Az élet 180km/hnál, vagyis izé Passaunál kezdődik :)

Privát gondolatok az autók világáról

Privát gondolatok az autók világáról

Emlékezetes pillanatok a 39. Antwerp Classicsről

2016. március 14. - Ződ2000

Az előző évi antwerpeni kiállítás emlékezetes maradt,mert az egyik első ilyen nagyobb rendezvény, amiről sikerült tudósítani. Azóta sok mindent láttam, és volt egy félelmem, hogy a párizsi Retromobile után alig egy hónappal már nem fog úgy lenyűgözni a 2016. évi Antwerp Classics.

Pedig alapjában véve minden adott egy jó kis rendezvényhez. A főcsarnok mellett három kisebb csarnokban több száz autó várta a látogatókat. A legszembetűnőbb különbség párizsi Retromobile-hoz képest a márkamúzeumok hiánya.

A nagy csarnokban néhány látványos magángyűjtemény kapott helyet, így az tulajdonképpen egy elegáns használtautó-börzeként funkcionált, ahol megint ráeszmélhettünk, hogy mást jelent nyugaton a nyugdíj-kiegészítő tevékenység : ). Már a bejáratnál egy gyönyörű Jaguar XJR 15-ös fogadott. Erről a kocsiról már áradoztam egyet a Vandervekenes posztban, most csak egy pár képet tennék be az Antwerpenben kiállított példányról. Akinek nincs ideje átfutni: szóval ez egy utcai autónak szánt verda…

A szintén rendszámos Lancia Stratos is egy kisebb magángyűjteményt ékesített. Hihetetlen hogy ez az autó egy oldtimer. Az pedig végképp megdöbbentő hogy a Stratos formája 45 éves, és hogy a kocsi sikerei még Bertone formáját is túlszárnyalták, három konstruktőri VB címet begyűjtve.

Persze egy GT40-es is kellően kiemeli a kollekciót, de lehet, hogy a színe is közrejátszik, mert a teljesen újszerű állapotú Chevy Camaro is nagyon feltűnő volt : ). A C3 Corvette is elég feltűnően festett, de így az elkelt matricával én arra tudok következtetni, hogy Batman ma gyalog megy haza :)

Vannak olyan gyűjtők, akik simán a feltűnésre játszanak. Persze ehhez kell a megfelelően elmebeteg gyártó is. Az amerikai Excalibur tervezője se nagyon foglalkozott vele hogy időben megtalálja az elgurult gyógyszeres fioláját. Külön vicces geg a maga idejében előremutatónak gondolt digitális számzár.

A Morgan tervezője viszont tuti biztos, hogy normális. A hangok is megmondták neki! Most tekintsünk el attól, hogy teljesen életképtelen 3 kerekű konstrukciótól. A Morgannál sikerült a V2 (!!!) motor hengereit betenni a motorháztető elé (!!!), ami elsőre nagyon laza, a gyakorlati haszna azonban valahol a negatív tartomány legalsó széle felé tendál…

A másik kedvenc autóm a kiállításról a Belga Excelsior márka I. Albert király számára készített kupéja.

És azért volt még pár érdekesebb eladó régebbi darab.

A párizsi kiállításnál szóvá tettem, hogy az egyik kiállító több sirályszárnyas Mercit hozott, mint az egész Antwerp Classics. Na ez évben ők is eljöttek Antwerpenbe, és hoztak pár SL-t. : )

Kiállítók a legváratlanabb helyekről érkeztek, a belga Dockx bérautó-cég saját oldtimer standdal készült, amúgy elég teljes árlistával muzeális esküvői limótól a bérelhető SL vagy a 356 cabrióig.

10_img_20160305_144119.jpg

És akkor most itt félbehagyom, kicsit szószátyárra sikerült a beszámoló, ha minden jól megy a jövő héten sikerül összedobni a nagycsarnok vezérstandjának és a többi csarnoknak a beszámolóját. Szorri:)

A bejegyzés trackback címe:

https://autossagok.blog.hu/api/trackback/id/tr538476734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

uluk4i 2016.03.15. 10:55:31

Ez jó móka volt és külön élvezet látni a képeket. Hajrá a tartalomgyártással, már alig várom Ickx bácsi Mustangját és a sárga Alpinát.
süti beállítások módosítása