Újabb kedvenc reklám következik.
Maga az autó túl régi ahhoz, hogy komoly (sőt bármilyen) személyes tapasztalatim legyenek vele, bár elnézve a reklámot valszeg diszkvalifikálódnék már a beszállásnál is…
Készült hozzá egy a korában meglehetősen viccesnek számító reklám, amit ezúton szeretnék megosztani.
Tovább
A hírek szerint kijött az új Disco sport. Eddig sem a Disco sem a Range sport nem tartozott a számba vehető autók közé, sem méret sem ár okán.
De lehet hogy az új Sport az Evoque alapokon már érdekes alternatívává válik. Szerencsére semmi köze a Discóhoz (semmi bajom vele,cs ak ímitn írtam egyszerűen nem az én műfajom/ligám), és sopkkal inkább tűnik egy piacképesebb Freelander utódnak.
Hatalmas rések vannak a Jag/LR palettán, ehhez képest nem is rossz a közel 400.000 eladott autó. Most egy olyan modell jött ki, ami kevéssé kannibalizálja a márkatárs modelleket, annál inkább a volt Ford testvéreket.
Tovább
Következzék egy újabb személyes poszt az angol témában, azokból az időkből amikor (lassan több mint 12 éve) egy Rover 220 Coupé többé-kevésbé boldog tulajdonosa lehettem. A poszt ennek az időszaknak állít emléket.
Tovább
Most épp két angol tematikájú poszton dolgozom, addig is itt egy témába vágó kedvenc autós reklám a Jaguartól.
Nagyon jól sikerült ez a reklám úgy humoros, hogy stílusos, és nem vetít különösebben negatív árnyat a márkára. A szöveg is angolosan visszafogott, de tele van kétértelmű utalásokkal ("Maybe we just sound right", "obsessed with Power").
Tovább
Álmodj királylány…
Megint egy korábban levezetett tesztút beszámolója következik, ráadásul egy olyan autóról, amely már nem is kapható. Legalábbis nem ezen a néven. Sajnos az új nomenklatúra nem hozta el a várva várt Európa-konform motorokat, így marad az álmodozás.
Mert mi a fő gond? Az európai vásárló egyszerűen túl csóró lesz az EX-hez, inkább vesz egy picit nagyobb, kevésbé felszerelt de kevésbé vastagon motorizált X3-as BMW-t…
Ezzel kicsit lelőttem a poént, pedig az autó maga személyes kedvencem, kis kompromisszumokkal, egy gazdaságosabb motorral szívesen bevállalnám.
Tovább
Pár hete láttam egy érdekes riportot egy amerikai autós újságíróval, aki egy korábbi balesetét mutat be a saját szemszögéből, de már a felgyógyulás után.
A képek magukért beszélnek, kész csoda hogy ennyivel megúszta a történet főszereplője.
Mivel épp most vagyok túl egy Németország-átkelésen, ezért eléggé friss tapasztalatokkal tudom megerősíteni azt, hogy a sebességkorlátozás nélküli száguldás kevés más országban működne. Van valami a németek mentalitásában, ami miatt működik, és élvezetes akár 1000km-t is levezetni, anélkül hogy valaki felhúzna vagy veszélyeztetné az életem...
A gond ott kezdődik, amikor idegenek kerülnek ezen sajátos forgalomba, akik nem ismerik/értik a helyi szabályokat.
Tovább
Hmm, egyre több mindent lehet tudni az új XC90esről. Az látszik, hogy kicsit túlméretes, elnézve a képeket szerintem nem fog beleférni a büdzsébe, vége a tesco gazdaságos XC90esek korszakának.
Tovább
A mai poszttal folytatódhat az újszülöttnek minden vicc új rovat, egyik kedvenc autós reklámommal.
Akit érdekel egy kis háttérinfó, az NSX-re megszállottan gyúró fickó (Jerry Seinfeld) hírhedt Porsche gyűjtő. A másik humorista személyes kedvencem, de szerintem autós témában jártas olvasóknak ismerősen csenghet a neve.
Tovább
Az első újonnan vett autóm története
A poszt aktualitását az adja, hogy kereken 10 éve sikerült megszerezni első önerőből újonnan vett saját autómat.
Egy újautó megvásárlása sok mindenben különbözik a használtautóétól. Végtelen számú kombináció, árlisták, kedvezmények akciók, és sok-sok szakirodalom, összehasonlító tesztekkel és elemzésekkel. És persze a szalonok és tesztautók színes világa. Ezzel szemben az egyéni igények és lehetőségek, a kockás papíron vezetett érvek és ellenérvek, és az éjszakába nyúló beszélgetések a jobbik felemmel arról, hogy meddig is érhet az a bizonyos takaró.
Az Alfa hírnevét nem csak történelme, de hírhedt műszaki megoldásai is megelőzik, a kérdés az volt, hogy a 147-es nem fog-e álmatlan éjszakákat okozni meghibásodásaival majd végül eladhatatlanságával.
Tovább
Ígértem, hogy lassan véget érnek a fagyóból melegített posztok, erre itt egy új kategória: az újszülöttnek minden vicc új rovat… :)
Szóval valamikor 2012 környékén a Mclaren versenyistálló megbízta a BBC-t hogy készítsen egy animációs sorozatot.
