Az élet 180km/hnál, vagyis izé Passaunál kezdődik :)

Privát gondolatok az autók világáról

Tisztelgés Shiro Nakamura életművének

Személyes kedvenceim az egyik legzseniálisabb japán formatervezőtől

2017. március 18. - Ződ2000

A napokban futotta körbe a sajtót a legfrissebb autós felsővezetői körhinta híre, amelyről a hazai sajtó vérmérséklete szerint számolt be, vagyis inkább annak megfelelően, hogy épp melyik ország híreit olvasta. A németeknek a legfontosabb hír az volt, hogy Karim Habib a BMW kanadai főtervezője az Infinitihez igazolt és a márka főtervezőjeként Alfonso Albaisa pozícióját örökli meg, aki viszont a nyugdíjba vonuló Shiro Nakamura alelnöki székét kapja. WAIT WHAT?! 

Itt most meg kell jegyeznem, hogy Shiro Nakamura a kedvenc formatervezőim közé tartozik, és már nagyon régóta tervezek egy olyan poszttal hódolni neki, mint amelyet Walter De Silva is kapott. Sajnos most ennek is eljött az ideje. Nakamura azon ikonikus tervezők közé tartozott, aki köré a komoly kultusz épült, mind a Renault Nissan márkacsoporton belül, mind a sajtóban.

A Nissan előtt az Isuzunál dolgozott 25 évig, amelynek legendás Vehicross modellje volt az egyik legelső dögös, mai értelemben vett modern SUV. A GM csoporttól Ghosn csábította át 1999-ben, és az óta az Infiniti (majd később az egész Nissan csoport) formai megújulását ő vezényelte le. A korábbinál sokkal markánsabb dizájnvonal mellett vezette egy sor új projekt kialakítását, mint a Nissan Z sorozatának sikeres újjáélesztését, az Európai részleg fennmaradását biztosító Quasqai vagy a formabontó Juke bevezetését. Az alábbiakban követezzen 10 olyan kedvenc modell és tanulmány, amely a mester kezének nyomát viseli.

Tovább

Méltó megemlékezés Motor-Talkon a 70 éves Walter Röhrlről

Nagyon élvezetes és részletes videóinterjú-sorozatot készített a német Motor-Talk a 70 éves Walter Röhrl tiszteletére. Manapság már ritka az olyan titán akinek nem az egyéni sikerek kimaxolása az elsődleges, hanem a megmérettetés a legjobbakkal, minden körülmények között.

Herr Röhrl ugyanis a mai ászok jó részével ellentétben módszeresen váltott minden évben márkát, a szempont azonban sokkal kevésbé a bajnoki címek hajszolása volt, hanem egy mérvadónak tekintett ellenfél legyőzése (Blomquist az Audinál), vagy bizonyos kedvenc versenyek megnyerése (pl Röhrl a Monte megszállotja volt), esetleg a szabadság, vagy akár gyári támogatás más versenyszámokhoz (Porsche).  

Tovább

90 éves a Volvo autógyár

És végre nekik is eszükbe jutott :)

Most hogy a marketingesek nyugodtan hátradőlhettek a XC60 bemutató után, szerintem beugrott most nekik hogy éppen 90 évesek, és ennek örömére feltöltöttek egy szülinapi videót. Nekik ez a ráeszmélés kicsit tovább tartott, mint nekem, de cserébe elég hangulatos videót produkáltak, amely végigszalad a márka 90 éves történetén, és pár bevillanó háttérrel kedveskedik az emlékezetesebb modelleknek. 

A videó az első Volvókkal indít, és ki gondolná, hogy a márka története egy Cabrióval indul... Aztán szépen mutatja a modellek fejlődését és a modellpaletta bővülését. A háttér tematikája és a zene remekül idézi meg a korszellemet a világnak azon feléről, ahol kevésbé volt divat a világégés.

Tovább

Minden amit tudni akartál az XC60-asról de féltél megkérdezni :)

A mai poszt folyamatosan frissül - előzetes szivárogtatás, Genfi sajtóesemény videója, hivatalos képek és video, és pár személyes gondolat a végén

A mai posztot a Volvo XC60-asnak szentelem, és igyekszem ezt folyamatosan frissíteni a bemutató kapcsán (ahogy korábban a Giulia bemutatójánál is megtettem).

Tovább

Az Antwerp Classic beszámoló második része

Mentsük ami menthető…

A gyenge szervezés miatt csalódást keltő nagycsarnok után, itt az ideje vigasztalódni az Antwerp Classics legerősebb adujával, a márkaklubok standjait tömörítő 2-es csarnokkal.

