Az élet 180km/hnál, vagyis izé Passaunál kezdődik :)

Privát gondolatok az autók világáról

Privát gondolatok az autók világáról

A frankfurti autószalon legütősebb játékosai

A német prémiummárkák sosem viccelnek hazai pályán

2017. szeptember 30. - Ződ2000

Az előző részben igyekeztem pár hasznos tanácsot adni, azoknak akik még csak tervezték a látogatást, és sikerült bemutatni két nagyobb pavilont, ahol a legtöbb importmárka és néhány érdekesség kapott helyet. Mindazonáltal a legemlékezetesebbre mindig a hazai prémiummárkák csarnokai sikerülnek. A Mercedes és a BMW egy-egy teljes épületet meg szokott tölteni az Audi pedig saját épületet szokott felhúzni a piactéren. Most hogy a kiállítás véget ért, nyugodtabban merem leírni a véleményem a végeredményről.

Nyitásnak kezdem a maradék többmárkás pavillonnal, ugyanabból az okból, amiért az előző részben sem kezdtem a hazai márkákkal. Szép a Honda standja, de ha a Mercedes vagy a BMW után érünk oda, nem fog olyan komoly benyomást tenni, és valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy miért maradt olyan sok márka távol ez évben. A BMW és a Mercedes

1_iaa_pkw_2017_gelaendeplan.jpg

Az importmákák leszámolása a 9. csarnokban – Aspark, Borward, Ford, Honda, Kia, Mazda, Suzuki és Sangyyong,

A 9. Pavilonban kapott helyet a Ford, amelyről errefelé ugyanúgy azt gondolják, hogy német márka, mint az Opelről, de a németek ennél sokkal szofisztikáltabban tudnak megkülönböztetni barátot ellenségtől. A Ford egy Toyotányi helyen igyekezett is mindent villantani, szimulátoroktól érdekes díszleteken át a márka legfontosabb premierjéig. Jelenleg a Fiesta a Ford egyetlen igazán sikeres modellje, amely nem csak a márka eladásainak fő pillére, de abszolút értelemben is első a saját kategóriájában, sőt volt olyan év, hogy Európa legsikeresebb autója volt. Ford pedig egy hangulatos antológiával köszöntötte új reménységét.

A csarnokba érve az első ingerküszöb-emelés az Aspark nevű villanymeghajtású szupersportkocsi-manufaktúra nevéhez fűződött. A Mazda legnagyobb pechére csak az Aspark után jött pedig ők is készültek szép autókkal, köztük a restaurált csilliogó-villogó Cosmóval, amely alighanem az ulmi Mazda Múzeumból érkezhetett (és hopp, még egy tétel a bakancslistámra). Mellettük a kötelező újautó-tornasor, nekem talán csak a CX5 tűnt igazán újdonságnak. A Mazda ennél sokkal jobban is felkészülhetett volna, annyit Brüsszelbe is el szokott hozni.

Annál jobban tetszett a Honda standja. Igaz a Honda esetében én sokkal több gyengeséget látok a portékákban, furcsa Civic, leépített Accord, még az SUV vonal is leépülőben, mivel a hírek szerint a kulcsfontosságú új CRV-ből a modellváltás során kigyomlálják a dízelmotorokat. Ez a modell felelős a Honda eladásainak legjelentősebb részéért, ezért egy kicsit meglepett ez a hír. De az NSX II továbbra is egy ultardögös szupersportkocsi, amely tömény high tech, ugyanakkor valami megfoghatatlanul harmonikus a megjelenésében, ami kiemeli még a saját ligájában is. Az új koncepcióautó formanyelve pedig tökéletes alap lenne a kissé elszállt Civic széria alá, persze a jelenlegi óriásképernyős és első ülések helyett kétszemélyes padot bevető belső térre ráférne egy alapos átdolgozás a szériagyártáshoz.

Annál inkább érződött kiegyensúlyozottnak a Kia standja, mind a látvány, mind a premierek, mind az autók tekintetében. A Proceed concept egy korrekt tanulmány, amely nem állt messze a sorozatgyártású modelltől. A Stingert is elég korrektre sikeredett. 

