Az élet 180km/hnál, vagyis izé Passaunál kezdődik :)

Privát gondolatok az autók világáról

Privát gondolatok az autók világáról

A kontinens 10 legemlékezetesebb autós rendezvénye 2016-ban…

….amelyre kijutottam : )

2016. december 24. - Ződ2000

Mivel itt az év vége, következzék egy kis visszatekintés. A 2016-os bakancslista projektem ez évben egész jól alakult. Sikerült kipipálni a legnagyobb oldtimer-kiállításokat és autószalonokat, és lehetőségem volt pár kisebb rendezvényre is ellátogatni. Persze kimaradt jó pár neves kiállítás, de az ember ne legyen telhetetlen. A Retromobile és a Techno Classica valóban ámulatba ejtő standokkal kényeztette az érdeklődőket. A gyári alkatrészekkel tökéletesre restaurált autók és euróban is milliós értékű gyűjtői ritkaságok között az ember egyre kevesebb esélyt lát arra, hogy tovább emelje az ingerküszöbét. A többi regionális börzén már csak legyint az ember a 911 Targákra és a  Ferrari Dinókra, az olyan hétköznapi tömegmodellekről, mint a "bébi-merci" 190E, nem is beszélve.

Nekem úgy tűnt, a nagy autó-kiállítások mellett a szervezők még két dolgot tehetnek, ha szeretnék szórakoztatóbbá tenni a rendezvényüket: az első esetben a statikus diorámák és standok helyett némi akcióval és szépségversenyekkel visznek életet a rendezvénybe (Concours d’Elegance). Ennek vannak egészen sajátos változatai is mint a Goodwood Festival of Speed, vagy az Essen Motor Show. A másik esetben klasszikus oldtimer-versenyeket rendeznek, ahol természetes környezetben csodálhatjuk meg a letűnt korok sportkocsijait és versenyautóit. Harmadrészt több olyan állandó helyszín is akad a kontinensen (múzeumok, gyári élményközpontok), amelyben simán el lehet veszni akár egy teljes napra is.

A sok-sok élmény mellett sajnos kimaradt több nagy esemény is, így a Le Mans Classics, az AVD classics, a Goodwwod Festival of Speed (privát okok miatt), a Genfi autószalon, a Goodwood Revival,  és a Concours d’Elegance (nehéz téli közlekedés vagy távolság), vagy egyszerűen nem volt időm befejezni a beszámolót (Mercedes Museum).  Ugyanakkor befutott sok kis program, mint az Autoretro vagy az elmebeteg Citroen 2CV bajnokság.

10. Antwerp Classics

Az Antwerp Classics elmarad a nagynevű rendezvényektől, mint a Retromobile vagy a Techno Classica, de mégis maradandó élményt nyújt évről évre olyan autókkal, amelyeket annak idején csak újságokból ismerhettünk.

9. Porsche Museum Stuttgart

A Porsche gyári múzeuma egy kötelező program minden autóbolondnak, nem csak a márka rajongóinak. Remekül mutatja be a márka elkötelezettségét az autósport mellett, a kínálat sokszínűségét és szerteágazóságát, de legfőképpen azt az evolúciót, amelyet a márka az évtizedek során bejárt. Ja igen, ha valakinek hirtelen kedve lenne rendelni egy új autót, a szomszédban egy igen komoly bemutatóterem várja.

 Kicsit óvatosan teszem be, mert nem egy hagyományos értelemben vett „rendezvény”, de annyira tökéletes a látvány, hogy számomra felért egy regionális kiállítással.

 8. BMW Welt

A BMW Welt az európai autósmúzeum-felhozatal egyik legígéretesebb programja, amely szerintem nagyon jól illik a márka mai arculatához: modern, elegáns, igényes és mentes az eredetiségtől. Persze attól még ne gondolja senki, hogy csalódottan fog távozni.  Minden autók iránt érdeklődő felkészülhet egy maradandó élményre, főleg ha kicsit előre tervez, mert nem minden programot lehet azonnal „leakasztani a fogasról”, tesztvezetések, gyárlátogatás vagy épp szervezett gyerekprogramok, nem árt előre érdeklődni. 

Ez egy egész napos programnak is beillik, nem csak arról szól, hogy eltöltsünk egy órát, mielőtt átvesszük az autónkat a gyárból. A BMW Welt Bajorország egyik leglátogatottabb turistalátványossága, és rendszeresen szerveznek rendezvényeket. Mindazonáltal, szigorúan a múzeumot tekintve azért nagyon elmarad a Mercedestől, akár tanulmányok, akár régiségek tekintetében. A többi részleg (és márka félelmetesen erős jelenlegi arculata) azonban bőven kompenzálja ezt. Aki nem kifejezetten régi autókra vágyik, talán a BMW Weltben találhatja meg a legélvezetesebb autós programot.

7. Essen Motor Show

Az Essen Motor Show-ról meglehetősen szélsőséges élményekkel távoztam. Az EMS egy felettébb szokatlan kiállítás, nagyon furcsa és semmihez sem hasonlítható, amit eddig láttam. Egyrészt mindenkinek kínál valamit, mivel egyszerre nyújtja három rendezvény tematikáját: kisebb részben oldtimer-szalon, nagyobb részben tuningshow és sportkocsi-kiállítás, egy csipetnyi újautó-részleggel. Másrészt egyik tematikában sem kiemelkedő. Az a két darab kisebb BMW illetve Skoda stand egy vicc, mondjuk a brüsszeli (vagy akár a hazai) autószalon mellett. Talán a tuningszekció az, amiben a kontinens legerősebbjei közé sorolható, de azokaz a szétspoilerezett és ültetett vacakokat meg azóta is próbálom elfelejteni. Az új autóknál alig akad országos vagy vezérképviseleti szintű jelenlét, az oldtimerek felhozatala pedig messze elmarad az Essen Techno Classicától vagy a Retrombile-től.  Az Essen motor Show esetében a rendezvényt az amatőr lelkesedés juttatta be a hatodik helyre…

 6. Interclassics Maastricht

A maastrichti Interclassics az év egyik legelső oldtimer-rendezvénye, amely az évek során igen komoly bemutatóvá és vásárrá fejlődött. Nekem úgy tűnik, hogy a régió (BeNeLux, illetve Németország észak-nyugati része) nagy rendezvényein egy stabil kiállítókör jár körbe gyűjteményével, bár a kínálat azért folyamatosan változik. Az Esseni rendezvényekért is felelős szervezők mellett, egy-két látványos autót felismertem Antwerpenből. Ugyanakkor jó pár lélegzetelállító darab hiányzott, tehát a régió tényleges oltimer-készleteinek csak egy töredékét állítják ki egyszerre, így is megtöltenek egy többcsarnokos kiállítóvárost.

A gyári támogatás (ez évben a 100 éves BMW-től) nagyot dob a rendezvényen és a helyi oldtimer-börzék és márkaklub-találkozók fölé emeli.

5. Brüsszeli Autószalon

A Brüsszeli Autószalon finoman szólva is nem a legismertebb autó-kiállítás, és közel sem annyira látványos, mint a nagy európai szalonok (Párizs/Frankfurt illetve Genf). Az elmúlt években azonban hozott egy elég stabil színvonalat, ami miatt messze kiemelkedett a régió többi autószalonja közül. Mivel minden évben sor került rá, stabil pont maradt a kalendáriumban, miközben sorra törölnek komoly autószalonokat (pl Amszterdam, Bologna).

A 2016. évi Brüsszeli Autószalon sem okozott csalódást. Összességében nem érződött annyira komolynak, mint a párizsi autó-világkiállítás, de egy-két neves márka komolyabb standot hozott össze Brüsszelben, mint Párizsban. A Porsche és a BMW belga importőre bizony jobban kitett magáért, mint a francia. Szerintem itt kezdődik az a szint, ahol már érdemes a rendezvény miatt messzebbről is elzarándokolni (mondjuk egy Brüsszel hétvége betétprogramjaként).

4. Spa Summer Classics

Évente többször is rendeznek oldtimer versenyeket a Spa-Francorchamps pályán, és bár a Spa Summer Classics nem tartozik a legautentikusabb oldtimer-versenyek közé, nagyon is megéri ellátogatni. Mondjuk a Le Mans Classics előtt két héttel kell is valami extrát nyújtani eredetiségben.

A Spa Summer Classics érdekes módon pont az amatőrségében nyújt többet, és pont a lazaság adja a rendezvény báját. A parkolóban a legendás Alfa GTV, a Ford GT40 és a Fisker Karma simán megfér egymás mellett, és a főversenyen az oldtimer Firebird egy Espirit V8-assal és két Trabanttal küzd a nézők figyelméért, miközben Lotus Super7-ek körözik le őket. A nézők pedig olyan helyekre juthatnak be ahova az F1 nagydíj hétvégéjén csak Mr. Dennis és kollégái. Mindazonáltal van több komolyabb rendezvény is a kontinensen, a Spa Summer Classics szerencséje hogy egyikre sem jutottam el. Lehet a Le Mans Classics feljutott volna a dobogóra.

