Következzék egy kis reklám, sőt egy teljes reklámsorozat, amelyet a BMW rendelt meg, neves sztárrendezőktől olyan A-listás színészekkel, mint az akkor már futtatott Owen, aki mellett egy sor elismert színész vállalt mellékszerepet. Néha egész komoly szinészek csak másodpercekre villannak fel, de van aki elvisz egy egész részt a hátán, és Owen is csak asszisztál neki.
Ja igen, és rendszerint egy BMW-vel az egyik főszerepben (na jó, inkább mellékszerepben).
Utólag végig gondolva talán így dolgozták fel a bajorok, hogy a Ford csoport annak idején elorozta a James Bond franchise autós szponzori szerződését.
Bár az eredmény közel sem annyira jó, mint a James Bond korszak BMW-s beugrói, azért akad pár gyöngyszem a sorozatban (bár autós reklámok terén az audiovizuális szekcióban sűrűbb a mezőny, mint a nyomtatott reklámok esetében). Mielőtt befutnának kritikák, a címek a saját szabad fordításaim, aki tud jobbat, vagy fellelte az eredetit, nyugodtan írja meg kommentben.
Első évad:
- A csapda
Rendezte: John Frankenheimer
Az első reklám kifejezetten rendben van, akad némi történet, klasszikus felállásban, tkp a Transporter teljes alaptörténetét sikerült alig 5 percbe sűríteni. A kérdés persze az, hogy ez kinek ciki, Frankenheimernek vagy Bessonnak. Ahogy nézem az Ambush 2001-es, a Transporter 2002-es.
- A kiválasztott
Rendezte: Ang Lee
Szerintem az egyik legjobban sikerült darab, némi könnyedséggel és humorral, mégis koherens történettel, a valóságot nem zárójelbe tevő természetfelettivel és persze a nélkülözhetetlen üldözésekkel.
- A hajsza
Rendezte: Wong Kar-wai
Beindult a sztárparádé, Forest Whitaker, Mickey Rourke, és Adriana Lima, ha egy Blockbusterhez talán kevés is lenne, ennyivel már egy rendes filmet el lehet adni… De ez a brazil táncdalénekes förmedvény háttérzenének, jajjj….
- A Sztár
Rendezte: Guy Ritchie
Talán e rész kapta a legnagyobb sajtóvisszhangot, a rendezői székben Guy Ritchie,ő pedig rögtön hozta az asszonyt is erősítésnek. Ne feledjük, Ritchné (szül. Madonna :) ) azért tekintélyes díjesővel büszkélkedhet, mint a legtöbbször jelölt és kitüntetett aranymálna díjas színésznő, most sem hoz szégyent renoméjára.
- Lőporos hordó
Rendezte: Alejandro González Iñárritu
E rlszben visszatértek inkább a tehetséges színészekhez, Stellan Skarsgård mint a dél-amerikai drogkartellel szembeszálló riporter, akit az ezúttal nagykövetségi sofőrnek állt Owennek kell biztonságba szállítania. Személy szerint számomra ez lenne a legszimpatikusabb rész, ha nem egy BMW reklámról lenne szó.
Második évad
- A túsz
Rendezte: John Woo
Új intro, új dizájnnal és továbbra is minőségi színészi játékkal. Ennyire jó összetevők egy kicsit kevésbé klisédús történetet is elbírtak volna.
- Időzített bomba
Rendezte: Joe Carnahan
Szépen megcsinált video, komoly sztárokkal (Don Cheadle, mellé egy Ray Liottát is megvillantják egy pillanatra !!!). A mai fiatalok sosem fogják megérteni hogy valamikor egy Nokia telefon mennyire dögös tudott lenni : ).
- Vigyen el az ördög
Rendezte: Tony Scott
Főszerepben igazi sztárparádé, James Brown kb önmagát adja, mondhatni Gary Oldman is (:) ), sőt kb Trejo is, bér ez nála nem újdonság…
A sorozat mellé a stuttgarti koppintás: íme a Merci saját rövidfilmje:
Végére egy kis közvélemény-kutatás: kinek melyik BMW film jön be: