Az élet 180km/hnál, vagyis izé Passaunál kezdődik :)

Privát gondolatok az autók világáról

Gyrosjelentés a 98. Brüsszeli Autószalonról

2020. január 11. - Ződ2000

Tegnap óta várja a látogatókat a 98. a Brüsszeli Autószalon Brüsszel vásárvárosában (Heysel metrómegálló). A rendezvény január 21-ig tart nyitva (hivatalos oldala itt érhető el), átfogó kínálattal és izgalmas betét programokkal, a hétvégéken estébe nyúló hosszú nyitvatartással.

dsc_8281.jpg

Brüsszel önmagában is megér egy fapados utat, már csak a múzeumai miatt is, jelenleg egy brit autós tárlat várja a látogatókat, ami egyúttal a múzeum történetének legjobban bereklámozott tárlata.  Aki autóval jár arrafelé, annak érdemes megnézni a csütörtökön kezdődő Interclassicset Maastrichtban, a holland-belga-német határnál (amely tavaly így nézett ki). 

 1_access_-2020.jpg

A Brüsszeli autószalon folyamatosan lépked fel a kontinens nemzetközi kiállításai között, persze sokat segít hogy a többiek meg egyre inkább vesznek vissza. Méretében kisebb, mint frankfurti (ami árnyéka volt korábbi ömnagának ez évben), és közel sem annyira kiemelt, mint Genf. Ugyanakkor minőségében sokkal közelebb áll azokhoz, mint a kisebb országos rendezvényekhez (például Essen vagy Amszterdam). A német márkák frankfurti jelenlétét lehetetlen felülmúlni, de talán pont ezért is passzolt ott annyi importmárka (ebben az évben szinte az összes!!!). Brüsszelben a németek többsége nem marad el a párizsi idegenlégiós produkciójuktól (tavaly az Opel egyedül itt s Genfben állított ki), míg egy sor márka eljön, akik Frankfurtban passzolnak. Tavaly sikerült is Brüsszelnek a lehetetlen, és nekik adtam az év legjobb autós rendezvénye címet (pedig volt miből válogatnom.

0_10best_events_2019red.jpgAlpine, DS, Nissan, Mazda, Peugeot és a Volvo egyaránt eljöttek Brüsszelbe a frankfurti betli után. A standok pedig a legjobb legnemzetközi kiállításokat idézik, többnyire a gyári támogatással (pl tanulmányokkal). 

1_plan-brussels-motor-show-2020-web.jpgBár a Brüsszeli Autószalon nem dicsekedhet igazi modell-premierekkel (általában faceliftek jutnak a belgáknak), szinte minden nagyobb márka hozott valami show-elemet, egy-egy izgalmas tanulmányt, világszériás versenyautót vagy valami betétprogramot (pl VR-szemüveges szimulátort).

dsc_8925.jpg

A rendezvény arról is híres, hogy az amúgy is kedvezmény-orientált (és eléggé impozáns méretű) belga autópiacon irtózatos értékesítés megy, a nyilvános napokon ezért többnyire komolyan veszik a vevőket.

dsc_8439.jpg 

Visszatérő elem a Dreamcars terem,  a szuper-sportkocsik rajongóinak.A Krugger FD pl ismerős lehet a Zoute GP hypersportkocsi standjáról.

1_dsc_5489_1.JPG

A fószer amúgy a garázsában barkácsolta rá a könnyű-építésű kasztnit a Bentley kicsit megtolt V12-esére.

dsc_8383.jpg 

A show legnagyobb erőssége továbbra is az, hogy a látogatók valóban láthatnak autókat is (ez főleg Frankfurtban maradt el). Valódi, megvásárolható járművek (persze Belgiumban ez kicsit mást jelent, mint nálunk) és álomautók amihez ennél közelebb az átlag belga sem fog kerülni (pl a Chiron, amin a szénszálas karosszéria nem dekor).

dsc_8935.jpgA látogatókat egy kiterjedt motorkerékpár kiállítás is várja, amely egy egész csarnokot kitölt. A legnagyobb standokon (például a BMW, a Honda esetében) többtucatnyi motorkerékpár található. És egy sor más showelem, mint a legendás Jacky Ickx aki épp a róla készült jubileumi képregény előtt koccint. 

