Nemrég posztoltam egy segélykiáltást arra, hogy mit kezdjek a néha meglehetősen gyenge mobilos és kompakt kamerás fotókkal. Korábban sokáig használtam elég nagy elégedettséggel digitális kompaktkamerákat. Ezek valamikor a 2000-es évek elején jelentek meg, és az akkori diákbüdzsémhez képest meglehetősen komoly tanulópénzt fizettem a webcamekből felfejlesztett olcsó belépőmodellek gagyi megoldásaiért.
Egy idő után leragadtam az 2000-es évek közepén nagyban beszálló Casio márka vékony és jó megjelenésű Exilim kompakt kameráinál, amelybe az elején Pentax optikát építettek be. Összesen volt vagy négy-öt Exilim ZS (nem vicc) sorozatú kamerám; volt, amelyiket sikerült egy óvatlan mozdulattal lezúzni, volt amelyiket továbbadtam, sőt ajándékba is adtam újat. A kamerák évről évre egyre jobbak lettek minden katalógusadatukban, nagyobb optikai zoom, nagyobb és jobb képernyő nagyobb felbontás. Az érzetre azonban valamiért mégis egyre rosszabbak lettek: olyan apróságokról van szó, mint amikor a ház borítása csak jó minőségérzetű műanyag, azaz bár továbbra is szép, de már nem alumínium (80-150 eurós kütyükről beszélünk). A felbontás növekedése pedig nem párosult jó képalkotással, sőt egyre rosszabb képek születtek, különösen nehezebb körülmények között (pl egyre szemcsésebb lett rossz fényviszonyok között).
Ezzel párhuzamosan rohamosan fejlődtek a mobiltelefonok: az első VGA webcam szintű optikákat egy, majd egyre több megapixeles rendszerek váltották le, amelyek használható képeket készítettek.
A kompaktkamerák papíron velük (vagyis előttük) növekedtek, a gyakorlatban viszont egyre nehezebben lehetett megindokolni beszerzésüket, főleg a csúcskategóriás telók mellett. Mivel igyekeztem távol tartani magam a drágább telóktól, nekem ésszerűbb volt egy használt Fuji S sorozatú „csőrikébe” beinvesztálni, miközben 1-2 évente érkezett valami nem túl flancos teló a házhoz.
Ez volt nálam a kompakt kamerák hattyúdala… A vége felé már kifejezetten égő volt, hogy a belépő Galaxy S4 Mini „amatőr szemmel” mennyivel szebb képeket készít jó körülmények között (tudom, a profik erre azt mondanák, hogy mesterségesek a képek). A kegyelemdöfés az volt, amikor az öreg LG 4XHD sok másodperces szenvedés, több fénykép összemontírozása után értékelhető képet lőtt egy rosszul kivilágított cseppkőbarlangban, míg a Fuji az über-vakuja dacára csak sötét foltokra emlékszik abból. A Honor 7 kamerája pedig teljesen értelmetlenné tette egy külön kamera fenntartását.
Mindazonáltal még mindig akadtak helyzetek, ahol szükség van egy rendes kamerára, a kínálat pedig egyre szerteágazóbb. A legnagyobb dilemmát az egyre modernebb MILC (tükör nélküli cserélhető optikás) és az olcsóbb belépő DSLR-ek fokozódó versenye jelentette. Átnézve sok-sok forrást, úgy tűnik, a megbízhatóan ajánlott prémium MILC-ek közel egy árban vannak a belépő DSLR kamerákkal, alap 18-55-ös gyári optikával.
Bő egy éves hezitálás/spórolás után úgy néz ki a Nikon belépő DSLR-jének kifutó modellje lett a szerencsés nyertes. Hogy milyenek az első benyomásaim azt majd egy új posztban. Előre is megjegyzem, a kamerákhoz még annyira sem értek, mint az autókhoz, szóval senki se várjon trükköket és tanácsokat a profiktól, inkább számíthat olyan furcsaságokra, ami meglepett/sokkolt egy ilyen számomra igen borsos árú bigyóban (amely másrészről töredékébe kerül Nikon komolyabb termékeinek.
