Az élet 180km/hnál, vagyis izé Passaunál kezdődik :)

Privát gondolatok az autók világáról

Privát gondolatok az autók világáról

2017 legjobb autós élményei

Avagy régen minden jobb volt...

2017. december 20. - Ződ2000

A blogon lassan hagyománnyá válik, hogy az év végén felidézem az év legjobb 10 autós élményét egy szabványos toplista keretében. Egy ilyen lista persze eleve feltételezi, hogy volt 10 autós élményem ebben az évben : ). A 2017-es élménycunami látva ez nem is kérdés, a 2017-es év mennyiségileg mindenképpen felülmúlta az összes korábbi esztendőt.

Brüsszeltől Rigáig, Hágától Torinóig jópár neves múzeumba sikerült ellátogatni ebben az évben, amellett hogy egy sor érdekes autós rendezvényre is eljutottam. Akadtak köztük nemzetközi és regionális oltimer-kiállítások, nemzetközi és országos autószalonok, oldtimer versenyek és egyéb látványosságok, és azért sikerült egy-két új autót is kipróbálni, csak megírni nem volt időm. Talán förszt vörld problemnek tűnik ennyi élmény után, de szinte mindegyik beszámolóm úgy végződött, hogy a tavalyi jobb volt.

Persze azért akkorát egyik rendezvény színvonala sem zuhant egyik évről a másikra, hogy élvezhetetlenné váljon, de sok esetben érezhető volt a különbség. Ráadásul néhány rendezvény hiánya komoly űrt hagyott, többek között a 2016-os nyertes Retromobile-ra való kijutást elsodorta életem egyik legrosszabb napja. Emellett egy sor másik rendezvény is kimaradt, többek között az összes hazai, az Oldtimer Show, az AMTS, a Budapesti Autószalon, a Hungaroring Classics és Balatonfüredi Concours. Azért ebből az öt rendezvényből is érződik, hogy mekkorát fejlődtek itthon a hazai autós rendezvények.

A magyarok mellett kimaradt még egy sor olyan rendezvény ami tavaly összejött (Interclassics Maastricht, Essen Motor Show, az említett Retromobile), és még mindig várat magára Genf, a stuttgarti Retro Classics és a London Classic Car Show. Igazából már most látom, hogy csak a meglévők kárára juthatok el új rendezvényre, ami talán nem akkora baj, mert akadt pár rendezvény, amely inkább csalódást okozott, mint a Ferrari 70. évfordulója, vagy az Antwerp Classics.

Ezért íme az én top listám abból, ami összejött 2017-ben. Szerintem ez sem kevés, de pár bajnokesélyes program kimaradt.

 

10. Antwerp Classics

Az Antwerp Classics két éve nagyon mély benyomást tett rám, és legutóbb sem vallott szégyent. Ez évre is ígéretes a programmal készültek a szervezők: a 70 éves Ferrari mindig hálás téma, mivel a gyűjtők amúgy is meg szokták tölteni a csarnokokat a legendás olasz márka modelljeivel.

 

Ez évben mégsem nyűgözött le a rendezvény úgy, mint korábban, részben a szervezők bénázása miatt. Utólag úgy érzem, az egy időben rendezett stuttgarti és az antwerpeni rendezvények közül a rossz lóra tettem….

9. Az olasz nemzeti autómúzeum Torinóban

Júliusban sikerült ellátogatni az olaszok nemzeti autómúzeumába, amely az olasz autógyártás központjában, a FIAT székhelyén, Torinóban található. Ráadásul a múzeum nem az egyetlen látnivaló a városban, amely otthont ad a pár éve csődbe ment Bertone cég gyári múzeumának, a Pininfarina múzeum pedig elvileg most is megtekinthető.

 

A Torinói Autómúzeum egy különleges zarándokhelyez az autó-őrülteknek. Nem merném azt mondani, hogy a legnagyobb vagy a legjobb, de mindenképpen kiemelkedő az átfogó kínálata, az interaktív tájékoztatói és a hibátlan stílusa miatt.

8. Spa Classics 2017

A látogatást a Spa Classic 2017-re tulajdonképpen bemelegítésnek szántam az év egyik legígéretesebb hazai autós rendezvényéhez, a Hungaroring Classicshez, mivel már akkor sejtettem, hogy a Hungaroringre valószínűleg nem tudok majd ellátogatni.

A spa-i rendezvény pedig abszolút beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Semmihez sem hasonlítható pillanatokban lehet részem, amikor testközelből csodálhattam a kanyarból riszálva kigyorsító 911-eseket és fülrepesztő V8-assal nyomuló Mustangokat a La source kanyarban. Ráadásul nemcsak testközelből láthattam a letűnt korok szupersporkocsijait amint készülnek a versenyre vagy épp szerelik őket, de olyan helyekre is bejuthattam, ahova F1 hétvégén esélyem sem lenne.