dsc_8912.jpg

De minden márka arra törekszik arra, hogy jelen legyen (akkor is ha az anyacég nem támogatná). Nagyon kevés import márka volt jelen Frankfurtban (pl csak a Honda Japánból, Franciaország pedig mindössze egy darab Renault Capturral), míg szinte mindenki itt van Brüsszelben. A francia márkák teljes bevezetésével érkeztek, még a DS-nek is volt saját színpadja a Formula E autóval, amely megnyerte az építők bajnokságát.

dsc_8440.jpgA PSA tavalyi trófeája a GM Europe megszerzése volt. Ennek megfelelően az Opel beágyazódott a francia márkák közé a PSA csarnokban. Szerintem felül is múlta a színpaduk a hazai pályát.

dsc_8441.jpgA Volvo szigorúan távol marad az európai autókiállításoktól. Ennek ellenére Brüsszel esetében kivételt tesznek és az importőr a teljes modellpalettát villantja igaz gyári show-elemek nélkül.

dsc_8442.jpg A Polestar viszont egy teljes standdal érkezett, összesen négy autóval, köztük a Polestar 1-tel (amiből eleve 500 darab készül összesen).

dsc_8443.jpgA Tesla minden évben készül egy kicsi, de funkcionális színpaddal is, amely bemutatja jelenlegi háromautós flottáját.

dsc_8444.jpgA japán gyártók tényleg teljes létszámban vesznek részt az eseményen. A Toyota és a Lexus teljes választékát villantja, a Toyota legújabb trófeájával, a Yaris WRC-vel dekorálva, amellyel y a vezetõk Ott Tanak behúzta az egyéni bajnoki címet.

dsc_8452.jpgA Hyundai a helyi menő Neuville autójával is megerősítette a standot, bár ők csapatban lettek WRC bajnokok. Sajnos Norbi verdája nem volt kint, ezek szerint itt még nem akkora sztár, mint Németországban.

dsc_8930.jpgFrankfurtban olyan japán nagyfiúk is távol maradtak, mint a Nissan és a Toyota, ám itt még kisebbek is kiállítanak, mint például Suzuki (egy nagyon vicces standdal) vagy Subaru.

dsc_8453.jpgA Fiat a legteljesebb létszámmal volt jelen, még a Maserati-nak is volt háromautós, de igencsak elit standja . Az Alfa pedig elhozta a jövő reménységét, a Tonale tanulmányt.

dsc_8455.jpg

A Jaguar és a Land Rover évről évre egy komplett standot villant Brüsszelben, a Jag Formula E versenyautójával és (khm) világpremierekkel.

dsc_8597.jpg

A Jaguarnál ezúttal egy újabb világpremierre került sor: az F Type faceliftje volt az ünepelt, bár az autót néhány héttel korábban mutatták be online.

dsc_8631.jpg

 

A Mini is hozott egy újabb világpremieröt, a jelenlegi modellcsalád új nagyteljesítményű változatát.

dsc_8691.jpgA Mini stand lényegesen erősebb volt, mint a Frankfurtban, míg a BMW egy kicsit visszavett az otthoni szintjükről.

dsc_8707.jpgA Mercedes is visszafogottabbnak bizonyult, ezúttal nem villantott lenyűgöző koncepciókat, mint az előző években. A Formula E-es autója azért elég jól jelzi, hogy hova helyezik a hangsúlyt a közeljövőben.

dsc_8715.jpgA Volkswagen csoport ismét egy teljes csarnokot kibérelt, az Audi stand ezúttal mellőzte a tanulmányerdőt, és jobban fókuszált a tényleges modellpalettára.

dsc_8721.jpgA Volkswagen is kiállította jelenlegi és jövőbeli modelljeit egy újabb VW Bully-koncepcióval, amelyet még nem állítottak ki Frankfurtban.  dsc_8732.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://autossagok.blog.hu/api/trackback/id/tr3215403458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.