Az élet 180km/hnál, vagyis izé Passaunál kezdődik :)

Privát gondolatok az autók világáról

Privát gondolatok az autók világáról

A franciák kinyírták a Párizsi Autószalont – záró gondolatok

2018. október 10. - Ződ2000

Az előző részben sikerült röviden bemutatni a koreaiak, a Porsche, a Jaguar-Land Rover, és a BMW standjait, valamint a pszichedelikus autómúzeumos tárlatot az 5. számú csarnok alsó szintjén.

A java még hátra van minden szempontból, a rendezvényt azonban olyan fejlemények zavarták meg, amire a legkevésbé számítottam...

Mercedes – idegenlégiós alfahím

A Mercedes minden kiállításon kiemelkedőt standot állít, Frankfurtban egy irodaházzal felérő pavilont bérel ki, amely nagyobb, mint egyik másik Mercdes vezérképviselet. Párizsban azért hagynak teret a vendéglátó francia márkáknak is. A 2018-as stand valahol a brüsszeli szinten áll, de azért hoznak újdonságokat és érdekes tanulmányokat is. 

Most sincs másként, először láthatjuk az új GLE Mercit és a B osztályt, és a világmegváltó villanyautók sorába állhat egy teljeskörűen bevethető villany SUV, amely nagyjából egy villanyhajtású GLC-nek hat, kevésbé konzekvens orrkiképzéssel, de modernebb belsővel.

 

Audi – innováció forradalom nélkül

Az Audi stand tetszetős és tartalmas volt, ezúttal egy fokkal konzervatívabbra vették a színváltó villódzó kockák nélkül, jobban hasonlított az Essen Techno Classicán megszokott kiállításhoz, az autóktól eltekintve persze. Fő attrakció a színpadon forgó Q( villamosított SUV, de igézően hatott a vadított koncepcióautó is (gyakorlatilag egy R8 E-tron kombi), amelyhez ráadásul egy hölgy is társaságát adta (ez évben ez elég nagy dolog), és egy sarokba száműzött R8 versenyautó, amelyen állítólag már az új modell vonásai fedezhetőek fel. Amúgy a tanulmány már nem primőr árú: Pebble Beachen már bemutatták. Hazai pályán a németek mindig ki tesznek magukért, de ez a stand nem csak az IAA-tól marad el, de talán a januári brüsszeli produkciótól is…

Skoda – önbizalom és kreativitás

A Skoda az egyik legjobb standot villantotta ez évben, szinte minden téren igyekezett mutatni valamit. Modellek (szexi maca helyett, egy szimpi fiatal pár), tanulmány autóval (ami egy decens kombi), szimulátorral (high tech akciójáték helyett egy valódi kerékpárral, ami mellesleg a Skoda kerékpáros szponzorációját is szemléltette) Rallye versenyautó és persze széria autók. Persze most a Skoda helyett is helyt állnak, de a Wolfsburgi anyacég amúgy sem a szuperdögös standokról volt nevezetes. Ja igen, a Seat is készült egy premierrel, de ők csak egy sarkot kaptak egy bárban, a konszern csarnokán kívül…

 

Toyota és Lexus – még mindig profi a stand, de kevesebb erőfeszítéssel

A Toyota eddig minden általam látott európai szalonon odatette magát. A 2016-os párizsi volt talán a legjobb, de Brüsszelben és Frankfurtban is remek standot állítottak, ami nem csak méretével, de interaktív betétjeivel is hódított. Üléspróba a félbe vágott LMP1-esben vagy igazi FT86-osba integrált szimulátor, ebből vettek most vissza. Persze szép a stand, nem is kicsi, ráadásul rengeteg fontos és érdekes premierrel készültek, de megint valahol a brüsszeli szintre állt be a szint.  A Toyota sportrészlege elhozott egy (még mindig nem végleges) Supra-szerűséget és a Le Mans-i bajnok LMP1-es versenyautót, egy beülős szimulátorral megspékelve. Utcai autók között pedig kiállította az új Rav4-est és a nevét visszanyert Corollát, valamint az új Camryt is, de engem jobban érdekelt annak Lexus változata.

A Lexus standja nagyjából hozta a saját szintjét, az európai premierjét ünneplő ES tényleg érdekes darab. Először nagyon lenyűgözött, de aztán rájöttem hogy épp egy LS-ben ülök… : ) Ezek után az ES belseje már nem üthetett akkorát de így is nagyon tetszettek egyes részletek, mint a kis szarvak, amelyeket már az LC-ben is kiszúrtam. Apró részlet, de akinek volt japán autója a 80-as évek végéből az imádni fogja. Amit viszont továbbra sem értek az az, hogy miként akarta ezzel célba venni a Toyota csoport az európai (főleg nyugat-európai) vásárlóközönséget. 

Tesla - villantás

Fő műsorszám a Model 3. A Belső tényleg furcsa és túlmutat az Apple féle igényes de egyszerű (jó értelemben véve letisztult) anyagválasztáson. Ez egyszerűen csak igénytelen. A kormány fekete műanyaga a 2000-es évek fapados alapváltozatait idézi. Hihetetlen, hogy ilyen fapados autót ki mer állítani a Tesla itt, ahogy az is, hogy nem fog kínálni akár felárért egy rendes belsőt (gyanítom, hogy fog). A nagy képernyő hatásvadász, és szerintem nem annyira funkcionális, mint a Teslák eddig megszokott vertikális kezelőfelülete. Amúgy a kocsi autószerű és ha fele olyan jól megy, mint az általam próbált nagyobb tesók, van miért rettegnie a konkurenciának.

Honda – optimizmus győzelme a tapasztalat felett

A Honda fő dekorációs eleme az új F1 együttműködés a Red Bullal, de azért készültek más látványossággal is. Én azért minimum megvárnám a Melbourne-i futamot, mielőtt komoly promóciót építenék erre az együttműködésre. Összességében eléggé visszavettek, azt mondanám a Honda párizsi standja az eddigi legvisszafogottabb Honda stand volt az elmúlt 3 évből (beleértve Brüsszelt ahova a két NSX-et is elhoztak).

Alibi gyártók – GAC és Vinfast

Frankfurtban feltűnt (a komoly játékosok égető hiánya mellett) a sosem létezett alibi gyártók megjelenése. Olyan pénzmosodáké, amelyek autót nem gyártanak („még”), de volt rá 1-3 millió eurójuk hogy ellátogassanak Párizsba. Ilyen a vietnami Vinfast is, egyelőre még nem sokat tettek le az asztalra, de a szalon egyik legszebb standjával nyitottak, ezért nem fogom őket extrán lehúzni. A GAC sok tekintetben ellenpólusa (kevesebb stílussal, több tartalommal), de valahogy nem érzem, hogy ezek pótolnák a fél tucat kieső márkát.

Az elitliga – Szupersportkocsik (Ferrari, Aston Martin, Lamborghini)

A standok szerintem jól tükrözik a piaci pozíciót.  Párizsban egyedül a Ferrari képviseltette magát gyári szinten, a Lamborghinit és az Astont importőr hozta el, egy teljesen más színvonalat képviselő standon. A Ferrari újdonságot is hozott, a nyitott együléses versenyautó pont olyan őrültségnek hat élőben, mint a képeken. 

Elérkeztünk a rendezvény legfelejthetetlenebb pillanatához. Ami egyben a legneccesebb is. Párizsban a németek diszkréten visszavettek a show-elemekből, az autóipar nagyobb része pedig el sem jött. Minden korábbi rendezvénynél nagyobb teher hárul ezért a hazai bajnokokra, akik az órás szupercsarnokban (1-es pavilon) egyesítették erejüket. Nem számoltak azonban a nagypolitikával, én pedig a második sajtónapon a francia állambiztonsági szolgálattal. A csarnokba belépve pár igazi gorilla fogadott, hogy most a csarnokot lezárták, amíg Le President tiszteletét teszi. Nagyjából kora délutántól a PSA privát céges bulijának előkészítéséig tartott, amíg Macron körbejárta a birtokot. Aki nem járatos a francia sajtó híreiben annak annyit érdemes erről tudni, hogy a francia állam a Renault meghatározó részvényese, és Macron (még mint miniszter) és Ghosn között egy privát meccs zajlott az előző ciklusban, amelynek végén immár elnökként Macron békét kötött Ghosnnal. Viszont Macron PR körútja miatt a második sajtónap délutánján a PSA autóiból semmit sem sikerült lefotózni. A Renault szabadon bejárható standját pedig a kordonok elbontása után elözönlötték a PSA standra váró céges alkalmazottak is.

Renault – amikor a szülinaposnak elrontják a házibuliját

A korábbi rutin alapján egy gyors ebédet követően becéloztam a csarnokot, de a fenti okok miatt nem sikerült bejutni. Mire a gorillák távoztak, estére a jónép beözönlött a Renault szabadon bejárható standjára, amelyet így lehetetlen volt körbe fotózni.

Pedig lett volna látványosság, sci-fi (természetesen önvezetőnek bemutatott) kamion-buszokkal (állat food truck lehetne belőlük), történelmi darabokkal, mint az első Renault modell vagy a kék „izé” a 30-as évekből. Ezen felül egy ünnepi parádét tartottak a Renault Classic gyűjteményeinek ékkövéből (egy részük ott volt nyáron az Autoworldben, nem gondoltam volna hogy a szárnyas gázturbinás autó saját keréken közlekedik). Kedvencem a VR szemüveges F1 kerékcsere, de egy sor más interaktív installációt építettek.

