Az elmúlt hetekben jó pár friss hírt olvashattam az újjáélesztett Alpine márkáról. Lassan kiderül a modellnév, azaz egy laza A120-assal próbálják meg nem történtté tenni a 80-as évek A310 és A610-es modelljeit, és elég részletet csepegtetnek ahhoz, hogy pár tehetős Alpine-rajongó megrendelje az első széria számozott darabját.
Közben a márka eredeti példányai is reneszánszukat élik, lassan alig akad oldtimer-rendezvény legalább 3-5 autós Alpine készlet nélkül, és a bár a legváratlanabb helyeken bukkanok egy-egy versenyváltozatra, a márka maga is igyekszik kitenni magáért a versenypályákon kívül is, például egy-egy remek történeti kiállítással, mint nemrég a brüsszeli Autoworldben.
Éppen ezért némileg csalódtam is, amikor a párizsi autószalon Renault standjáról hiányzott az új Alpine. Most a gyár egy új honlappal próbálja kiengesztelni azokat a csalódott érdeklődőket, akik velem ellentétben rendelkeznek annyi pénzzel, hogy megrendeljenek egy második autót egy komolyabb prémium autó áráért. A honlap amúgy tetszetős és rengeteg érdekes infó van rajta, kicsit mintha a Renault marketingesei ezzel kompenzálták volna ki a nulla erőfeszítéssel reciklált párizsi standot…
Az új Alpine-t egy dedikált alkalmazással lehet lefoglalni, amely a hivatalos oldalról tölthető le. Egyelőre 1955 példány áll rendelkezésre, annak tiszteletére, hogy a márkát 1955-ben alapította Jean Rédélé.
Az Alpine "förszt edisönje" sok tekinteben meglepetés lesz: a honlap messze nem árul el mindent a kocsiról: az ára 55 000 és 60 000 euró között lesz, 4,5 másodperc alatt gyorsul 100 km / h-ra, és három színben rendelhető. A lelkes vevőnek 2000 eurót kell letennie előlegként (cserébe maga határozhatja meg hogy hányadikat kéri) és az első átadások 2017 végétől indulnak. Mielőtt bárki is rohanna letölteni az appot, a foglalás csak egy tucat kiválasztott országban lehetséges (a nyugat-európai piacok mellett Japánban).
Az ár bátor (Lotus Elise, Alfa 4C, Porsche 718 lehet a fő ellenfél, azt nem mondanám, hogy nincs alternatíva), a kondíciók bizonytalanok, kíváncsi leszek hogy megdöntik-e a Tesla előrendelési rekordját. Mindenesetre még le sem kapcsolták a defibrillátorról az első modellt, de már potyognak a friss hírek újabb karosszériaváltozatokról, állítólag már rajzolják a nyitott változatot is.