7. A Rigai Motormúzeum

A véletlenek szerencsés sorozata révén sikerült ellátogatni a rigai autómúzeumba (még a fényképezőgépet se vittem Lettországba). A rigai motormúzeum nem egyszerűen nyugati színvonalú, de a környezet a prémiummárkák elitközpontjainak minőségével vetekszik. A különbség az, hogy a Porsche Museum minőségű díszletek előtt az autók többsége a keleti blokkból származik.

 

Nem kérdés, hogy a rigai autómúzeumot vétek lenne kihagyni annak, aki arra jár, az ország egyik fő látványossága, és a kontinens egyik legjobb autós múzeuma.

6. Brüsszeli Interclassics

Novemberben még csupán a harmadik alkalommal került megrendezésre a brüsszeli Interclassics, a szervezők azonban korántsem kezdők, referenciájuk Hollandia legfontosabb oltimer-rendezvénye, a januárban már 25. szülinapjára készülő Interclassics Maastricht. Persze nincs könnyű dolguk a konkurencia fényében, a tavalyi brüsszeli Interclassics messze elmaradt az A listás rendezvényektől, mind méretben mind minőségben.

A szervezők ez évben azonban minden tekintetben emelték a tétet: öt nagy nemzeti autómúzeumtól kaptak erősítést: a brit nemzeti múzeum (Beaulieu), a holland Louwman, a Mulhouse-i Schlumpf-gyűjtemény és a Torinói Autómúzeum is elhozott pár emlékezetes autót. Ezt az öt nagy autómúzeumot egy kiállításon se láthattuk még együtt, egy kisebb standdal készült a Bonhams is, és minden kötelező érdekességet kipipálhattunk, mint a terepasztal vagy a művészek részlege.

5. A 95. brüsszel autószalon

A Brüsszeli Autószalon finoman szólva is nem a legismertebb autó-kiállítás, és közel sem annyira látványos, mint a nagy európai szalonok (Párizs/Frankfurt illetve Genf). Az elmúlt években azonban hozott egy elég stabil színvonalat, ami miatt messze kiemelkedett a régió többi autószalonja közül (főleg Essennel erős a kontraszt). Eddig szinte minden évben sor került rá, így stabil pont maradt a kalendáriumban, miközben sorra törölnek komoly autószalonokat (pl Amszterdam, Bologna).

Összességben rendben volt a 95. brüsszeli autószalon, de szerintem az előző évi rendezvény jobban sikerült, igaz az utánégetőt egy hét múlva gyújtották be a Dreamcar tárlattal (amely csak kétévente társul a szalonhoz). Szerencséjükre mindkét hétvégére jutott egy extra program, az egyik hétvégén az Autoretroval a másikon a Dreamcarssal lehetett párosítani, és ha már Brüsszelben jár az ember, akkor ott az Autoworld. Így kombinálva szerintem megér egy fapados jegyet a brüsszeli autószalon, de Magyarországról kiindulva talán egyszerűbb Genfbe eljutni.

4. Louwman Museum

A Louwman Museumot az óta szeretném felkeresni, amióta tiszteletüket tették a brüsszeli Interclassics kiállításon egy felettébb vicces mikroautó-gyűjteménnyel. A holland múzeum azonban ennél sokkal komolyabb készlettel bír, sok tekintetben a világ egyik legkomolyabb gyűjteménye, a honlapjuk szerint 1910 előtti autókból nincs is nagyobb készlete senkinek a világon.

A Louwman hatalmas, és az egyik legkiegyensúlyozottabb tárlattal bír, minden korból, minden régióból található autó. Fél nap alatt végigrohanni is nehéz rajta, hátmég kiélvezni. Általános minőségben (rendezettség, koncepció, változatosság) a legjobb profi gyári márkamúzeumok szintjén áll (lásd a 3. helyet), a profi látványtervezők munkája mégsem egy hűvösen profi céges látványvilágot eredményez, inkább egy mecénás vízióját követi, és szerencsére hiányzik a vállalati marketing-bullshit is (egy kis holland büszkeség azért belefér a Spyker révén, meg némi személyi kultusz a Louwman család történetéből). Bárhonnan is nézem, a Louwmans mindenképpen a legkiegyensúlyozottabb és legsokoldalúbb múzeum.

3. Mercedes Museum

Decemberben sikerült elzarándokolni a kontinens, de talán a világ legjobb autós múzeumába, amely a Mercedes székhelyén Stuttgartban, a sváb márka gyártelepe és a Mercedes Aréna mellett található (cím: Mercedesstrasse 100, 70372 Stuttgart).

Nehéz megmondani, hogy a mennyiség vagy a minőség taglóz le jobban a Mercedes múzeumában. A legnyomasztóbb számomra mégis az, amit meg sem mutattak, ami nem ütötte meg azt a szintet, hogy a Mercedes eldicsekedjen vele. A múzeum így csak töredékét mutatja meg a Mercedes múltjának és jelenének, a BMW vagy a Porsche alighanem fél karját odaadná, ha az ő neve szerepelt volna olyan autókon, ami itt kimaradt.

2. Techno Classica

A Techno Classica a világ egyik legnagyobb oldtimer-rendezvénye, legutóbb 30 országból 1250 kiállító várta a látogatókat. A számokon felül, a Techno Classica legerősebb aduásza a márkák gyári (de legalább importőri szintű) jelenléte, amely révén nemcsak a gyűjtők körében vívott ki komoly elismertséget, de a látogatószám emelkedésével a gyárak is egyre inkább felismerik a reklámpotenciált.

 

Régen minden jobb volt, ez igaz a 2017-es Techno Classicára is. A múlt évi Techno Classica volt az első amin részt vettem, de még a Retromobile után is ámulatba ejtett.  Ez a szintugrás most elmaradt, sőt a tavalyi szerintem mindenképpen emlékezetesebbre sikerült. Persze a Techno Classica így igen komoly program, ami egy teljes napra lefoglal egy egészséges autóőrültet. Nem olyan interaktív, mint egy nemzetközi autószalon de a szemnek legalább annyira kedves.

 

1. Frankfurti Autószalon

A frankfurti Nemzetközi Gépjármű-kiállítás (Internationale Automobil-Ausstellung)Párizzsal vállvetve kétévente rendezi meg a frankfurti vásárvárosban a kontinens legrangosabb nemzetközi autószalonját. A nagy nemzetközi szalonoknak van egy utánozhatatlan hangulata, mivel a gyártók központilag kidolgozott standjaival nem kel versenyre egy országos (importőri) kiállítás sem (bár néha Brüsszelben összejön), ezért mindenkinek ajánlom, hogy a kontinens három nagy kiállításából (azaz Genf, Párizs illetve Frankfurt) egyet nézzen meg egyszer élőben. De amíg a Párizsi Autó-világkiállítás a látogatói élmény kárára hajkurássza a látogatószám-rekordokat, az IAA olyan kedvességekkel biztosítja be a komoly érdeklődőket, mint a feláras prémium nap (vagyis a szakmai napon akkreditáció nélkül lehet bemenni).

Egy nap alatt, autókért sorban állva szinte lehetetlen mindent bejárni, főleg ki is próbálni egy két mutatványt (VR szimulátorokat, tesztvezetést esetleg egy-két előadást). Az IAA hatalmas és tömény, ugyanakkor igyekszik szórakoztató lenni anélkül, hogy mellékvágányra terelné a programokat, mint a Párizsi autószalon filmautós csarnoka. Az autóipari állapotokról azonban sajátos látleletet ad: a hiányzó bő tucat komoly autógyártó és a helyettük kiállító erősen alibi jellegű márkák kettőssége szerintem nem fog sokáig így maradni. Vagy a spóroló hagyományos márkák vonulnak vissza, vagy a kínai start-upok tőkéje fogy el. Mindenesetre beszédes, hogy a héten nyit a franciák másodvonalbeli kiállítása a Lyoni Autószalon, amelyre a fenti 12 absztinens márka jó része delegálta az importőrét, persze nem a márkaközpont színvonalán. Az IAA tanulsága egyértelműen az, hogy rossz idők járnak a német autószalonra, de szerintem ez nem annyira egy jól megnevezhető okra vezethető vissza, mint egy sor tényező (VW botrány, európai importmárkák visszafogottsága, modellciklusok Genfnek kedveznek) kedvezőtlen együtthatására.

Azért egy ekkora poszt megérdemel egy közvélemény-kutatást arról, hogy melyik autós rendezvény (illetve annak beszámolója) tetszett leginkább 2017-ben? Ha valaki alternatívákra kiváncsi az megtalálja őket az élménybeszámoló kulcsszó alatt.

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://autossagok.blog.hu/api/trackback/id/tr4613513153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Russel Coutts 2017.12.21. 07:44:58

Az Autostadt ezek jó részénél komolyabb. Pláne, ha rendezvény van, pl. augusztusban vagy decemberben.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.12.21. 09:50:15

@Russel Coutts: viszont nem esik nekem útba :)

A Stuttgart - Salzburg vonalon van 6 neves múzeum (Merc, Porsche, Mazda, BMW Audi és a Piech gyűjtemény).

Van még három gócpont az elkövetkező évekre: az olasz sportkocsimúzeumok (Moden és környéke), a brit háromszög (London Classic Car show, Ferrari Exhibition és Beaulieu, vagy ha nem jön össze februárban akkor a Bealieu kombinálva valamelyik fesztivállal pl Goodwood vagy Silverstone Classics) és Köln (Motorworld és Toyota múzeum).
süti beállítások módosítása