Az elnöki Razzia nyomán a PSA standja pedig teljesen kimaradt. Éreztem egy kis önsorsrontást abban, hogy utána sem nyitották meg a fotósoknak. Így lemaradtam a sokak által Párizs legdögösebb autójának titulált Legend tanulmányautóról, de alapjában véve nem érzem a késztetést arra, hogy bármit pótoljak a sajtógalériából.

Természetesen akadt még néhány betétprogram a Legendary Road kiállításon felül is.

Egy szegényesebb technológiai expo és a motorkiállítás (utóbbinál jóval komolyabbat hoztak össze Brüsszelben), egy 1:1 méretarányú Chiron legóból meg egy sor interaktív program,

Záró gondolatok

Sosem voltam nagy rajongója a Párizsi Autóvilágkiállításnak. Mindig is zavart, hogy a látogatórekordot az élmények rovására hajszolták, és a tömegnyomort súlyosbította a franciák faragatlansága. Dacára a kerek évfordulónak, az autóipar egyöntetűen mellőzte a rendezvényt. Meglepő módon távol maradt a frissen francia tulajdonba esett Opel, és a már jó ideje gyakorlatilag Renault tulajdonú Nissan. A legnagyobbak közül pedig úgy hiányzott a Volkswagen hogy majdnem az összes márkája eljött. Ezek azért elég nagy nevek, de a közepes fajsúlyú Volvo és Mazda, Alfa Romeo, Maserati valamint a Jeep (vagy akár Chrysler) is nagyon hiányzik egy-egy ilyen rendezvényről, ami azért is meredek, mert Brüsszelben ezek mind ott voltak, de a Volvo például gyári standot állított az Esseni oldtimerkiálíltáson is, Volvo design-nal és új (két héttel korábban Genfben leleplezett) modellekkel. Ráadásul a német Volvo vagy a francia Porsche importőr sokkal komolyabb díszletekkel készült Essenben vagy a Retromobile-on, mint amit a Párizsi Nemzetközi Autószalon a félgőzzel megjelenő Aston vagy Lambroghini villantott. Az végképp meredek hogy a hazai szuperluxusmárka Bugattit a LEGO (!!!!) képviseli (elvileg last minute áthozták a Divót, de nekem nem sikerült rálelni).

Ebbe a lecsóba csapott bele a Macron-féle razzia, ami új szintre emelte az eszelős szívatást. A szervezők kb annyit tudtak mondani, hogy semmiről sem tájékoztatták őket és gyakorlatilag a saját embereik sem fértek hozzá a saját rendezvényükhöz. Eddig is nagyon nagy jelentősége volt az időzítésnek Párizsban (hétköznapokon eleve kár próbálkozni), most már tényleg össze van zavarodva a koordináta rendszerem. Másrészről ott van a folyamatosan felülteljesítő Brüsszeli autószalon, amely lényegesen jobb volt mennyiségileg, és alig maradt el minőségileg. Ott szinte minden márka kiállított (még az Opel is), a Bugatti például a frankfurti tematikával hozta el a Chiront, külön luxusautó-kiállítást rendeztek, a motorkeréképár-részleg is erősebb, és akadtak ott is interaktív betétprogramok. Egy kicsit úgy érzem hogy Franciaország nem volt képes ellátni azt a szerepet amit egy európai léptékű nemzetközi autószalon igényel.

A bejegyzés trackback címe:

https://autossagok.blog.hu/api/trackback/id/tr1514292327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.10.11. 23:44:41

@stig: ez eddig kimaradt az egész brit szigetekkel. Van egy pár kisebb nagyobb kirándulás kinézve (a legutóbbi most nyáron volt autossagok.blog.hu/2018/09/19/automuzeumos_aranyloves ), de köszi az ötleteket.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.10.12. 07:54:58

@stig: ha nem is ekkora, de a legtöbb versenypályának van saját múzeuma, a Spa-iról találsz is beszámolót itt a blogon, a stavelo-i Apátság pincéjében, ami egyebbként egy nagyon program ha mondjuk pont az Ardennekben töltene egy hétvégét.

De ott a Nürg'Ring és a Hockenheim Museum, a Le Mans-i pályának is van...

stig 2018.10.15. 11:33:10

Értem, csupán azért küldtem a linket, mert mint a cikkben írják, nem sokára bezárnak, és te mint nagy látogató ha ezt kihagyyod, "bánhatod" egy életre. :-)

Meg mi is mert elmarad a képes beszámoló.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.10.18. 10:08:36

@stig: azért az utóbbiban nem vagyok biztos: drivetribe.com/p/a-visit-to-the-donington-grand-GsVUnZg6Q8mLK6XwyOyHOQ?iid=PSE2Qb1eQF65F6qiZ5DePw

Ahogy a font áll lassan megifzethetrő lesz Angliában turistáskodni :)
süti beállítások módosítása