Mivel belgák egy rögtönzött tárlattal köszöntik a ma induló le mans-i 24 órás futamot, itt volt az ideje egy újabb látogatásnak, amit sikerült épp a verseny előtt abszolválni. Az angol nyelvű poszt már kész volt az egzostive.com-on, de a magyarítás most eltartott egy darabig. Aki nem annyira ismeri a helyet, az Autoworld állandó tárlata mellett az igazán nagy szám a vendégkiállítások sorozata. A múzeum évente négy-hat nagy vendégkiállítást rendez, ahol több tucat autó foglalja el az első emeleti fő galériát és a földszinti két kiállítóhelyet.
Két nagy kiállítás között a két földszintii kiállítási terület áll rendelkezésre kisebb (néha csípőből szervezett) kiállításokra, amelyek egy-két tucat autót tartalmaznak. Ezek a kisebb tárlatok néha bemelegítőként szolgálnak, pl. a meglehetősen lenyűgöző Ferrari 70 kiállítás előtt a földszinten összehoztak egy meglepően átfogó bemutatót az 50 éves Dino motorról és a rövid életű Dino márkáról. A mai poszt is egy ilyen időközi bemutatóról szól.
Az aktuális kiállítás a belga versenyzők le mans-i sikereiről szól a, és már jó ideje felavatták, aki siet, még a hónap végéig elkaphatja. Elsőre féltem is, hogy nem lesz több, mint pár autó, amelyet Jacky Ickx győzelemre vezetett. A belga versenyzők le mans-i részvétele 1923-ra nyúlik vissza, vagyis már az első futamon is ott voltak. A múzeum 101 versenyző 296 részvételét jegyezte fel, amelynek eredménye 12 abszolút győzelem (rendben, ebből hat a Le Mans legenda, Ickx érdeme), 24 dobogó, 48 kategóriagyőzelem (köztük egy női kupa). A korai győzelmeket Swaters, Beurlys, Bianchi, Frère, Gendebien, Mairesse, Rouselle és Dubois szerezte, az első "sárga armadában". Az első kocsik a bejáratnál jól szemléltetik a korai idők verdáit.
A modern kor sztárjai között a szervezők olyan pilótákat emeltek ki, mint Ickx, a Boutsen, Dieudonné, Van de Poele, Duez, De Drijver, Witmeur, Libert, "Christine", Regout (én sajna a harmadiknál elvesztettem a fonalat). A sajtóesemény fotói alapján, sokan közülük személyesen jelen voltak (aki még mozdítható volt, Ickx 2 éve igen jó bőrben volt az LCCS-en). A lépcső melletti részen mindeing komolyabb autókat villantanak, ez a tárlat sem kivétel. Porsche 906, Peugeot 905 (nemrég a 2018-as Spa Classicen is indult, szerintem ugyanez a verda), egy az örökzöld 911-esekből és a legendás D Type egy példánya parkolt itt.
Az Autoworldnél nagyon szeretnek odafigyelni az apró részletekre, mint például a kicsinyített modellek, amelyek szinte minden kiállítást végig kísértek, de azért hoztak pár kupát és serleget és egy teljes verseny-felszerelést Thierry Boutsentől.