A maradék térfelen a Suzuki, a Ssangyong és a Borgward osztozott. Utóbbi egy (elszállt, meg nem valósítható értelemben) érdekes tanulmányt villantott. Még mindig nem jöttem rá, miből él a cég. : )

VW csoport csarnoka: mennyiség a minőség előtt

A VW Gruppe ezúttal egyetlen csarnokban állított ki, mivel az Audi ez évben nem épített fel saját pavilont a stílusosan agora névre keresztelt piactéren (ami kábé ugyanazt jelenti, csak sokkal kúlabb). A VW csarnok azonban kifejezetten csalódást keltett. Már a sajtónapon is tömegnyomor volt, ami még jobban kiadta, hogy mennyire nem foglalkoztak a csarnok kidolgozásával .Hiányoztak az építészeti megoldások a tér felosztására vagy a szintkülönbségek, amik lehetővé tették volna, hogy átlássuk az amúgy tekintélyes gyűjteményt. Ha hasonlatot kellene keresnem, valamivel a Párizsi készültség alatt, inkább a Techno Classica szintjén képviseltette magát a csoport (persze mai autókkal). A VW összes márkája készült premierrel és érdekes tanulmányokkal, de úgy voltam vele, hogy inkább várok, amíg oszlik a tömeg, aztán valahogy nem jutott eszembe időben visszamenni.

Az egész felhozatalból a személyes kedvencem a Bugatti kis standja volt, amely több hetes heccelés után kihozta a 400km/h-s sebességet elérő (és sikerrel vissza is lassuló) Chiront, Montoyával a kormányánál. Úgy tűnik Montoya reneszánszát éli, kis híján Indycar-bajnok 2 éve, bajnokok tornája cím 2016-ban, most meg ez, pedig sokan temették már az öreget. Aki amúgy van vagy 40 éves, de így jár, aki 25 évesen lesz világbajnok : ) ). A Lambo „standja” a vicc kategóriában mozgott, mondjuk a Mclarenhez hasonlítva. A Porsche pedig a Techno Classicán is több energiát fektetett a standjába.

Az Audi ugyanazt a pszichedelikus villogó dekort hozta, ami már Párizsban sem nyűgözött le (kb mintha a Renault pszichedelikus lampionjai a Minecraftba költöztek volna). Pedig készültek rendesen új modellekkel és tanulmányokkal.

Agora: a McLaren kuckó.

Az Audi hagyományos helyén, a piactéren ez évben  a McLaren állított fel egy kisebb házikót, amelyet a sportkocsiijaival vettek körbe. Nyilván ez nem kompenzál a korábbi futurisztikus, tükrökkel trükkösen megsokszorozott, többszintes Audi-pavilonért, de azért szép dolog egy ilyen kis márkától, hogy kiállított.

A végére hagytam a legfontosabb márkákat. Általában szeretik a három német prémiummárkát együtt emlegetni, de ennek itt semmi értelme. Mivel a VW gruppe a bejáratnál hagyta a kreativitását, a BMW és a Mercedes standja messze más ligában játszanak, mint a többiek. A Mercedes és a BMW összetett, többemeletes pavilonjai kisebb országokban prémium márkakereskedésnek (sőt vezérképviseletnek) is elmennének.

  1. csarnok: a BMW csoport gyűjtőhelye

A BMW fejtágító prezentációi mintha egy tó közepén zajlanának, a beszélőt alig látjuk, körülötte egy kifutópályát alakítottak ki, ahol autók körözhetnek. Alattuk egy vezérképviseletnyi BMW parkol.

A hazaiak büszke bajnoka elég komoly felhozatallal készült, köztük egy sor tanulmánnyal, modellpremierrel és facelifttel. Tanulmánnyal. Ezek egy részét már speciális rendezvényeken bemutatták, de így élőben először láthatta a nagyközönség, és lehetett megtapogatni az X3-ast, amely a közhiedelemmel ellentétben egy elég komoly piaci tényező. Az első benyomások alapján az új X3-as sem okoz csalódást, de nem is lépett akkorát, mint a GLC. A BMW paletta tetejére érkezik az új X7, és egy új luxuskupé amelyet már láthattak máshol is a műértők. Ezekkel sajátos fogócskát sikerült játszani. Reggel még a tömeg tette lehetetlenné a fotózást a központi színpadon (amúgy pedig üresen állt az X7 privát oltára), estére pedig a nagy prezentációra készítették fel.

A földhöz ragadtabb autók (és motorok) hívei megcsodálhatják a szalonból ismerős BMW-ket egy-két színes érdekesség mellett, mint a villany Mini és a zebracsíkos I8.

