Régóta szerettem volna felkeresni az Audi múzeumát, mivel piszkálja a csőröm, hogy miként sikerül felvennie ezen a fronton a kesztyűt a legifjabb német prémiummárkának. Az előző posztban mutattam be a Mercedes lenyűgöző múzeumát, de ezen a túrán sikerült több zarándokhelyet is kipipálni. Annyit előre is elárulhatok, hogy az Audi múzeum felülmúlta a várakozásaimat.

Az Audi mint márka elvileg már túl van a 100-ik évfordulóján, de jóval hányattatottabb sorssal bír, mint a két másik prémiummárka. Az Audit eredetileg August Horch alapította 1910-ben, miután a saját nevét viselő Horch cégből kitúrták. Az Audi név maga is a Horch név jelentésének latin tükörfordítása. A márka később a négykarikás Auto Union részévé vált, amely a német birodalom keleti felének autóiparát egyesítette olyan többmárkás konglomerátummá, mint manapság a Volkswagen. Aztán el lehetett képzelni mi lett a veszte a konszernnek ’45-ben... Azért az Auto Uniont ’49-ben újjáalapították nyugatnémet székhellyel, és rengeteg kavarás után megérkezett a nagy ember, Ferdinand Karl Piëch, aki rendbe szedte az Audi márkát, és magalapozta azt, aminek ma ismerjük. Személyes meggyőződésem, hogy a mai értelemben vett prémiummárka Audi valahol a 90-es években született meg. Felmerülhet ez esetben a kérdés: akkor meg minek ide múzeum?

Nos, ezt érezték valahol az Audinál is, mert például Techno Classicára ez évben inkább az szülinapos NSU-t delegálták, és ez a belátás adja meg a Múzeum értelmét. Az Audi Museum ugyanis egyben az Auto Union márka múzeuma is, amely egy nagymúltú és többmárkás konszern legjavát igyekszik bemutatni, az Audi mai arculatát tükröző modern és elegáns épületkomplexumban.

A tárlat sok más autómúzeumhoz hasonlóan az épület tetején indít, és igyekszik egy történeti sorrendet tartani. A második világháború előtti modellek között pedig akad szép számmal érdekesség, a kerékpároktól a luxus limuzinokon át az Auto Union tragikus sorsú rekordkísérletéig.

Ez utóbbi azért is érdekes, mert épp az előző nap sikerült a Mercedesnél megnézni azt az autót, amely sikerrel beállította a rekordot. A felső emeleten indul a múzeum legnagyobb attrakciója, az óriás páternoszter, amelyen általában egy tematikus tárlatot forog körbe, néha olyan különlegességekkel mint az Audi sportkupé-tanulmányai.

Most azonban ezt csúnyán bebuktam, a nehéz gépezet aznap az Audi számára felettébb kedves Avant kombikat pörgette, amely engem sajnos annyira lelkesített fel, mintha a gyárban élőben szurkolhattam volna a mattfehér festék száradásának.

A következő emelet már sokkal inkább az Audi árkáról szól, a 80-as és 90-es évek rajongói pedig sokkal inkább elemükben fogják magukat érezni, mint a Mercedesnél. Akad például egy szép sorozat kocka 80-as coupéből és Quattróból, és természeten néhány versenyautót is kiállítottak, köztük a Rallye királykategóriáját uraló Audi Sport Quattro versenyautót (Hannu Mikkola szolgálati autója), az Audi sportrészlegének pár eredményes darabja mellett (mint az amerikai IMSA GTO szériában induló Audi 90 Quttro). Számomra ez a múzeum legjobb része: egyrészt a 80-as/90-es évek a kedvenc autós korszakom, másrészt ez volt szerintem az Audi legdinamikusabb korszaka, amikor először hozott ki olyan modellt, amelyet komolyan egy lapon lehetett említeni a megfelelő Mercedes modellel.

A kor újításait érdekes műszaki modelleken szemléltetik, mint a vázmetszett 80-as vagy a szintén itt-ott felnyitott hajtásláncok, az egyik preparált motor például mozgott is.

Az emelet másik felében számos régebbi Audi parkol, természetesen mind gyári („szalon-”) állapotúra restaurálva.

Az alsó szinten pedig egy felettébb érdekes tárlatot alakítottak ki a Wankel motor emlékére. Aki nem ismerné, ez az a találmány ami csípőből cáfolja meg az elvakult megbízhatóság–fetisiszta Mazda-faneket, mert az RX8 motorjait az olajjal együtt cserélik. Herr Wankel átka amúgy szerényen fél kézzel elérte, hogy az akkoriban a BMW-vel összemérhető NSU márka eltűnjön a piacról. Az NSU sajnos nagyban játszotta meg tétjét, erről számos Wankel-motoros NSU árulkodik az aulában.

Érdekes módon az Audi mégis szép emlékkel idézi meg ezt a technológiát, és a láncfűrésztől fűnyírón át a Lambo-szerű szupersportkocsi-tanulmányig (Italdesign Namir 2010-ből) elég impozáns tárlatot villantottak, de akadt még Citroen is (őket sem kell kétszer kérni ha elszállt koncepciókról van szó), sőt még egy szép Mazda Cosmo is belefért, pedig aznap már láttam egyet Ulmban.

Valószínűleg a képekből is lejön, hogy az Audi Museum nem áll a nagy konkurensek színvonalán. Szerintem a jelen posztba csempészett két Mercedeses fotó simán ellopja a show-t, és akkor még nem is néztem a méretbeli különbségeket (és persze az elért eredményeket). Itt is igaz, hogy a tárlatból rengeteg dolog kimaradt, a márka sokkal több látványossággal bír, persze  ennek többsége nem érte még el az oldtimerkort. Ezért is érzem jó döntésnek, hogy a Múzeum letűnt márkáknak állít emléket, mint a Horch, Wanderer, NSU, vagy maga az Auto Union, sőt más márkák modelljeit is meginvitálta, mint a Wankel tárlat esetében.

A Muzeum ezért ráerősített a modern autók interaktív bemutatására. Sajnos nem volt időm bejárni a múzeum mögötti részt, de a képek alapján egy komolyabb interaktív rész várja a látogatókat. A kötelező szuvenír-bolt mellett, ahol a ki modellek egy apró páternoszteren forognak.