Legendás autók és megfigyelésük

Ha a Harry Potter szereplői autók lennének...

A Carwow megint alkotott valami eredetit :)

1-ferrary-testapotter.jpg

A koncepció a szokásos: melyik autó és milyen kialakításban felelne meg leginkább egy aktuális film szereplőinek. Jelen esetben a Harry Potter sorozat előzményfilmjéhez kerestek "szereplőgárdát", azaz casting a Verdák stílusában. :) A többi képhez javasolt kattintani :)

Tovább

Megérkezett az Alfa új üdvöskéje, a Stelvio

Az alfa nem nehezítette meg a dolgunkat: a várakozásoknak megfelelően, itt az új Alfa a legdinamikusabb szegmensben. Az új jövevény egy félszívű 156 Crosswagon, és a Kamal tanulmány után az első igazi SUV az olasz prémiummárkától.

Ha ez nem duplázza meg a márka eladásait, akkor semmi. Dögös, látványos, és az arányokat tekintve akár jó is lehet a mérete.A belső és a külső egyaránt a Giuliához igazodik, ami van akinek bejön, és persze lesz, akinek nem.

Tovább

Valamire nagyon készül az Alfa holnapra...

Az Alfánál pörög egy visszaszámláló a sejtelmes kép pedig erősen arra utal hogy holnap mutatkozik be az olasz prémiummárka második slágergyanús modellje, a Stelvio.

_de02060d-77de-430d-9cb1-9d5037b8073d_alfaromeo-world-premiere.jpg

Aki esetleg nem ismerne rá, a villany lekapcsolása után a Top Gear szerint hivatalosan is a világ legjobb útvonala...

Tovább

Miért NE vegyünk tükörreflexes kamerát?

Avagy az optimizmus győzelme a jó tanács felett...

A múltkor leírtam, hogy milyen készülékek után vágtam bele a DSLR projektbe, dacára annak, hogy nem éreztem tökéletes választásnak. Az elmúlt évek tendenciáját figyelve kifejezetten égő a hagyományos kamerákra nézve, hogy a belépő szintű mobiltelóm „amatőr szemmel” mennyivel szebb képeket készít (ideális körülmények között), mint a kompakt és a bridge kamerám. A középkategóriás Honor 7 20 Mpixeles kamerája pedig teljesen értelmetlenné tette egy külön kamera fenntartását. Mindazonáltal, még mindig belefutok olyan helyzetekbe, ahol szükségem lett volna egy jobb kamerára, így a Nikon belépő DSLR-jének kifutó modellje lett a szerencsés nyertes.

0_picsart_11-05-01_56_46.jpg

Első benyomások egy tükörreflexes kamerával azonban eléggé felemásra si8ekrültek. Az elejéén az ember élet császárának gondolja magát, az aztán rájön, hogy megvette a tekerőablakos 316i-t, ami tele lesz kompromisszumokkal, és folyamatosan elrontja a mókát.  Megint hangsúlyozom,ezek amatőr rácsodálkozások egy olyan ember részéről, aki még nem használt ilyen kamerát. Ahogy korábban írtam, kamerákhoz még annyira sem értek, mint az autókhoz.

Tovább

Hosszú utam az első digitális tükörreflexes kamerámig

0_picsart_11-05-01_56_46.jpg

Nemrég posztoltam egy segélykiáltást arra, hogy mit kezdjek a néha meglehetősen gyenge mobilos és kompakt kamerás fotókkal. Korábban sokáig használtam elég nagy elégedettséggel digitális kompaktkamerákat. Ezek valamikor a 2000-es évek elején jelentek meg, és az akkori diákbüdzsémhez képest meglehetősen komoly tanulópénzt fizettem a webcamekből felfejlesztett olcsó belépőmodellek gagyi megoldásaiért.

Tovább
süti beállítások módosítása