Az élet 180km/hnál, vagyis izé Passaunál kezdődik :)

Privát gondolatok az autók világáról

Privát gondolatok az autók világáról

Carspotting level 10.000 - egy újabb villámlátogatás a Classic Remise otthonában

2018. július 20. - Ződ2000

A hétvégén sikerült megint benézni a düsseldorfi Classic Remise-be . Először egy évvel ezelőtt jártam náluk, úton az esseni Techno Classica felé, és nem is bántam meg a kitérőt. De ennek a mostani látogatásnak még mindig a hatása alatt vagyok. Porsche 918 Hibrid szupersportkocsi, Volvo P1800 kombi farral, SLS Merci és Piedone Alfa Giuliája, ez így egymás mellett. Ez nem az én játékpolcom, hanem ott állnak igaziból, egy garázsban, Düsseldorf szélén, vazze. A fent linkelt posztban már felvázoltam a Remise koncepcióját, de az is feltűnt, hogy hiányzott pár tucat  autó (persze a legjobbak), mivel épp Essenben állították ki őket. Most megláthattam, milyen  a hely telt házon.

Maga a remise azért nem egy egész napos program, de ezúttal is sikerült kombinálni egy másik programmal a környéken (erről talán többet tudok írni majd a héten). Tényleg megérte repetázni, ezúttal a Remise szinte teljes készlete  ott parkolt, a különbség pedig szemmel látható: az üvegkalitkák többsége ritka kincseket tartogatott, és a fő csarnok is majdnem tele volt.

Számokkal nehéz visszaadni, hogy menyire letaglózó a Remise kínálata, pontosabban annak ritkasága és egyedisége. Akadt itt autó az elmúlt 100 év minden korszakából és a világ összes luxusautót gyártó régiójából. Ha valaki elgondolkozott azon, hogy a De Tomaso Pantera lassan kezd tömegcikké válni (én így éreztem Essenben és Antwerpenben is), az itt megtalálja a sokkal ritkább Longchamp kabriót. Akinek a könyökén jön ki a sok klasszik 911, itt a sokkal ritkább flatnose 930-asból többet is láthat. Vagy olyan egyedi darabokat, mint a szélvédő nélküli 930 Speedster.

Az üvegkalitkákban is hihetetlen dolgok sorakoznak. egy vadonatúj Porsche 918 hibrid szuper sportkocsi, egy Volvo P1800 (a "Hófehérke koporsója"), két Merci SLS és egy 60-as évekből származó Alfa Giulia teljes carabinieri csendőr-felszerelésben (szirénával, matricákkal), ezek így egy sorban. Ha azt hiszed, ilyen csak 1:24 méretarányban létezik, a gyerkőcök polcain, hát nem. Ott parkolnak igaziból ebben a sorrendben (na jó, pár Porschét kihagytam).

A francia autók rajongói valszeg elalélnak a gyönyörűen restaurált kék Alpine A110-től. Ez volt az autó, amely zsebre tehette a világ első ralibajnoki címét. Mellesleg, épp most élesztik újra a márkát, én pont az előző nap vezettem egy új A110-est, félelmetes bestia. Nem lehetett észrevétlenül elsétálni a Lambo első luxus SUV kísérlete mellett sem, amelynek tankolását a szaúd-arábiai katonaság sem merte bevállalni. Ahogy tavaly is írtam, a Classic Remise egy átfogó szolgáltatási központ az oldtimer tulajoknak, de nekünk halandó lúzereknek egy lenyűgöző múzeum és zarándokhely, erről most megint megbizonyosodhattam.

A bejegyzés trackback címe:

https://autossagok.blog.hu/api/trackback/id/tr6714123679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stig 2018.07.20. 11:36:41

Az az Alpine nagyon bestiálisan néz ki.

Persze a többi se rossz, de ez nyitóképnek azt hiszem jó választás volt! :-)

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.07.20. 23:07:12

@stig: csak az bizonytalanított el, hogy van kb 4-5 jobb Alpine-os képem, de az majd egy másik poszthoz való (120 éves Renault). Ha esetleg nem lenne időm a magyar változatra, akkor is igyekszem majd pár képet feltölteni.
A fent említett 4-5 képben nincs benne az a pár szelfi amit az új A110-esben csináltam. Az egy félelmetes bestia, mintha a Lotus Elise és a Cayman szerencsés szerelemgyereke lenne. Precíz és agilis, nagyon hatásvadász, ahogy ropog a kipufogója minden gáz-elvételnél.

Miszter07 2018.07.22. 20:01:04

A Volvónak kombi farral P1800ES a tisztességes neve:) Itt egy jó kis videó a gyártásáról.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.07.22. 22:51:49

@Miszter07: hmm, kiadós svéd nyelvlecke :) Érdemes átfutnod a Techno Classica volvo galériáját. Szép dolgokat hoztak el, Roger Moore saját P1800-asa, egy dögös kombi tanulány meg persze még 2-3 másik érdekes 1800-as, mint a cabrio.
autossagok.blog.hu/2018/03/22/techno_classica_2018_1_resz#
süti beállítások módosítása