A 2-es csarnok pedig nem apró, több tucat klub készült impozáns installációval, amelyek gyakran túlmutatnak az adott modell súlyán. Furcsa látni, hogy mennyi aktív márka- vagy modellklub létezik a régióban (amúgy ezek egy része (pl a BMW 2002-es klub standja) körbehaknizza az Interclassicsot, a Techno Classicát és az Antwerp Classicset is). Mondjuk a BMW 02-eshez nem is árt, de pl a Saab klub is rá szokott gyúrni a hatásvadász elemekre, mint a felújítás előtt még rozsdaboglya project car 92-es (vagy múlt évben a 900-asból készült lakóautó).

Tovább

Antwerp Classics 2017: amikor már csak lefelé vezet az út…

Érdekes dolog történt tegnap velem, azt hiszem sikerült először csalódottan távozni egy nagyobb oldtimer-rendezvényről. Hosszú út vezetett idáig, és talán ez a mostani élmény nem csak a rendezvény hibája. Rengeteg jobbnál jobb rendezvényre sikerült eljutni az elmúlt két évben, és amint telnek a pipák a bakancslistán, egyre magasabb a mérce. A rendezvények pedig egyre sokszínűbbek, akad közöttük hagyományos kiállítás, verseny és olyan múzeumok, amelyek egy egész napra képesek maradandó élményeket kínálni a látogatóknak.

Az Antwerp Classics megítélése pedig ennek megfelelőn változott nálam, bár eddig végig pozitív maradt: két éve nagyon mély benyomást tett rám, és legutóbb sem vallott szégyent. Ez évre is ígéretes a program: a szervezőgárda állítólag ugyanaz, akik a Techno Classicát is rendezik, a 70 éves Ferrari pedig hálás szülinapos ünnepelt, mivel a gyűjtők amúgy is meg szokták tölteni a csarnokot a legendás olasz márka modelljeivel. Minden adott egy komoly autós rendezvényhez…

Tovább

Programajánló: két oldtimer-rendezvény is a hétvégén

Ha az ember osztódni tudna... Tegnap kezdődött a stuttgarti Retro Classics, míg ma nyitja meg a kaput az Antwerp Classics. Mindkettő korrekt, középkategóriás rendezvénynek ígérkezik. Aki a környéken jár/él, annak feltétlenül érdemes benéznie. A kettő közül a stuttgarti tűnik komolyabbnak, gyári jelenlétet ígérnek több márkától is (alapjában véve a Porschének és a Mercedesnek csak át kell gurítania a város másik feléből a gyár gyűjtemény darabjait), bár elég magabiztos kijelentés, Európa legnagyobb oldtimer-kiállításának titulálni.

rc2017_logo_kv_de_en_odatum_cmyk.jpg 

Másrészről egy félszívű rendezvény esetén is két olyan aduász múzeummal krpótolhatja magát az ember, amely önmagában is felér egy kiállítással. A mai nap során sikerült megtekinteni az antwerpeni rendezvényt, és nem voltam odáig tőle. A múlt évi jobb volt, és az az előtti is.  Beszámolót tervezek, de van mit ledolgoznom szinte minden vonalon.

siha_website_2017_fotoloop_engels.jpg

Addig is mellékelek egy ízelítő bannersorozatot

Tovább

Programajánló és ez évi képek: csütörtökön kezdődött a London Classic Car Show

Ma nyitotta meg Jacky Ickx és egy sor legendás pilóta a Brit főváros ( avagy a „harmadik legnagyobb magyar város”) legnagyobb és legígéretesebb oldimer rendezvénye, a London Classics Car Show.

A szervezők több mint 800, a világklasszis autót ígérnek egy fedél alatt, a fő attrakció pedig rendszerint a Grand Avenue aszfaltján zajlik (menetrend a honlapon).

tlccs-show-map.jpg

Attrakciókból pedig nem lesz hiány. Természetesen a 70-éves Ferrarit egy 20 darabos külön kollekcióval köszöntik, de ígérnek történelmi koncepcióautókat, öt Le Mans-i győztes legendát, és világ legnagyobb múltú autóiparának legszebb történelmét.

Tovább

Jeles márka-évfordulók 2017-ben

A mai nappal egy új tematikus posztot indítok az autós évfordulók megünnepelésére. Az ötlet az elmúlt évi élmény-cunamiból kristályosodott ki, mivel a nagyobb oldtimer és nemzetközi autószalonokon több tematikus standot is láttam, amelyet kifejezetten egy modell vagy egy márka évfordulójának szenteltek. A 100 éves BMW meghatározta a múlt évi Interclassicsot és jelentősen emelte a Techno Classica színvonalát (egy évvel korábban a 100 éves Jaguar volt az ünnepelt), sőt, a népszerű vonatra felszállva a bajorok beindították a profi gyári oldtimerre szakosodott részlegüket Münchenben. Eközben a Mercedes már egy-egy történelmi modelljének is külön standot tud állítani, mert ezek egyrészt meghatározták koruk kategóriáját, másrészt a Merci sokkal korábban rájött a gyári múzeum-példányok fontosságára.