A 2. számú csarnok: a Mercedes epicentruma

A túl végen a Mercedes egy sokemeletes irodaháznyi csarnokot tölt meg, ahogy minden évben. Az épületben liftek és mozgólépcsők könnyítik meg a közlekedést, három bár és két moziképernyő található. De például a Smart meg egy sor külön installáció (taxi-promóció, VR szemüveges szörf-szimulátor) vagy a Brabus standjai még nem is fértek el bent.

Persze a Mercedes nem csak a mennyiségben igyekezett kitenni magáért, de a minőségben is. Az épület tervezői tényleg mindenre gondoltak. Bár egyik sem premier, a Mercedes hozta el a legemlékezetesebb autókat. Egy éve Párizsban a Maybach kupé lopta el a showt a Renault látványbajnoknak szánt kupéja elől. Most egy picit hasonlóan járt a Mercedes premiere az AMG Project One, mert a Maybach cabriója bizony látványosabb dacára a rengeteg csúcstechnológiának, amit az AMG-be zsúfoltak. Szintén nem premier, de az az AMG GT concept gyönyörű lett.

Az épületben természetesen helyet kapott a teljes modellpaletta. És egy pár érdekesség, mint a Párizsban debütált villanyautó-tanulmány, amelyhez most Frankfurtban egy újabb tanulmány társult. Emlékezetes maradt a kvázi kabrió G klasse amely szégyenszemre jelenleg a Maybach márkanevet viszi tovább, de sokkal jobban éreztem magam a stuttgarti múzeumból ismerős C111-es kupé láttán, amely a 70-es évek egyik kedvenc autója számomra. Viszont nem tudok napirendre térni a Mercedes legerősebben promótált autója fölött, amely tulajdonképpen egy átmaszkírozott Nissan Navarra.

 A frankfurti beszámoló végül belefért két posztba, de ehhez kellett némi önuralom. Ez ugyanúgy igaz a Frankfurti Autószalonra is. Egy nap alatt, autókért sorban állva szinte lehetetlen mindent bejárni, főleg ki is próbálni egy két mutatványt (VR szimulátorokat, tesztvezetést esetleg egy-két előadást). Az IAA hatalmas és tömény, ugyanakkor igyekszik szórakoztató lenni anélkül, hogy mellékvágányra terelné a programokat, mint a Párizsi autószalon filmautós csarnoka. Az autóipari állapotokról azonban sajátos látleletet ad: a hiányzó tucat komoly márka és a helyettük kiállító erősen alibi jellegű márkák kettőssége szerintem nem fog sokáig így maradni. Vagy a takarékos hagyományos márkák vonulnak vissza, vagy a kínai start-upok tőkéje fogy el. Mindenesetre beszédes, hogy a héten nyit a franciák másodvonalbeli kiállítása a Lyoni Autószalon, amelyre a fenti 12 absztinens márka jó része delegálta az importőrét, persze nem a márkaközpont színvonalán. Az IAA tanulsága egyértelműen az, hogy rossz idők járnak a német autószalonra, de szerintem ez nem annyira egy jól megnevezhető okra vezethető vissza, mint egy sor tényező (VW botrány, európai importmárkák visszafogottsága, modellciklusok Genfnek kedveznek) kedvezőtlen együtthatására.

Azért egy ekkora poszt megérdemel egy közvélemény-kutatást. Emlékeztetőül, íme az előző rész linkje és egy galéria a kedvenceimről.

Melyik márka produkálta a legjobb standod Frankfurtban ez évben? 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://autossagok.blog.hu/api/trackback/id/tr9612913853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyelv-ész 2017.10.01. 14:20:47

"...mivel a hírek kulcsfontosságú új CRV-ből kiszerelik a dízelmotorokat."

Kicsit törni magyar? Ott fognak állni a CRV-k az utcán motor nélkül?

gigabursch 2017.10.02. 07:25:18

Bőséges a nyelvtani hiba, de mindezek mellett érdekes volt az írás. Köszi.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.10.03. 23:03:41

@nyelv-ész: kicsit időhiányban...
@gigabursch: sajna az egyszemélyes hadseregnek nem volt ideje megolvasószerkeszteni. Ez a blog továbbra is 100%-ban hobbi. és meg is kellett mindazt tapasztalni, amiről beszámolok. Tökéletességre törekedve fele ennyi poszt sem férne bele.
süti beállítások módosítása