Bár úgy néz ki a Volvo ez évben is kihagyja az európai autószalont (tavaly Frankfurtban is passzoltak, most Párizs a soros a kihagyásra). Hogy ennek mi értelme, ne kérdezze senki, nemcsak a jó kávé rajongói siratják majd a döntést, a Volvo ez évi premierje simán esélyes lenne a szalon legdögösebb autója címre. Az új emelt hasú full-size Volvo kombi az elődökhöz híven egyszerre hozza a prémiumkombik kifinomultságát és az emelt hasmagasság biztosította komoly járdaszegély-leküzdési képességet.

Természetesen új fícsörök, mint a láblendítéses csomagtartó is bekerült. A belső minőségére pedig a szandálos és lakkcipős féltesóknál megismert, szerintem elég korrektre sikeredett részletek lesznek irányadóak.

Ha előtted egy helikopter, mögötted egy vadászgép, melletted egy versenyautó, és meghallod a csengetést, mit csinálsz? - Leszállsz a körhintáról…

Vagy épp a Red Bull tulajdonos Dietrich Mateschitz úr trófeagyűjteményének helyet adó salzburgi hangárban vagy, és megérkezett érted a lift hogy felvigyen Ausztria egyik legjobb éttermébe.

Salzburg önmagában is egy festői város, ráadásul az osztrák alapossággal karban tartott város egyúttal Mozart szülővárosa is. Szinte lehetetlen olyan házat találni, amely nem álltja magáról, hogy élt ott Mozart. Azt hiszem most sikerült egyet találni…

Felkerültek az első Werkvideók és képek.

Eddig szkeptikus voltam a párizsi kiállítással  kapcsolatban, de a videó eddig hangulatos, és a tematikus program is ígéretes...

Érik egy ideje egy füstölgés az almás márka ökörségeiről. Korábban sokáig nem értettem, hogy  mire fel az a nagy hype egy drága és felvágós kütyü miatt, amit más bevált gyártóktól nagyobb szabadsággal és sokkal olcsóbban is megvehetek.

Éppen ezért sok-sok éve, amikor megvettem első érintőképernyős telefonomat, egy LG Arena (akkori szóhasználatban) maroktelefon mellett döntöttem. A beszámolók alapján ez egy használható darab volt: a kisebbik koreai gyártó mindenképpen ütősebb darabbal jött ki, mint a régi üdvöske Nokia harmatos próbálkozása, amelynek a fő vonzerejét a fiatalos cserélhető előlapok adták (és ez kb el is árulja, hogy hol tartott a mobilipar versenye az Apple érkezése előtt).

Már volt egy pár hasonló sorozat futballnemzetekkel vagy épp modellekkel, a Carwow megint kitett magáért... Szerény véleményem szerint a Trumpos változat mindent visz, de akad még pár jó darab...

Ráadásul a gyilkos angol humorral nagyon jól meg is indokolják őket, az apokalipszis közepén parkoló Rover 75, vagy a viharos időben ázó Mini, vagy az Oroszországban népszerű, de azon kívül nem különösebben kedvelt Ladamir Putyin. Vagy épp a Clinton Model 2, amely annyira fejlett, hogy felolvassa az e-mailjeidet :). A tovább után videó és galéria...

Az egy dolog hogy a Ponton első blikkre újszerű szalonállapotú, de képzelem mennyit ideig kereshette a tulaj a Pontonhoz korban és színben passzoló lakókocsit....

Ha valaki Stuttgartban jár, érdemes ellátogatnia a Porsche gyári múzeumába. A Porsche fő gyárának közelében luxusmárkához méltó környezetben nyerhet az ember betekintést a márka múltjába. A cím természetesen Porsche Platz 1 (70435 Stuttgart)…

A tárlat fő tematikája a transaxle széria, a sokáig csak megtűrt orrmotoros modellekkel. A transaxle modellekre rá is fér némi gyári támogatás, a 924-es sokáig nem javította a márka presztizsét, a 80-as évek japán inváziója pedig a remélt eladási számokat is derékba törte. A Porsche azóta rájött, hogy a tömeges eladásokhoz nem feltétlenül az olcsó autókon át vezet az út.

Tudta? :)

A kétajtós BMW-k messze földön híresek sportosságukról....

Az évben cikkírás helyett inkább ajánlom az Autópult.hu aktuális cikksorozatának átböngészését. Az amúgy is meglehetősen szórakoztató és informatív autós oldal az autózás 130. évfordulóját ünnepelve egy visszatekintő cikksorozatba kezdett, a híres magyar feltalálók, mérnökök bemutatásával.

Az általános bevezető cikket az alábbi linken érhető el.

Eddig megjelent cikkek:

I: Farkas Jenő és Galamb József

II: Bíró László József

III: Barényi Béla

IV. Anisits Ferenc

Személy szerint várom a folytatást...