Az alábbiakban követezzen itt pár neves évforduló, amely emléket állít egy-egy nagy múltú márkának és modellnek, és adott esetben az elkövetkező 11 hónapban meghatározza a neves autós rendezvényeket.

Tovább

A top gear stábja kezd magára találni: zseniális az új szezon előzetese

Megérkezett a TopGear új szezonjának előzetese, amely alapján úgy tűnik, az új stáb végre kilépett a nagy előd lábnyomából. Ugyebár adott egy sikeres és ismert sitcom-szinész, aki hamar ellopta a show-t az amúgy is showtlan sótlan rádióstól. Az új előzetes alapján  LeBlanc abszolút  magára talált, és azt adja amiben a legerősebb.

maxresdefault_3.jpg

Tovább

Kijózanító infograika: mi lenne ha az autók a számítógépek sebességével fejlődnének

A Jaliopnik nemrég posztolt egy érdekes infografikát amelyen a számítógépeke és az autók fejlődését vetették össze.

vk5xurkwwlaw15msepvd_1_copy.jpg

A korrektség kedvéért két meghatározó, és ma is aktív mainstream márka ma is sikeres gerincmodelljét (Mustang vs Mac) vetették össze pár alap adat tekintetében. Az eredmény kijózanító....

Tovább

Programajánló: szerdán nyitja meg kapuit a Retromobile

Szerdán nyitja meg kapuit az elmúlt év legemlékezetesebb autós rendezvénye, a párizsi Retromobile. A rendezvény ez évben is a párizsi vásárvárosban (Porte de Versaille) kerül megrendezésre, és bár a hivatalos oldalon még nincs fent minden információ, úgy tűnik, a szervezőknek megint sikerült emelni a tétet. 

affiche-retromobile-2017_article_l_retromobile_eng.jpgA múlt évi Retromobile kiállítást úgy jellemeztem, hogy az az oldtimer-rendezvények királynője. Nem kérdés hogy ez a rendezvény az igazi nagyágyúk játszótere, ami teljesen más kontextusba helyezi a korábbi kisebb rendezvények alfahím gyűjtőit, akik néhány restaurált 911-es és alap Ferrarival már standokat tudnak építeni. A Retromobile a sokadik autó-kiállítás után is látványosnak hatott és tudott újat mutatni.

Tovább

70 éves az első Saab

Egy hangulatos tárlattal emlékezik meg a Saabról a belga márkaklub

A svéd Saab Automobile AB-t 1947-ben alapította a Saab Repülőgépgyár, a legenda szerint pár kalandvágyó repülőmérnök kezdeményezésére. Mivel a repülőgépgyár már évek óta üzemelt, több adat is szerepel az autógyár alapításra, én most az 1947-ben bemutatott első koncepció, az „ős-Saab” 92001 születésnapját veszem alapul (a svéd Wiki oldal is, bár 1949-ben indult meg az első szériamodell, a Saab 92 gyártása). A márka mindig közismert volt különc megoldásairól, és biztonság-orientált fejlesztéseiről, de a folyamatos tulajdonos-váltások nem tettek jót az üzletmenetnek, és a repülőgépekből inspirációt nyerő márka a 2008-as válság után egy gyors dugóhúzóba fordulással földbe csapódott. A belga autómúzeum a 30 éves belga Saab klub segítségével most egy ad hoc tárlattal emlékezik meg a márka évfordulójáról. Senki se várjon olyan jelenlétet, mint a bajoroktól nemrég, de azért egy ilyen készlet már egy komoly előkészítést sejtet,  mivel a csődbe ment gyárra aligha számíthattak, a Saab Car Museumot is Trollhatten városa tartja életben.

Tovább

Egy búcsúzógaléria a brüsszeli Autószalon Dreamcars tárlatáról

Autószalon valódi szalonhangulattal és jópár gyönyörű álomautóval

Vasárnap véget ért a 95. Brüsszeli autószalon, de a szervezők a végére még villantottak egy látványosságot. A fő attrakcióról hosszabb poszt is készült a múlt héten, amelyről viszont lemaradt  a hétvégén felavatott Dreamcars terem. A belga autószalon sajátossága ugyanis az, hogy a szervezők kétévente összedobnak egy látványos különtermet a legdrágább luxusautókkal.

