A hétvégén sikerült megint benézni a düsseldorfi Classic Remise-be . Először egy évvel ezelőtt jártam náluk, úton az esseni Techno Classica felé, és nem is bántam meg a kitérőt. De ennek a mostani látogatásnak még mindig a hatása alatt vagyok. Porsche 918 Hibrid szupersportkocsi, Volvo P1800 kombi farral, SLS Merci és Piedone Alfa Giuliája, ez így egymás mellett. Ez nem az én játékpolcom, hanem ott állnak igaziból, egy garázsban, Düsseldorf szélén, vazze. A fent linkelt posztban már felvázoltam a Remise koncepcióját, de az is feltűnt, hogy hiányzott pár tucat autó (persze a legjobbak), mivel épp Essenben állították ki őket. Most megláthattam, milyen a hely telt házon.
Maga a remise azért nem egy egész napos program, de ezúttal is sikerült kombinálni egy másik programmal a környéken (erről talán többet tudok írni majd a héten). Tényleg megérte repetázni, ezúttal a Remise szinte teljes készlete ott parkolt, a különbség pedig szemmel látható: az üvegkalitkák többsége ritka kincseket tartogatott, és a fő csarnok is majdnem tele volt.
Számokkal nehéz visszaadni, hogy menyire letaglózó a Remise kínálata, pontosabban annak ritkasága és egyedisége. Akadt itt autó az elmúlt 100 év minden korszakából és a világ összes luxusautót gyártó régiójából. Ha valaki elgondolkozott azon, hogy a De Tomaso Pantera lassan kezd tömegcikké válni (én így éreztem Essenben és Antwerpenben is), az itt megtalálja a sokkal ritkább Longchamp kabriót. Akinek a könyökén jön ki a sok klasszik 911, itt a sokkal ritkább flatnose 930-asból többet is láthat. Vagy olyan egyedi darabokat, mint a szélvédő nélküli 930 Speedster.
Az üvegkalitkákban is hihetetlen dolgok sorakoznak. egy vadonatúj Porsche 918 hibrid szuper sportkocsi, egy Volvo P1800 (a "Hófehérke koporsója"), két Merci SLS és egy 60-as évekből származó Alfa Giulia teljes carabinieri csendőr-felszerelésben (szirénával, matricákkal), ezek így egy sorban. Ha azt hiszed, ilyen csak 1:24 méretarányban létezik, a gyerkőcök polcain, hát nem. Ott parkolnak igaziból ebben a sorrendben (na jó, pár Porschét kihagytam).
A francia autók rajongói valszeg elalélnak a gyönyörűen restaurált kék Alpine A110-től. Ez volt az autó, amely zsebre tehette a világ első ralibajnoki címét. Mellesleg, épp most élesztik újra a márkát, én pont az előző nap vezettem egy új A110-est, félelmetes bestia. Nem lehetett észrevétlenül elsétálni a Lambo első luxus SUV kísérlete mellett sem, amelynek tankolását a szaúd-arábiai katonaság sem merte bevállalni. Ahogy tavaly is írtam, a Classic Remise egy átfogó szolgáltatási központ az oldtimer tulajoknak, de nekünk halandó lúzereknek egy lenyűgöző múzeum és zarándokhely, erről most megint megbizonyosodhattam.