A belga Autoworld múzeumban ez a nyár kétség kívül a Ferrariról szól. Mielőtt megnyitnák a teljes emeleti galériát megtöltő fő kiállítást (a márka 70. Évfordulójának tiszteletére), egy kisebb tárlattal tisztelegnek az idén 50 éves Dino előtt. A fő kérdés az volt, hogy lehetséges-e érdemi tárlatot rendezni egyetlen nem túl gyakori Ferrari modellnek. Az Autoworld szervezői azonban pompásan oldották meg a feladatot.

A kiállítás tematikájának alapja egy motor, amelyet több márka is használt, ez pedig bőven kínál lehetőséget a tárlat kibővítésére. A Dino motor meghatározta a Ferrari elkövetkező évtizedeit de már az első (65 fokos hengerszögű V6-os) motort is vagy fél tucat Fiat, Lanca és Ferrari motorterébe beépítették. A kiállítás szervezői pedig igen komoly gyűjteményt hoztak össze erre a pár modellre építve. A Dino motor névadója Alfredo „Dino” Ferrari, Enzo Ferrari tragikusan rövid életű fia, aki szinte a halálos ágyán is a projekt sikerén dolgozott. Bár a motor fejlesztését effektíve a magyar származású Vittorio Jano végezte, Alfredo lobbizta ki apjánál, és kísérte végig a projektet. Az első V6-osokat nagyobb V8-as motorok is követték, a Dino motorgeneráció egyes konstrukciós elemei még a 80-as években is visszaköszönnek.

A Dino projekt célja kezdetben az volt, hogy a Fiat csoport méretgazdaságára alapozva minél gyorsabban le tudjanak gyártani a versenyzéshez szükséges homologizációs példányszámot, így a 70-es években Fiat Dinók legalább olyan fontos szerepet töltöttek be, mint a többi legenda. Akkor is, ha nem társul a Fiat kuzinhoz akkora legenda, a Fiat Dinók nem voltak rossz autók a maguk idejében. A tornasorban kifejezetten impozánsan festenek, a szervezők pedig 4-5 Fiatot is felhajtottak a tárlathoz.

Egészen mellesleg olyan legendák részesültek a Dino motorokból, mint a Lancia Stratos, amely nálam minden idők egyik legdögösebb autója, függetlenül attól, hogy mennyire csak alibiként szolgál egy rallye-legenda homologizációjához.

A fő attrakció azonban „a” Dino, vagyis a minden lében két kanál című sorozatban is szereplő Ferrari 246 (pontosabban a 206 és 246 GT és GTS modellek). A Ferrari a 70-es évek végéig nem is adta nevét a belépő modellekhez, a sárga Dino jelvény utal egyedül a Ferrari eredetre. Na meg a számozás, amely a motor jellemzőire utalt (206: kétlityis V6-os, illetve 246: 2.4-es V6-os). Személy szerint korának egyik legszebb sportkocsijának tartom, rendkívül arányos, íves formájával álló helyzetben is dinamikát sugároz. A tanulmányhoz képest (amelyet két éve a Retromobile-on láttam személyesen) sokkal harmonikusabb, a nagy testvér 308-ashoz képest pedig sokkal klasszikusabb megjelenésű.

Ha már itt tartunk, a 308-asból is sikerült szerezni egyet a tárlathoz. Ebben a kategóriában már nem nehéz érdekes múltú autót találni, a tárlat egyik sztárja a 206 „Layla”, amely egykor Eric Clapton tulajdonában volt, és valszeg épp a Layla írása közben sikerült is lezúznia (a Classicdriver-en írtak róla cikket).

Összességében nem olyan sok autót állítottak ki, de mégis sikerült eltöltenem 1-2 órát az autók között bóklászva, az élmények elmélyülésében pedig segítenek a dekorációs elemek, mint poszterek, modellek,könyvek.

Azt hiszem valóban méltó megemlékezést sikerült összehozni a Dino projekt emlékére az Autoworldben. A tárlat július közepéig megtekinthető, de meglepne, ha elvinnék, amikor megérkezik a nagy Ferrari-kiállítás…