Bár ez évben  több stand is khm… visszafogottabb volt a múlt évihez képest, a Dreamcars tárlatra sokan tartogattak egy kis puskaport. A Volvo (mondjuk a beígért V90 XC helyett) egy szép Excellence belsős XC90-essel, a német prémiummárkák sok érdekességgel, a Porsche márka és a gyűjtők pedig többek között oldtimer ritkaságokkal készültek. A Honda is begurított egy második NSX-et a standján parkoló fehéren felül. És persze itt találhatóak a valódi álommárkák: Rolls, Bentley, Ferrari, Koenigsegg, Mclaren és egyéb nyalánkságok. A teremnyi autó között kiállítottak pár versenyautót is, nehéz megmondani hogy melyiket érdemes kiemelni, a 488 vagy a Porsche 718 RSK a maga nemében egyaránt páratlan verda…

Tovább

ROC 2017 - az öreg megint megcsinálta

Montoya a bajnokok bajnoka

A tegnap megtartották a motorsport bajnokainak év végi hagyományos gáláját, ahol a világ legnagyszerűbb pilótái mérik össze tudásukat többféle járműben viszonylag semleges szabályok szerint. Itt nem a csapatfőnökök vagy szakújságírók döntik el, hogy ki az év pilótája, hanem a srácok felgyűrik az ingujjukat és kimennek a pályára hogy lejátsszák egymás között, ki a legjobb.

 

A ROC lényege, hogy minden résztvevő bajnok VALAMIBEN, így az indulók sorába éppúgy belefért minden idők legsikeresebb F-1 legendája Michael Schumacher, a Rally felülmúlhatatlan rekorderbajnoka Sebastien Loeb, mint az ifjú titánok (ez évben Pascal Wehrlein, aki 2015-ös DTM világbajnoki címével szerzett meghívót, mondjuk a jogot már a ADAC Formula junior bajnoki címmel is megkaphatta volna, bár kicsit furán festene egy 13 éves legény a F1 bajnokok között). Azért Vettel, Button, a 15 év kólönbséggel CART és Indycar bajnok Montoya,  vagy a Le Mans legenda Kristensen elég jó húzónevek, akik mellé több nálunk kevésbé ismert de Amerikában sikeres pilóta csatlakozott.

Tovább

A Rigai Motormúzeum - a kontinens legegzotikusabb autómúzeuma

Brezsnyev ettől (megint) falnak menne

A véletlenek szerencsés sorozata révén sikerült a héten ellátogatni a rigai autómúzeumba (előre is elnézést a mobillal lőtt képekért). A rigai motormúzeum eddig sem volt ismeretlen az oldtimer-rajongók körében, de a júliusi felújítást követően valósággal szintet ugrott, és nem egyszerűen nyugati színvonalú, de a környezet a prémiummárkák (némi kereskedelmi nátsó-szándékkal fenntartott) elitközpontjainak minőségével vetekszik. A különbség az, hogy a Porsche Museum minőségű díszletek előtt az autók többsége a keleti blokkból származik.

A gyűjtemény alapját a döglődő Szovjetunió egyik józanabb intézkedése adta, amikor a vezetés elszállította a pártközpont autóparkjának féltettebb részét. Az illetékesek szemei előtt valószínűleg felsejlettek diktatúrák végóráiban megszokott, "a nép begyűjti a despota Ferrarijának visszapillantó tükrét" jelenetek. Az intézkedés révén sok emlékezetes autót láthatunk most Rigában, a lettek pedig méltó környezetet teremtettek a rájuk bízott eszmei érték számára.

Tovább

Első benyomások a 95. brüsszeli autószalon nyitó estéjéről

A világ legjobban titkolt kontinens- és világpremierjei

Ma nyitotta meg kapuit a 95. európai motorshow, avagy a brüsszeli autószalon. A rendezvény nyilvánosan ma indult a brüsszeli vásárvárosban (Heysel metrómegálló), és január 22-ig tart nyitva (hivatalos oldala itt), a hétvégéken estébe nyúló hosszú nappokkal. Brüsszel önmagában is megér egy fapados utat, már csak a múzeumai miatt is, de épp most tartják az Interclassicsot (amely egy éve így nézett ki, de az ez évi rendezvényt jobban tükrözi a novemberi brüsszeli kiállításuk) is a holland-belga határnál, jövő héten pedig az Autoretrót (ez a múlt évben ilyen volt, de ez évben új helyen tartják) lehet kombinálni a Dreamcar tárlattal.

A kiállítás elég erős felhozatalt ígér, több Párizsból távol maradt márka (Ford, Mazda, Volvo) is készült standdal, a sajtóanyagban pedig több világ- és európai premierek szerepel, több olyan modellel, amelyet még nem mutattak be nyilvánosan. Rengeteg motort állítottak ki, mellette egy csarnokban terepjárókat lehet totálkárosra törni egy akadálypályán, míg a vásárváros másik végén kezdetben egy kamionos, majd a jövő héttől azt váltva egy szupersport- és luxusautókat felvonultató részleggel bővül ki (a kiállítók térképe PDF-ben).

Tovább

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu