Nem mondom, hogy reálisan a következő autómat kerestem, amikor elkértem a svédek óriását, de igencsak furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy valóban annyira jó-e az új jávorszarvas, mint a tesztekben olvasom (és az eladások tükrözik).

Az XC90 második generációját nagy várakozással követtem, már az első hírektől kezdve. Érdeklődéssel mentem el a márkakereskedés hivatalos fogadására (bő egy éve), és vettem üléspróbát autószalonokon. A legutóbbi brüsszeli autószalonon pl külön versenyszámot hirdettem a legjobb belsőért a kiállított XC90 és a Q7 között.

Természetesen két konkrét showcar nem elég egy ilyen meccshez, de a lényeg az, hogy az XC90 statikusan nagyon meggyőzőnek hatott. Az XC90 egy ízig-vérig luxusterméknek érződött, az a fajta telivér modell, amellyel hatásosan érzékelteti, hogy mire képes egy bizonyítani akaró prémiummárka.

A mai cikk tárgyát képező verda azonban más koncepciót képviselt: én kifejezetten egy reálisabb, alapárhoz közelibb autót szerettem volna kipróbálni. A kereskedő pedig készségesen biztosított egy meglehetősen alap D4-es automata modellt, ami így sem érződött fapadosnak.

Azt hiszem eddig nem láttam sehol beszámolót alap XC90-esről, pedig szerintem ez egy érdekes alternatíva a tömeggyártók Full Size SUV-jaira, míg a német prémium konkurenseknek nincs ilyen olcsó belépőmodellje hét üléssel (egyelőre, bár az X5 25d nem áll fényévekre távol). Márpedig ha sok helyre van szükség, az XC90-es nem vall szégyent (tudom, nálunk a jól szituált nagycsaládos egy eléggé érthetetlen koncepció :) )... Őszintén szólva, ekkora batárt eddig még nem kértem tesztútra. Saját használat során ritkán lenne szükségem ötnél több ülésre, bár velünk is előfordult, hogy beült volna még két személy a családon felül.  Az XC90 esetében két olyan extra ülést kap az ember, amit felnőttek is használni tudnak, ugyanakkor marad még mögöttük valamennyi csomagtartó.

A tágas belsőnek azonban is ára van, nem csak szó szerint. Az XC90 külméreteiben is hatalmas, és ez azért érződik a vezetésen is. Pontosabban fogalmazva, ezt a járgányt az ember nem vezeti, hanem kormányozza. Magasan ül ­- még a prémiumközepes SUV-khez képest is, és a kocsi méltóságteljesen siklik át minden útviszonyon. A kormányzás precíz (bár Volvósan áttételes) de meglehetősen elszigetelt. Nem arról van szó, hogy a D4 nem boldogulna a kasztnival, csak van egy olyan kényelmes érzete a kocsinak, ami nem csábít a kanyarvadászatra. Apróság, de alapváltozatban nem kapott a tesztautó váltófület a kormányra. Természetesen lehet a váltókarral manuálisan is váltani, és kis felárért van fül is (nem kell hozzá semmi drága csomag, mint az Inifniti Q50 esetében), az biztos, hogy én ezen nem spórolok amikor saját autót állítok össze (mondjuk én eleve a drága automatát ejteni szoktam). Még akkor is, ha nem vártam gokart-szerű élményt, az XC90-ből még azt a fajta autószerű fílinget sem sikerült előcsalni, amit az XC60 simán hoz egy 18-as felnivel. A cím szellemében: ez egy Masztodon ami olyan fürge, mint egy jávorszarvas. Viszont ha vizslákhoz és őzekhez szoktál, akkor neked tohonyának fog tűnni, még ha kicsit igazságtalanul is.

Ezen felül sok panaszra nincs oka az embernek a vezetés során, az alapfotelek is remekül sikerültek, a kezelőszervek kézre állnak és ésszerűek. A svédek tervezők esztétikusan integrálták a nagy központi érintőképernyőt  a beltérben, amelyen jól érvényesül a Gugli navigációja, bár én több gombot hagytam volna meg. A belső összességében még komor feketében is hangulatos, és akkor is, ha számomra elmarad a korábban bajnoknak tekintett bézs/fa változattól, nem találtam olyan kirívó részleteket, mint pl az amúgy remek 5ös BMW-ben.

A vezetés közben viszont előjött pár dolog, amire üléspróba során nem figyel az ember. Az érintőképernyő (és az XC90 esetében az egész autó) menürendszere olyan, mintha az Android valamelyik közelmúltbéli oprendszeréből vettek volna ihletet. A bibi azonban az, hogy mobiltelefont közelről stírölünk a környezet kizárásával, ami azért nem igazán jellemző vezetés közben. Sokkal jobb lett volna, ha megnézik, hogy a hasonló felhasználása termékek (pl utólagos navik) milyen menürendszerben gondolkodnak. Egy a szemet határozottabban a funkciófelületekre vezető, kontrasztosabb menürendszerrel sokkal többet érne az ember. Öröm az ürömben, hogy hardveresen minden oké, csak egy alapos szoftverfrissítés kellene…

Összességében nem okozott csalódást a svédek üdvöskéje, teljesen meg tudom érteni a szárnyaló eladásokat. Persze maradt  még hely finomítani rajta, de megvan benne az a sajátos "dögösség" amivel kevés konkurens büszkélkedhet és amelynek révén (nálam legalábbis) pl a Mercedes GLC-t felülkerekedett amúgy jobb konkurenseken.