Tovább
A következő bejegyzés egy apró hiánypótló poszt.
Akad pár érdekes autógyűjtemény a világban, néha egy sima autókereskedés is az autósok Mekkájának bizonyulhat…
És persze ott vannak az igazi nagyágyúk, mint a Sinsheimi autómúzeum vagy a Porsche, BMW vagy a Mercedes látogatóközpontja és múzeuma. A brüsszeli autómúzeum kicsit kilóg ebből a sorból, mert nem olyan hatalmas, és közismert, ugyanakkor elég nagy és központi helyen van ahhoz, hogy egy brüsszeli hétvége alatt sort kerítsen rá az ember.
Tovább
Újabb mirelit poszt, de lassan kezdenek kifogyni.
A (most már búcsúzó) C-klasse nem először fordult meg a kezeim között. Korábban elég nagyot csalódtam benne. Bár a külső formára ízig-vérig Mercedes volt, a belső kifejezetten kiábrándító volt, főleg közelről. És a vezetési élmény se volt az igazi.
Aztán kijött egy kupé változat, amely igen dögösre sikerült, a belső meg kapott egy alapos átrajzolást, amitől szebb nem lett, de jobb mindenképpen. Szóval elérkezett az idő egy újabb próbára. Főleg hogy feltűnően sokat láttam belőle az utakon…
Mivel igazából a forma és a fíling érdekelt, nem voltam válogatós a motort illetően. De ha benzines, akkor a 163 lóerős C180 kifejezetten ideálisnak tűnt.
Szóval akkor irány a próbakör.
Tovább
A blog teszt-rovatának igazából egy gyakorlati célja lesz: megtalálni a mostani autóm utódját. Ez a járgány elég közel áll a tökéletes családi autóhoz, ami az én értelmezésemben leginkább a belső tér tágasságát jelenti, de ide tartozik egy sor figyelmesség a praktikum jegyében.
Tovább
Ez egy újabb poszt a frigóból, de egy olyan emlékről amit szerintem érdemes megosztani pár kép és megjegyzés erejéig.
Szóval az ember békésen poroszkál hazafelé dolgáról, és az egyik szőnyeg outlet parkolójában megpillant pár érdekes autót.
Tovább
Ez egy frigóból melegített poszt lesz egy korábbi teszt emlékére.
Az ideális kombival kapcsolatos várakozásaim megtestesítőinek egyike, sőt egyik iskolapéldája az E-klasse T modell. Bár nem valami szép (ahogy a lépcsőshátú sem), de cserébe igen praktikus. Ugyanakkor egy minden igényt kielégítő modellpaletta mind motorok, mind extrák tekintetében.
Csak az a forma ne lenne. Amikor kijött az E klasse egy rémes katyvasz volt. Benne volt a 80as évek dizájnfénykorának (kulcsszó, Bruno Sacco) szögletessége, egy felettébb eredeti ikerfényszórós orrral, de sajnos a fara a legsutább 60as évekbeli fecskefarkakra asszociált. Egyszer el is vittem tesztútra és jó párszor ültem a hátsó ülésén taxi utasaként. Egyszer sem győzött meg.
De közben kijött a facelift, a szerencsétlen domborulatot eltűntették, egy látványos új orral és némi frissítéssel továbbra is egy esélyes versenyző lehet, már csak annak alapján is, hogy mennyit látok az utakon szaladgálni…
Vajon eleget frissült ahhoz, hogy fő esélyessé váljon?
Tovább
A blog egyik első posztja egy friss élményről szól, egy Infiniti gyorstesztről.
Igazából, az egész tesztsorozat célja egy ideális multi-funkciós családi autó, egyben a mostani V70esem utódjának megtalálása. Így előre is le lehet szögezni, a Q50 szerintem nem lesz az, de talán érdemes azért pár gondolatot elidőzni mielőtt kiesne az elődöntők során.
Szóval legyen Infiniti? És ha igen, miért nem?
Tovább
A blog teszt rovatának igazából egy gyakorlati célja lesz: megtalálni a mostani autóm utódját. Ez a járgány elég közel áll a tökéletes családi autóhoz. Ez leginkább a belső tér tágasságát jelenti, de ide tartozik egy sor figyelmesség a praktikum jegyében.
Az elkövetkező posztokban igyekszem ezt a témát feldolgozni, azaz vagy a potenciális utódok tesztjei következnek, vagy a tulajdonosi lét sajátosságairól elmélkedek.
Az elmúlt 15 évben volt szerencsém pár kivételes helyet bejárni Európában. Ezek többsége viszonylag könnyen elérhető bárkinek, bár egyik sem hasonlítható a siófoki egynapos túrához. Többségük nagyon élvezetes útvonalakat rejt, sőt autó nélkül szinte megoldhatatlan lenne bejárni.
Emlékeim szerint már többen is feldolgozták az Európa legjobb útjai témát, én most csak egy sima fényképekben gazdag posztot tennék fel pár emlékezetesebb helyszínről. Ezek mind saját képek, kicsit ötletszerűen válogatva.
Akár az alábbi helyszínekkel kapcsolatban akár új ötletekkel kapcsolatban szívesen fogadok minden javaslatot. A nyertes helyszín abban az elismerésben részesül, hogy egyszer majd meglátogatom.
Tovább