Hamarosan búcsúzik a háztól a legrégebben szolgáló autónk, egy boxermotoros Alfa 146. Így közel 18 évesen, nálunk 15 év szolgálat után, el lehet mondani, hogy rendesen öregbítette a márka jó hírét, sokat tanulhatna tőle egy két svéd-belga szerelő és tervező. A legviccesebb az hogy ő még tovább fog szolgálni, igazából már a sofőr az aki nyugdíjba vonult.

A vicces az, hogy annak idején úgy került hozzánk, hogy az alólunk kilopott német autó helyett kerestünk valamit a 90-es évek közepe terméséből, és evidens módon abbül az időszakból valami japán lett volna ideális. Ez volt a japánok fénykorának vége (a nagy minőségi és dizájn hiperugrás), és mi lelkesen mentünk az egyik Honda kereskedés használt telepére. Aztán ott megláttunk egy tiszta előéletű, de elég sokat futott Alfát, és bár régóta imponált a márka, azért voltak félelmeink, mielőtt belevágtunk.

Ezek azonban ugyanúgy alaptalannak bizonyultak, mint a 147-eseknél. Ennyi idő alatt visszafogott gondoskodás mellett is megbízhatóan szolgált minket, sosem robbant le és minimális szervizigénye volt, ami azért nem jellemző a 60.000 km-enként vezérmű-szerelést igénylő utódra.

Az Alfa 146 amúgy is egy érdekes autó, sok szempontból érződik rajta a Fiattal közös platform, sőt például a belsőben egy generációval öregebbnek hat, mint a féltestvér Fiat Brava.

Ugyanakkor az anyagok nem rosszak, és akkori szemmel egy kényelmes és sportos autó volt, ha nem is az a kiemelkedő darab, mint a 147.

Az első években valóban egy igazán igényes autót kaptunk, amely részben kárpótolt a (méretben/motorizáltságban/hajtásban) komolyabb elődért. Persze az idő előrehaladtával azért megöregedett, persze figyelembe véve hogy mekkorát fejlődött maga az autóipar is e pár év alatt. "3-betűsból" csak a minimálisan elvárhatót hozta (ABS), és bár az NCAP-ról még akkoriban nem is hallottak a súlya így sem volt pehely, amit az olaszok rövid váltóáttétellel próbáltak kompenzálni azoknak aki nem voltak hajlandóak kifizetni egy igazán alfás dinamikájú (16 szelepes) motor árát...

És persze a vége felé azért már koránt sem annyira "alfásan" vezettük, azt a néhány többszázkilométeres utat a young timernek kijáró tisztelettel vezettük végig, ugyanakkor az autó sosem hagyott cserben, és a külső és a belső is hibátlan maradt. Rozsdanyomok még ott se nagyon jelentkeztek ahol indokolt lett volna (a verda azért összeszedett 1-2 horzsolást az évek alatt), de természetesen ez nem jelenti azt, hogy a kasztniba nem vájta bele fogát az idő vasfoga (kis képzavarral élve : ), hijjába no nem megy ez ma nekem…)....

 Persze a kíméletes használatban az is szerepet játszott, hogy közben több autó is megfordult a háznál, általában újabbak és szebbek/jobbak, néha sportosabbak, de visszagondolva egyik sem ért közelébe megbízhatóságban.

Szóval ennyit a végére, remélem még sokáig róhatja a kilométereket az új tulajnál…