Az élet 180km/hnál, vagyis izé Passaunál kezdődik :)

Privát gondolatok az autók világáról

Privát gondolatok az autók világáról

Volvo XC60 D3 - egy komoly esélyes

2015. március 18. - Ződ2000

Már korábban említettem, hogy a középkategóriás prémium terepjárók / crossoverek között elég közel áll a szívemhez a Volvo XC60. 2010-ben a kínálat legjobbjának találtam, igazából a V70-es ár/érték aránnyal nyert, olyan kompromisszumokkal, amelyek az egyszerűbb-kedvezőbb fenntartással kecsegtettek.

20150205_125720_copy.jpg

Sok minden történt azonban 2010 óta, mind a Volvónál, mind a konkurenciánál, és mind az én Volvómmal, ami miatt némi hátránnyal indul a márka ebben a körben. 2010 óta érkeztek új kihívók, de ami még fontosabb, a konkurensek a korral előre haladva egyre nagyvonalúbb kedvezményeket adnak.

Ez pedig keményen érinti az amúgy is versenyképes árakra gyúró svédeket, erre még az eladó is panaszkodott, igaz nem annyira az XC60-asnál.

Bár a magyar autós oldalak fórumain rendszeresen fellángol a" ki is a prémium" vita, én a magam részéről gond nélkül is meg tudok jegyezni háromnál több márkát, és arra is tojok hogy a helyi véleményformáló szervek, mint a butikos, az italboltos vagy a vajda szerint csak a német autó az autó (legfeljebb röhögök rajta egy jót mikor beszáll a németnek gondolt, odahaza is kinézett Opeljébe).

Nyilván akinek annyi számít, hogy a falu végében a helyi italboltos butikos fia milyen verdát hoz be 15 évesen villogni, ott nehéz rendet tenni a fejekben. Én személy szerint igyekeztem mindig a legtágabb körben szétnézni, és saját tapasztalatok alapján kihízni a jelölteket. Ezért van az hogy kétszer is elvittem, próbára az XF-et vagy az Infiniti EX-et, de pl még próbakör szintjén sem érdekelt a GLK.

Az elmúlt évek tesztútjai azért megerősítettek abban, hogy ebben a kategóriában a legérdemibb konkurense a német prémiummárkáknak az XC60, mert kizárólag a Volvo kínál annyira széles motorpalettát és hajtásláncot, illetve felszereltséget mind alul mind felül, hogy alig marad olyan igény, amit ne tudna letakarni. De a lényeg, amit én keresek, ott van ajánlata, nem is rossz.

Ami viszont lényegesen rontott az XC esélyein az az, hogy jómagam is Volvo tulaj vagyok és a mostani Volvóm begyűjtött egy komolyabb fekete pontot, ami még jóvátételre szorul. Akármennyire is versenyképes lesz az ajánlat, ezt figyelembe fogom venni. Ezen felül biztos hogy kétszer ugyanazt az autót sem venném meg. Pedig a V70-esnél sem ültek a babérjukon, új belső, új motorok, sok-sok új fejlesztés, szinte minden modellévre jutott valami.

dsc02167_copy.JPG

Az XC60-asre ez még inkább igaz, szinte példátlan tempóban fejlesztették tovább az amúgy sem elavult modellt, 2011-ben kapott új 2 lityis öthengereseket, majd 2014ben új VEA motort, meg persze új színek, új vezetéstámogató rendszerek, digitális műszerfal és némi külső facelift.

20150205_125800_copy_2.jpg

A fentiek nyomán az XC60 most is meglehetősen modern modellnek hat, az iparág élmezőnyébe tartozó fícsörökkel, és a 2015-ös modellévben egy szinte átláthatatlan motorpalettával, amit úgy tűnik a nyáron rendesen megirtanak majd az euro5 öthengeres mtorok kivezetésével . Én a magam részéről siratom a búcsúzó kétlityis öthengereseket, korrekt darabok voltak remek hangzással.

Ami a külsőt illeti, a facelifttel nem lett rosszabb (és már ez is nagy szó), és a svédek szerencséjére nem sok Renault Koleos szaladgál az utakon, így mondhatni eredeti maradt a forma. : ) Mindenesetre kicsit kevésbé csőrös az orra, ami miatt veszített Volvós jellegzetességéből. 20150205_125705_copy.jpg

Számomra legalább annyira lényeges, hogy  kívül nem túl nagy (bár a magasság azért elejét veszi a tetődobozolásnak), de elég tágas belül. Ez korábban nem volt alapvető képesség, manapság egyre inkább beállnak a prémiummárkák a 4.6 méter körüli SUV-okra, ami könnyű manőverezhetőséget eredményez, de a pakolhatóságban az egyes jelöltek valós képessége erősen eltér. A mostani bálnát ugyan elég nehéz pakolhatóságban überelni, de valószínű, hogy a konkurenciával sem járnék jobban, mint egy XC60-assal.

20150205_125745_copy.jpg Ami a belsőt illeti, a márkához híven korrekt anyagok mindenhol, és igényes és/vagy eredeti megoldások.

20150205_132049_copy.jpg

Aki már megszokta a svédek termékeit az nem fog csalódni, amúgy meg minden márka igényel egy bizonyos mértékű áttérést/ megszokást, lásd a Q5 fura tempomatja, vagy az X3 Dakota bőre. 20150205_132115_copy.jpg

Ahogy említettem, az LCD műszerfal kifejezetten kedvencem.

digitdash.gif

Bizonyos szempontból őszintébbnek gondolom mint pl a 5er karácsonyfa-világítás szintű analóg műszereit, amely már annyira összetett, hogy aligha lehet azzal érvelni hogy a modern LCD műszerfal hajlamosabb lesz a meghibásodásra.

20150205_132019_copy.jpg

Szintén előnynek tekintem a fedélzeti elektronikát, nyilván semmi kiemelkedő, de nem csak a híresen suta régi Volvo fed rendszer mellett tűnik űrtechnikának, de pl a nemrég kipróbált Q5 is egy generációval régebbinek mellette. Persze van jobb, akár házon belül is, de amit lehet a maguk módján kihoztak a nem érintőképernyős rendszerből, a navi használható, esztétikus a grafikája mégha funkcionálisan elmarad pár dologban az utólagos rendszerektől.

Vezetési élmény rendben van, ezzel a motorizáltsággal igazából az egyik legjobb. Persze nem vitatom a bajor hajtásláncok erényeit, de az X3 18d-nél inkább csak hátrányait érzékeltem. 10mp-s közel kéttonnás autó nem a driftelésről szól, és a bajor kézi váltók se nagyon térnek el minőségben. Egy D3 AWD kontra 20d Xdrive meccs azért máshogy nézne ki… Ami viszont komolyabb dilemma az a fenomenális hangú (de kicsit lomha) kifutó 5 hengeres kontra új (és sokkal dinamikusabb) 150lóerős VEA D3 alternatívája, ezt az idő megoldja, ahogy mesélték, az öthengeres 2015 tavaszán már csak raktárról kapható. (szüpp-szüpp : ( )

Ami még lenyűgöző a kocsiban, az a sok elektronikai biztonsági rendszer, végre egy normális BLIS, ami nem drágítja meg a tükörcserét, és sok apróság, amit közben a Volvo vagy mások feltaláltak az elmúlt évek során (személyes kedvencem a cross traffic alert, amihez nem kellett extra hardver, a tolatóradar szenzorait használja).

Ugyanakkor ha az ember egy kis időt el tud tölteni a kocsiban (legalábbis többet mint a szalonban, miközben az eladóra kell figyelnie), fel fog tűnni a sok jellegzetes Volvós kreténség. Az a fajta nemtörődömség, ami elképzelhetetlen egy átlag német szakmunkástól, hát még egy tervezőmérnöktől. Amikor egy fullos és kivételesen igényes hatású autóban külön LED-sor világítja meg a poharakat, de az olvasólámpát a facelift során sem sikerült még lecserélni LED-es égőkre, azt nehéz bárhova tenni. Ez ugyanolyan Volvóság,mint amikor a piac legjobb hifijeit évekig nem voltak hajlandóak MP3 kompatibilissé tenni.

És a végén a döntő versenyszám, a piszkos anyagiak. Az XC60 ára versenyképes a konkurencia fényében, e felől korábban sem volt kétségem. Mindent figyelembe véve ez most az egyik kedvenc autóm a piacon, amely kívül-belül, tudásával és árával is pozitív mérleget kínál.

20150205_132105_copy.jpg

Valahogy mégsem voltam megelégedve a konkrét ajánlattal. Alapból is úgy voltam vele, hogy lehetőség szerint ne menjen a német konkurencia fölé  a számomra szükséges felszereltséggel, amit persze a Volvóra jellemző felszereltségi szintek és csomagok nehezen tesznek összehasonlíthatóvá. Úgy voltam vele, hogy mind a svédekre jellemző nagyobb értékvesztés, mint a korábban tapasztalt élmények indokolnak egy nagyobb árelőnyt, amelyet a konkrét ajánlat nem teljesített. A meccs ezért még nincs lejátszva.

A bejegyzés trackback címe:

https://autossagok.blog.hu/api/trackback/id/tr287281065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

uluk4i 2015.07.07. 18:28:56

"A meccs ezért még nincs lejátszva." És milyen jó, hogy hagytad érni a döntést egy kicsit... :)
süti beállítások módosítása