3. A párizsi Autó-világkiállítás

A Párizsi Autószalon (tükörfordításban az Autó-világkiállítás), kétévente kerül megrendezésre, és a frankfurti IAA-val váltják egymást. Eddig háromszor jártam kint, és nem vagyok a francia rendezvény rajongója: sosem fogom megbocsátani, hogy az Autó-világkiállítás látogatószám-rekordokkal reklámozza magát, ami a gyakorlatban a látogatók számára elviselhetetlen tömegjelenetekben nyilvánul meg… Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy hétköznapi halandók nem mehetnek be emelt díjért a sajtónapon, mint Frankfurtban.

Sajtónapon nagyon jó buli a Párizsi Autószalon, de ez keveseknek adatik meg. A Mondialon hagyományos tömegnyomorra tekintettel, én nem ajánlom az olvasónak hogy ezért a programért elbumszlizzon Párizsig. Az oldtimer-ritkaságok rajongói még az állandó tárlatokkal is jobban járnak, ekkora BMW gyűjteményt pedig bármelyik ország vezérképviselete képes felmutatni. A hazai gyártók közül a Renault egyáltalán nem tett ki magáért, az Alpine teljesen távol maradt. A PSA kicsit jobban megerőltette magát, de a német márkák csak a kötelezőt adták bele. Ellenben Volvo Ford vagy a Mazda kint sem volt. Ez évben ennek a kiállításnak kellene a legjobbnak lennie, de ennyi kihagyott ziccerrel én épphogy felengedem a dobogóra.

2. Essen Techno Classica

Az esseni Techno Classica kiállítást előzte meg a legnagyobb várakozás. Az hogy a Techno Classica a legnagyobbnak hirdeti magát nem izgatott kólünüsebben. Ugyanezt olvashattam az Interclassics, sőt a Stuttgarti kiállítás honlapján is. De párszáz youngtimer nem fogja pótolni Schumacher Benettonját. Persze a világ egyik legerősebb és legnagyobb történelmű autóiparára büszke országban a hazai gyártók ki fognak tenni magukért, ezt bárki megerősítheti, aki járt Frankfurtban. A 100 éves BMW-től különösen sokat vártam. 

A párizsi rendezvény sokkal mélyebb benyomást tett rám. Az Arcturial standja látványosabb volt mint a Coys standja Essenben, szerintem az autók felhozatala is látványosabb volt. Ha valakit az autós művészet vagy a miniatűr modellek érdekelnek az is jobban járt a 2016-os Retromobile-lal. Szerintem a privát gyűjtők többen voltak és elegánsabb standokat hoztak össze, mind a díszlet, mind az autókészlet tekintetében. Párizsban több nagy múzeum is kiállított. Végül a francia gyártók sokkal jobban kitettek magukért, miközben a rangos német, angol és olasz márkák hasonló jelenlétet biztosítottak. A három dobogós rendezvény „wow-factora” utólag végiggondolva közel áll egymáshoz, a Techno Classica most ezüstérmes,  de mind a bronz, mind az arany benne van.

1. Retromobile, Párizs

A párizsi Retromobile kiállítást úgy jellemeztem, hogy az az oldtimer-rendezvények királynője. Nem kérdés hogy ez a rendezvény az igazi nagyágyúk játszótere, ami teljesen más kontextusba helyezi a korábbi kisebb rendezvények alfahím gyűjtőit, akik néhány restaurált 911-es és alap Ferrarival már standokat tudnak építeni. A Retromobile a sokadik autó-kiállítás után is látványosnak hatott és tudott újat mutatni.

Sőt példátlan módon emelte a tétet. A világrekorder-aspiráns Ferrari mellett 10 látványos gyári stand és a gyári standokhoz mérhető privát kollekciók gazdagították a rendezvényt. Nem kevés gyönyörű autót láttam, és ezek többsége az oldtimerek között is ritkaság volt. Bár megkockáztatom, hogy láttam már olyan rendezvényt, ahol több autót állítottak ki, de minőségben a 2016-os Retromobile-t verhetetlennek éreztem. A Retromobil az a rendezvény ahol nincsenek fapados és belépő-darabok. A rendezvény erőssége a high-end modellek felhozatala és annak mennyisége. Ezt a rendezvényt nehéz felülmúlni, nem vagyok benne biztos, hogy sikerülni fog az aranyérem a jövő évben is, de most ez nálam aranyat ért.

A végére következzen egy kis népszavazás. A komment ablakban lehet javasolni újabb rendezvényeket is, ha valaki tud nívósabb rendezvényekről, vagy olyanokról, amelyek kimaradtak az ez évi bakancslistából.

Mivel lassan beüt a bejgli-szezon, lassan átmegyek én is ünnepi üzemmódba, ha nem jönne össze a karácsonyi poszt, ezúton kívánok mindenkinek áldott karácsonyt és minden jót az újévre.

A bejegyzés trackback címe:

https://autossagok.blog.hu/api/trackback/id/tr5012070677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása