A mostani prémiumközép generációváltás során néha-néha beugrik, hogy mi lett a sorsa az előző generáció legerősebb kihívóinak. Nagyjából 2004-5 körül kezdődött meg a most búcsúzó generáció érkezése (a 3 német közül utolsóként az A4es, egyébként meg talán a Volvo S60 2009-ben, bár az annyira későn jött ki, hogy azt nehéz bármelyik generációhoz sorolni).

A fenti kép egy autoexpress teszt főképe, amely itt eléggé követi a tulaj Autobild értékrendjét, bár nem derül ki igazán miért lett negyedik a 159-es...

Számomra ez a "nagy generáció", amikor a prémiumközepesek igazi mainstream autókká váltak, gyakran lelépve eladásokban az amúgy minden igényt kielégítő középkategóriás családi autókat. Izgalmas időszak volt ez, ami egybe esett az autóipar egyik legnagyobb műszaki átállást igénylő kihívásaival, mint az új NCAP és környezetvédelmi szabványok teljesítése…

                                    És itt azért volt mit fejleszteni, még a legjobbaknak is...

Mindenki tudása legjavát adta bele új modelljébe, mert a túlélés volt a tét. Mindenki erős modelleket hozott ki és mindenkinek volt valami kiemelkedő plussza extrák és opciók terén.

Egy korai teszt a TC-ről, az akkor kifutó Accorddal.

Kivéve talán egyet, a 3-as BMW-t, amelyek az újságírók azonnal referenciának használtak, még ha ez csak feltételesen volt jogos. Mindazonáltal az E90-es, bár szerintem nem érdemelte meg ezt a kitüntetett szerepet, mégis egy nagyon erős játékos volt és az árától eltekintve kevés gyengéje volt. Ez utóbbi viszont rendesen annak tekinthető, és objektíven nézve egy összehasonlító tesztet se lett volna szabad megnyernie. Ezek tesztek viszont épp azt a célt szolgálják, hogy a legdrágább modell megvásárlását igazolják. De ez egy külön poszt lesz asszem a füstölgések alrovatba. A fenti módszer ugyanakkor bevált, mert az E90 életciklusa vége felé is kelendő volt, míg számos erős konkurens dicstelenül távozott.

Konkrétan három (szűken véve kettő) delikvens ugrik be: a nemrég leváltott Lexus IS és a dicstelenül kivezetett Alfa 159-es, illetve ide sorolható még a hírek szerint szintén kifuttatásra ítélt Honda Accord. Az első kettő arra született, hogy a sajtóban mértékadó E90es 3-ert lenyomja.

Mindkét autóra igaz, hogy nem csak az elődhöz képest jelentettek hiperugrást, a korszak abszolút élmezőnyébe tartoztak, maradéktalan tudás és számos piacvezető újítással. Pechükre a bajorok is hasonlót (ha talán nem is akkorát) fejlesztettek az amúgy is erős elődhöz képest, de a később érkező, és meglehetősen halovány C klasse elég jó értékesítései adatai azt mutatják, hogy nem minden a tudás, még ha az Alfa nem is az a múlt nélküli márka ráadásul meglehetősen erős közelmúlttal, míg a Lexus is letett már az asztalra egyet és mást a márka rövid élete során.

Az Alfa 159-est 2005-ben mutatták be és minden porcikájából az sugárzott, hogy a cél a legjobb prémiumautó kifejlesztése, amihez a GM Fiat csoport minden anyagi és személyi segítséget igénybe vett.

Giuggiaro mester, a Centro Stile legjava, a BMW csoporttól szerzett Kalbfell, és az európai préiumkinálat legnagyobb spektrumát lefedő kínálat, kombi, minden igényt kielégítő dízelpaletta, széleskörű konfigurálhatóság, amihez a régi Alfás erények társultak: igényes belső anyagok, precíz kormány- és futómű.

Az Alfa belsők minden fejlesztéssel javultak 2000 óta, a 159.hez kapható volt minden releváns szín (szürke,fekete, bézs, kétszénű), sőt a Brerához még kevésbé relevánsak is :),

és anyag (akár igényes prémium bőr, de elérhetőbb áron kellemes tapintású és tartós Alfatex).

