Az élet 180km/hnál, vagyis izé Passaunál kezdődik :)

Privát gondolatok az autók világáról

Privát gondolatok az autók világáról

Képes beszámoló a maastrichti Interclassics oldtimer-kiállításról

2016. január 19. - Ződ2000

A múltkor sebtében összedobott bakancslistámon a maastrichti Interclassic az egyik legelső rendezvény. Ráadásul erre a rendezvényre még nem sikerült ellátogatni, pedig a beszámolók szerint e rendezvény egy igen komoly bemutatóvá és vásárrá fejlődött.

A korábbi oldtimer rendezvények alapján nekem úgy tűnik, hogy a régió (BENELUX, illetve Németország észak-nyugati része) nagy rendezvényein egy stabil kiállítókör jár körbe gyűjteményével, bár a kínálat azért folyamatosan változik. Egy-két látványos modellt felismertem Antwerpenből, de ugyanakkor jó pár lélegzetelállító darab (amire biztos emlékeznék) hiányzott, tehát a régió tényleges oltimerkészleteinek csak egy töredékét állítják ki egyszerre. Így is megtöltenek egy többcsarnokos kiállítóvárost…

A múlt évi Interclassic kimaradt, ezért belinkelek egy összefoglalót. Hollandusul tudók előnyben :)…

A kiállítók másik részét holland oldtimerklubbok képezik. Sokat elárul a svéd márka hollandiai megítélésről, hogy csak a 240-esnek önmagában külön standja volt, többek között egy DDR-es hosszított elnöki limuzinnal,

2_img_20160117_104253.jpg

majd egy külön stand a többi modellnek (köztük P1800-assal). De már a bejáratnál megalapozták a helyi klubbok a kiállítás tematikáját egy impozáns BMW 2002-es phalanxal…

Ezzel pedig meg is érkeztünk 2016-os kiállítás témájához: a BMW 100 éves, és ennek örömére a bajorok egy több mint impozáns standdal készültek, amely a márka szempontjából történelmi darabokból állt.

Igaz, a kiállított utcai autók között azért voltak mai szemmel vicces darabok is, amelyek eléggé őszinte képet mutattak abból a korból, amikor a márkát épp a romokból építették újra. És külön ajánlom mindenki figyelmébe a lakókocsit, amit rákötöttek. Ez az Isetta valami Alpina változat lehet… : )

5_img_20160117_112940.jpg

… vagy amikor épp a nagy német ellenfelet másolták kissé japán módra…

6_img_20160117_113357.jpg

…vagy valami kisebb konkurenset vásároltak fel…

7_img_20160117_113814.jpg

A sort azonban a dicső jelen zárja pár olyan modellel, amely elég látványosan magyarázza el, hogy mit tudnak a bajorok manapság. Az i8 nem csak az oldtimerkiállításon, de a modern autószalonokon is űrhajónak hat…

8_img_20160117_113226.jpg

A sor végén pedig ott díszelgett egy vadonatúj hosszított hetes bimmer, felettébb impozáns fedélzeti szórakoztató-elektronikai rendszerrel. Aki nevetett Pierce Brosnanan parkolóházas jelentén a  Tomorrow Never Dies-ban, most dokumentumfilmnek is gondolhatja, mivel a könyöklőben egy kivehető mini tablettel lehetett vezérelni mindent, beleértve például a motorosan állítható árnyékoló rolókat. (A kocsit magát vezetni nem próbáltam onnan, de elivelg a Connected Car erre is jó...) És ez a kivehető tablet még ott volt a nap végén is!

9_img_20160117_120509.jpg

Belegondolva a kettővel korábbi leszólásomba, azért a történelmi darabok között akadt pár impozáns verda is…

De azért a versenysportrészleg alkotott igazán maradandót. Személyes kedvencem az M1, de azért a narancssárga "hókotró" is látványos darab...

Az versenyflotta mellett kedves figyelmesség az a modellsorozat, amely a BMW Art Car sorozatának állít emléket… Mellesleg egy 1:1 arányú eredeti Z1-es is ki is volt állítva nagyban…

És ha már itt tartunk, egy csarnokkal arrébb nagyobb méretarányú maketteket állítottak ki igen valósághű kiszerelésben. Alapár 3500 EUR!!!!, de volt amelyiket már elvitték…Még jó hogy kapható. :)

Elkanyarodva a bajor márkától azért feltűnő a helyi gyűjtők preferenciája a tradicionálisabb márkák felé. Akadt pár Mercedes is, R129 SL-től (persze "biodíszletként" az Astonhoz), pagodákig, na és persze Sirályszárnyas! A kabrió testvére lemaradt a képről, (bocsi), de ott parkolt mellette. Szép gyűjtemény...

A flotta derékhadát azért a 911-esk adják…

És persze azért Ferrarik is akadnak szép számmal szinte minden korból…

Átnézve a képeket feltűnő volt az erős felhozatal történelmi Maserati remekekből.

És történelmi angol szuperautókból, a Rollsok és Bentleyk egy külön standot kaptak…

Talán a legsokkolóbb élmény azért a sok 6 és 7 számjegyű árcédula volt. Csak remélni merem, hogy az árak mindössze tárgyalási alapot jelentették, persze nem mintha ez személy szerint érintene (és még csak el sem kezdtem Lottózni : ) ). Összességében egy remek rendezvényt láthattam, amely az autók számát tekintve talán kisebb volt, mint az antwerpeni börze, de ott a különbözetet a 10.000 EUR alatti youngtimerek adták (pl orrmotoros Porschék, R129-esek). Mindenesetre kezdek oldtimerkiálíltás-függő lenni : )

A bejegyzés trackback címe:

https://autossagok.blog.hu/api/trackback/id/tr508287272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zorba the Geek 2016.01.21. 09:10:22

"És ha már itt tartunk, egy csarnokkal arrébb nagyobb méretarányú modelleket állítottak ki igen valósághű kiszerelésben. Alapár 3500 EUR!!!!, de volt amelyiket már elvitték…Még jó hogy kapható. :)"

Azok makettek. Jó hogy értesz hozzá.

"Akadt pár Mercedes is, R129 SL-től (persze biodíszletként az Astonhoz)"

Egy gép, mint BIOdíszlet? Egyes fiam, leülhet!

Csepreghy Dániel · http://dontblogaboutthis.blog.hu/ 2016.01.21. 16:42:42

Klassz modellek! És igen, ezek bizony modellek, nem pedig makettek. Ez többek között a gyártókból és abból is látható, hogy eleve összeszerelve kínálják őket, műgyantából vagy fémből vannak. :)

A makett az, amit készletben veszel meg, javarészt műanyag elemekből áll, majd te rakod össze, szívsz vele hetekig, aztán a ragasztót megeszi a por, a matricák felpöndörödnek rajta, ha csak összecsaptad, majd idegesen kivágod a kukába.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2016.01.21. 17:26:50

@Zorba the Geek: köszi a kommentet, a két esetben továbbra sem vagyok biztos, de átjavítottam modellre.

a biodíszlet mint hasonlathoz ragaszkodom, kapott egy időzőjelet :)

Ződ2000 · http://egzostive.com 2016.01.21. 17:40:04

@FrozenSilverM5: köszi, ezen a területen én nem mozgok annyira otthonosan. Valamiért arra tippeltem hogy nem készült el minden autóváltozat modellként, ezért logikusnak tűnt hogy egyedi munkák.

Amúgy a 3500 eurós modellek nagyon részletesek voltak. Pl karosszériából kilógó motoralkatrészeket nagyon részletesen reprodukálták. Gyanítom az egész mechanika megvan alatta.

Csepreghy Dániel · http://dontblogaboutthis.blog.hu/ 2016.01.21. 17:54:33

@Ződ2000: Igen, az ilyen árú daraboknak már illik is valamiféle magasabb valósághűséget produkálni. Ezért is népszerűek az ilyen gyártóknál a legendás versenyautók vagy a veteránok, mert ezeket temérdek olyan részlet kidolgozására nyílik lehetőség, ami egy utcai autónál nincs vagy burkolt.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2016.01.21. 18:27:38

@FrozenSilverM5: okés, mint aki nemrég majdnem ennyiért adott túl egy 1:1-es méretarányú példányon a családi autóparkból, pislogó bociszemekkel megkérdezém: mekkora piaca van ezeknek a 3500 eurós modelleknek? :) Nem mintha kevésbé furcsálnám a(z euróban persze) többszázezres árcédulákat a ős 911-eseken vagy a Gullwingeken, de valahogy nem tudok befektetésként gondolni egy ilyen drága autómodellre. Ennyire megszállottan is lehet modellezni? :)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.01.24. 20:01:39

@FrozenSilverM5: modell : működő valami
Makett : nem működő valami

Szívesen

Ződ2000 · http://egzostive.com 2016.01.25. 10:06:16

@enpera: tényleg nem vagyok szakértő, de az általad írtak alapján az 1:18 és 1:24 fém modellek (lásd Burago, Maisto), pláne az 1:43 as "szuvenír" modelleknek maketteknek kellene nevezni, nem?

Csepreghy Dániel · http://dontblogaboutthis.blog.hu/ 2016.01.25. 12:36:22

@enpera:
RC modell - működő valami
Modell - kész cucc
Makett - összerakós

Csepreghy Dániel · http://dontblogaboutthis.blog.hu/ 2016.01.25. 12:43:34

@Ződ2000: Itt már ritka a levegő, az ilyen modelleket csak szakmai kiállításokon látom én is, a vevő kilétét nyilván homály fedi és ezek javarészt nagyobbak is, például 1:8 méretarányúak, ami már lehetőséged ad arra, hogy az igazi autóéhoz közel álló anyagokat használjanak hozzá. Az ilyesmikhez képest egy 1:18-as CMC Ferrari 250 GTO is olcsónak tűnik, pedig azt is vastag ceruzával árazzák.
süti beállítások módosítása