A mai delikvens karrierjét jó ideje nagy várakozással követem: az első képek alapján úgy tűnt, az angol márka első szabadidő-autója egyenesen a kategória csúcsára katapultálja a márkát. Egy olyan kategóriában, amelyben a konkurens német, japán és svéd gyártók több autót adnak el, mint az eddig absztinens angol márka összes modelljével.

A Jaguar pedig szépen csepegtette az infókat, lelkesen elhozta a C-X17 tanulmányt minden szalonra, majd a brüsszeli Autószalonon bemutattak egy előszériás modellt, amely szép volt, de a belsőben feltűnt pár kritikán aluli részlet. Aztán persze ezek egy jó részét a Frankfurtban hivatalosan leleplezett modellen javították. További furcsaság volt, hogy még szobor jelleggel sem mutatta meg magát az XE és XF bemutatóján, igaz az első félévben érkező két új modell önmagában is megsokszorozhatja a Jag eladásait.  

A Citroen nemrég egy egy egész jó kis interaktív honlapot dobott össze a történelmi modelljeinek.

Akit érdekel a márka története, egy jó kis összefoglalást találhat a linken.

A múltkori beharangozóban már utaltam rá: ha valaki Brüsszelben jár, szeptember végéig feltétlenül érdemes elzarándokolnia az Autoworld aktuális Alpine kiállítására.

Az Autoworld autómúzeum Brüsszel központjának déli részén, az EU negyed melletti Cinquantenaire Parkban található. A gyűjtemény alapját a belga királyi család autóparkja biztosította, (a múzeumnak helyt adó csarnokot is II Lipót rendelete hívta életre).

Ezt is megéltük, itthon, hazai (ráadásul zöld) rendszámmal került lencsevégre minden idők egyik leglátványosabb autója, az idő közben sajnos csődbe ment Fisker márka első modellje, a Karma.

Sajnos a Fisker cég nem bizonyult olyan sikeresnek mint a konkurens start-up márka, a Tesla. Pedig jó pár nemzetközi autószalonon csodálhattuk a Karma impozáns vonalait, és itt-ott láttam az utcai forgalomban is párat. Azonban a kiváló és egyedi megjelenés és a kivételes műszaki tartalom nem bizonyult elégségesnek.

Ettől függetlenül csak gratulálni tudok a tulajdonosnak a jó ízléséért.

Az elmúlt hat évben egy olyan külvárosi negyedben laktam, ahonnan meglehetősen hosszú út vezetett a munkahelyre és vissza. Mivel ez a kb. 20 kilométeres út nem kevés időt vett el az életemből (forgalomtól függően 15 és 55 perc között), igyekeztem elkerülni a csúcsidőt, és így gyakran sikerült estefelé hazaérni. 

A hazaút az utolsó szakasza egy családi házas külvárosi részen végződik, ahol elsősorban az otthonukba hazatérő középosztálybeli családapák közlekednek, meglehetősen gyér átmenő forgalom mellett, ráadásul az esti órákban végképp teljesen kivesznek a dolgukra siető furgonok és eltévedt kamionok. A gyér forgalom mellett több ideje van az embernek nézelődni, és eltűnődni a körülötte lévő dolgokon, míg a lámpa zöldre vált. Hazafelé - különösen az utolsó pár kilométeren - feltűnt egy érdekes jelenség.

A minap sikerült egy újszerű állapotú Honda NSX-be botlani a belga autópályán.

Mivel sz NSX épp most éled fel újra, egyre gyakrabban futok össze a régebbi példányokkal a kiállításokon, de most először futottam bele közúton.

Így élőben pedig valóban fenséges látvány, nagyon kár hogy nem nagyon vásárolták, dacára az extrém hosszú modellciklusnak, szinte alig láttam belőle, akár közúton, akár oldtimer-versenyeken, akár kiállításokon.

Mostanában kicsit besűrűsödtek a programok, remélem sikerül az elkövetkező hetekben egyenesbe jönni, a blogom elúszása a legkisebb probléma. Ha minden jól megy igyekszem részletesebb beszámolót is írni az alábbi helyszínekről. Pedig ezek még csak rajta sem voltak a második féléves bakancslistámon...

Elsőnek sikerült ellátogatni a brüsszeli Autoworld aktuális Alpine kiállítására. Az Autoworld önmagában is remek program, de az időszakos tárlatok miatt szinte havonta érdemes lenne visszatérni. Mostanában amúgy is lépten-nyomon Alpine oldtimerekkel hoz össze a sors, de azért mellbevágó, hogy mennyiféle modellt össze tudtak szedni a franciák a tárlathoz, főleg a versenyautók között. Aki személyesen is el szeretne zarándokolni, szeptemberig megteheti, de tartogat még érdességeket az Autoworld az év végére...

A korábbi bejegyzéseim alapján nehezen tagadhatnám, hogy korábban nagy rajongja voltam az Alfa Romeo márkának. Ez a rajongás mostanra nem kicsit alábbhagyott, és egy ideje egyre szkeptikusabban figyelem az olasz konszern vergődését. Személy szerint Sergio Marchionét az autóipar egyik legnagyobb szégyenfoltjának tartom, aki személyesen felelős egy műszakilag és tőkeerő szempontjából jól álló FIAT konszern szétveréséért. Az egyetlen csoda, ami a nevéhez fűződik az a tény, hogy a kizárólag badge engineeringre épülő FCA konszern még nem dőlt össze. Ugyanakkor az egész csoport igazából csak a készen kapott platformokat toldozza, és olyan forradalmi áttörést, mint a VW MQB/MLB vagy a Volvo új SPA platformjai, nem is remélhettünk.

Mindezt alig 10 évvel a márka egyik újkori fénypontja után. Az Alfa 147-est imádtam a kivételes futóművéért, remek motorjaiért és az alapáron is igényes belsejéért. Öt évvel később, az Alfa 159 az egyik legjobb versenyzőnek tartottam az amúgy is legsűrűbb kategóriában. Aztán végig követhettem a modell dicstelen kimúlását, ahogy a konszern modellévenként sorra építette le a 159-est 2010 után…

Most azonban eljött az ideje kompenzálni a bénázást: a Giulia valóban új Alfa, olyan dolgokkal, amit 30 éve nem láttunk a márkától: a hátsó-kerékhajtás, és az új motorok között egy olyan csúcsmodellel, amely a gyár ígérete szerint a legjobbak között lesz (és itt a valódi csúcsmodellekre gondoltak, lásd M3-as Bimmer).

Vettel megint megmutatta hogy az autón kívül is szuverén módon felül tud kerekedni minden útszéli akadályon.

Jelen esetben az akadály egy közepesen tapló szöszi riporternő, aki Vettel születésnapjára egy olasz mezt akar ajándékozni az olasz-német meccs előtt. Szegény hatalmasat koppan, ráadásul az operatőrének kell fordítania Vettel mondatait, aki bölcsen nem süllyed le a hülyékhez, nem megy bele, hogy olaszul próbálkozzon.

A 2016-os bakancslista projekt eddig egész jól haladt: sikerült kipipálni a legnagyobb oldtimer-kiállításokat, és lehetőségem volt pár kisebb rendezvényre is ellátogatni. Persze kimaradt jó pár neves kiállítás, de az ember ne legyen telhetetlen. A Retromobile és a Techno Classica valóban ámulatba ejtő standokkal kényeztette az érdeklődőket. A gyári alkatrészekkel tökéletesre restaurált autók és euróban is milliárdos gyűjtői ritkaságok között az ember egyre kevesebb esélyt lát azonban arra, hogy tovább emelje az ingerküszöbét. A többi regionális börzén már csak legyint az ember a 911 Targákra és a  Ferrari Dinókra, az olyan hétköznapi tömegmodellekről, mint a "bébi-merci" 190E, nem is beszélve.

Nekem úgy tűnt, a nagy autó-kiállítások mellett a szervezők még két dolgot tehetnek, ha szeretnék szórakoztatóbbá tenni a rendezvényüket: az első esetben a statikus diorámák és standok helyett némi akcióval és szépségversenyekkel visznek életet a rendezvénybe (Concours d’Elegance). Ennek vannak egészen sajátos változatai is mint a Goodwood Festival of Speed. A másik esetben klasszikus oldtimer-versenyeket rendeznek, ahol természetes környezetben csodálhatjuk meg a letűnt korok sportkocsijait és versenyautóit.

Kezdjük az alapoknál: találtam  egy egész jó infografikát ami bár stratégiai szintű, nem rugaszkodott el a valóságtól:

Lássuk csak: jet set- check:)

Szerencsére nem a béna fotóimból kell megélnem (fel is kopna az állam)...

Bulizásból kinőttem, de voyeurködés nem áll messze tőlem (lást a kiállításbeszámolók)...

Igazából nem is nehéz arra a következtetésre jutni, hogy a DSLR kamera nem nekem való :)

Amennyire én látom, a világ azóta sokat változott, a mobil kinyírta a kompakt kamerákat (személyes tapasztalatom szerint is lekőrözve őket), a vízálló kamerát pedig a GoPro intézte el...

A belépő DSLR-ek ára pedig lassan összeér a jobb MILC-ekkel (gyári 18-55-ös vagy spécibb nem gyári objektívvel értendő).

Ezt eredetileg a tech blogomra szántam, de itt valszeg többen látják. Érdekelne pár gyakorlatias tanács rendszeres DSLR használóktól...

1.Van-e értelme egy belépő kamerának (pl Nikon 3x00)?

2.Ha igen, van-e egyáltalán értelme egy földi halandónak drágább kamerába invesztálni (pl Nikon 7000-es sorozat, vagy háromjegyű számos kamerák)?

3.Van-e olyan átlagos helyzet ahol a 18-55 gyári objektív nem elég? Nem tervezek portrékat lőni a holdról...

4. Egy MILC közel ugyanannyiba kerül, és valamivel praktikusabb. Van olyan gyakorlati szitu ahol megbánnám hogy nem DSLR-t vettem?