A passzív biztonságban élenjáró Saabot is birtokló nagy famíliához tartozni előny, is friss biztonsági extrák (pl gerincvédő támla),

térdlégzsák és háromzónás klíma volt rendelhető. Csak emlékeztetőül, az E90-hez ilyen nem volt kapható, felárért sem, míg bosszantó apróságokkal srófolták fölfelé az amúgy is valamivel drágább (de igen fapados ellátmányú) alapárat. Az alapárakat az E90 alá lőtték be, a felszereltségi szintek kezelhető szinten tartott árajánlatokat ígértek, amihez én pl egész jó kedvezményeket is találtam. A sajtó is nagyon pozitívan fogadta. Nyilván, az autbild minden igyekezett meghamisítani, nehogy egy import lenyomja a hazait, de élvezetesen szoros meccsek voltak, akár JTD akár JTS motorral érkezett az Alfa. Nyerni idegen pályán nem tudott, de a német magazinoknál ez nincs is benne a pakliban... Viszont a reklámok mellett kapott filmszerepet is, a filmtörténet egyik kedvenc autós üldözésében...

Jeremy Clarcson annak idején azt írta, hogy ha 159-es nem szorítja meg a 3-ert akkor semmi. Az hogy Captain Slow-t legyorsulják, ne tévesszen meg senkit... :)

A modell mégsem tarolta le Európát, sőt a GM és a Fiat nem túl szép válása miatt az amerikai partra szállás is elmaradt, így az eladások mégsem hozták a jogos elvárásokat. A csúcson 70 ezer feletti eladások nem csak az erős hazai piaccal ás a fontos exportpiacokon stabil pozíciókkal bíró német gyártók gerincmodelljeit, de az amúgy nemzetközileg erős, de a kategóriát nehezen eltaláló Volvo eladásait se haladta meg. Sajnos a sikerhez nem volt elég a múlt és egy viszonylag erős termék.

Ezek szerint az erős hazai piacot nem lehet pótolni és a német szaksajtó véleményformáló tesztjeit se könnyű kompenzálni. De nyilván az okok ennél mélyebbre vezetnek... A kezdeti eladások lassan csökkentek, az Alfa pedig nem sok mindent tudott tenni ez ellen. Majd jött a Marchione-tőrdöfés, és a modellt szépen lassan kasztrálták, majd kivezették.

Kedvenc blogom szerint az alábbiak szerint alakultak az Alfa eladásai:

Bár a zászlóshajó 159-es leépítése kirakatpéldája az önsorsrontásnak, emellett az egész paletta romokban. A Mito fejlesztései még a Fiathoz képest is elmaradtak, a Brera és a 166 utód nélkül. Az Alfa sosem volt egy tömeggyártó, de így gyorsan a Lancia sorsára fog jutni. 2013-ban ez a megritkított, de még több modellből álló márka kemény 60.000-es eladást produkált, és ha így folytatódik, a 2014-es évben nem sikerül ezt sem megugrani....

Nyilván a 159-es sem volt tökéletes, kapott (szerintem erősen túlzó, részben alaptalan) kritikákat a súly miatt, és azért az Alfa sokat tett a korábbi tulajok elkergetéséért rossz konstrukciók és nem tökéletes szervízhálózat révén. Ettől függetlenül szerintem igazságtalan volt a modell életciklusának vége felé az eladások ilyen léptékű megzuhanása. Én 2005-ben akkor Alfa tulajként nagyon vártam a 159-est, elsők között próbáltam ki, sokáig követtem nyomon, és nagyon szoros meccsben, pontozással ütötte ki végül a kis Volvo, ami utólag nézve életem egyik hibás autós döntése volt, de ez már egy másik sztori. Az hogy mivel vesztette el a meccset apróságokon múlt, lényegében azon, hogy nem volt párosítható a Distinctive felszereltség a leggyengébb dízellel, így jelentős árhátrányba került az Alfa.

A következő cikkben a másik két japán kerül sorra, nyilván két különböző szitu amelyek különböző okokra vezethetők vissza.