Az élet 180km/hnál, vagyis izé Passaunál kezdődik :)

Privát gondolatok az autók világáról

Privát gondolatok az autók világáról

Jaguar F-Pace próbaút – a kalandor arisztokrata

2016. augusztus 14. - Ződ2000

A mai delikvens karrierjét jó ideje nagy várakozással követem: az első képek alapján úgy tűnt, az angol márka első szabadidő-autója egyenesen a kategória csúcsára katapultálja a márkát. Egy olyan kategóriában, amelyben a konkurens német, japán és svéd gyártók több autót adnak el, mint az eddig absztinens angol márka összes modelljével.

A Jaguar pedig szépen csepegtette az infókat, lelkesen elhozta a C-X17 tanulmányt minden szalonra, majd a brüsszeli Autószalonon bemutattak egy előszériás modellt, amely szép volt, de a belsőben feltűnt pár kritikán aluli részlet. Aztán persze ezek egy jó részét a Frankfurtban hivatalosan leleplezett modellen javították. További furcsaság volt, hogy még szobor jelleggel sem mutatta meg magát az XE és XF bemutatóján, igaz az első félévben érkező két új modell önmagában is megsokszorozhatja a Jag eladásait.  

A végleges modell külsejét azonban nem érhette kritika, szép arányos és hű a Jaguar pár éve megindított formanyelvéhez. Ehhez társult egy kifejezetten ígéretes árazás és kínálat. Innen már nagy csalódás nem érhet minket. De vajon sikerül elsőre a csúcsra érnie a brit márkának?

A tesztautóm egy hátsókerekes belépő dízelmotoros változat volt, a magasabb sportos hangvételű R Sport felszereltséggel.

4_picsart_08-13-09_58_03_1.jpg

Ez a változat sokkal közelebb áll a valódi autókhoz, mint a fullos bemutató és szalonautókhoz. Szerintem már ez a változat is minden igényt kielégít, de természetesen ezt is fel lehet drágítani a végtelenségig. Drágán azonban nem művészet prémiumautót venni… : )

A Jag egyik fő erénye a vezetési élmény, és ezt a F-Pace alapmotorizáltsággal is remekül hozza a legjobb konkurensek dinamikáját és vezetési élményét.

4_221f73f8a5f6ff91e03fe358313b5eafresnetfinal_final3.jpg

Egy kis trükk azért akad, mert az F Pace azért még nem kínál annyira lebutított dízeleket mint a BMW vagy a Volvo, de ezt inkább azok bánhatják akiknek ez valamilyen adózási okból preferált opció. Mindazonáltal megnehezíti az összevetést, hogy pl X3asból nincs hátsókerekes 20d csak 18d. A hátsókerekes dízel F-Pace viszont remek partner, az ESP alapállásban nagyon civilizáltan érezteti, hogy hátul hajt, mégis biztonságban érzi magát az ember.

4_65913360a153626f6a85b595938a27f0resnetfinal_final3.jpg

A vezetési élményben remek partner a precíz kormányzás és a nyolcfokozatú ZF váltó. A magam részéről egy valami zavart, de ez már évek óta probléma: ha manuálisan beavatkozik az ember, akkor a forgókapcsolóval kell visszatenni D-be. Pedig lehet, nem rallyezni lenne kedvem, csak nem tetszett az automata által kínált fokozat, és eseti jelleggel felülbírálnám.

4_6079836b0b8c3b8fb7d765ae0e7b9e06resnet11_na.jpg

A kezelés amúgy tartogat pár érdekes meglepetést, a brit tervezők adtak rá, hogy önálló koncepciókat vezessenek be, a gond azonban az, hogy ezek közül a leginkább felhasználóbarát elem az automataváltó tekerő üzemmódváltó-tárcsája. Nem tudom, hogy mennyire pozitívum, de érdekes volt a kissé puha tömésű kormány, mintha az ujjbegynek fenntartott rész valami szivacsos anyagból került volna kialakításra. Nem rossz, csak kicsit szokatlan.

5_img_20160713_125449.jpg

A fura helyen lévő ablakemelő és a helyére költözött ajtózáró gomb, vagy akár a középkonzol érintőképernyője, nemcsak szokatlan, de szerintem nem is optimális.

5_img_20160713_125040.jpg

Mindazonáltal az új érintőképernyős kezelőfelület előrelépés a búcsúzó XF után.

5_img_20160713_125016.jpg

Ami viszont határozottan visszalépés, az a belső minősége. Hagyományosan a középkategóriás SUV-ok belseje az alapját adó középkategóriás modellhez igazodik anyagokban és kínálatban. A jelen esetben az F pace sokkal inkább XF mint XE, de valamiért szerintem a Jag nem igazán találta meg az új belsővel az ideális ívet…

5_c1c0dc41b2db7536fa4afe544d33e6eresnetfinal_final3.jpg

Összességében a belső szerintem nem emelkedik ki az öregedő konkurensekkel szemben sem, a Macan pedig fényévnyire az összes prémiumgyártó felett.  

6_img_20160713_131758.jpg

Remek autó benyomását kelti az F-Pace, kérdés hogy hova lehet helyezni a konkurencia fényében. Ez pedig egy fogas kérdés, mivel nagyon sűrű a mezőny, és mindenki igyekszik lefedni a keresletet, ugyanakkor mindenki igyekszik valami többletet beletenni az ajánlatába, akár a tudás, akár a kínálat akár az ajánlat tekintetében.  

6_f6be1606edf5be0df4bd6f6c746e0feeresnet11_na.jpg

A F-Pace egy új játékos, ráadásul nemcsak a legfrissebb modell, de elég jól sikerült. Ezen kívül egy exkluzív márka terméke, amely nemcsak történelmi legenda, de jóval feljebb áll a modellkínálat súlypontja, mint a három németé. Ez bizonyos privilégiumokat ad egy modellnek, főleg rövid távon, amíg a modell láthatóan új.

6_81f9f90d887b36a3c9e8813db9df0d8fresnet11_na.jpg

Ugyanakkor a Jag nem követte el azt a hibát, amit az első generációs XF-fel, amikor az alapmotorok hiánya komoly akadályt jelentett akár a német prémium gyártókkal szemben. Az F-Pace-szel a Jag teljes pályás letámadást indít. Nincs több kifogás, kéziváltó vagy (előzékenyen akár 163LE-re homologizált) belépő dízelmotor hiánya.

 6_1c09c27d16b155df7a6aa22ca9dec8afresnet11_na.jpg

Ha keresnem kellene valami olyan unique selling pointot ami megkülönbözteti a konkurenciától, az a modell mérete lesz. Az F-Pace valamivel komolyabbnak érződik mint a 4.6 méteres prémiumközepesek, de elmarad a nagy SUV-ok mellett (RX, ML). Az igazi bűvészet az, hogy a szintén friss Disco Sporttal szemben sem látok sok esélyt kannibalizációra, mivel az kisebb és egyszerűbb, így vélhetően árban nem érnek össze. Ugyanakkor az F-Pace-nél nem láttam 7 üléses kivitelt az árlistán, így azért értelmesebb a 4.6 méteres prémiumközepesek ellen mérni.

6_80152549274a45c15e10cb886cd5de40resnet11_na.jpg

Végezetül, gondolom amúgy is látszik, de nagy rajongója lettem a Prisma App filtereinek. Kicsit talán túl is toltam ma, de remekül leplezik a nem túl fotogén időjárást, amit kifogtam a Jaguarral.

A bejegyzés trackback címe:

https://autossagok.blog.hu/api/trackback/id/tr9310409966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kercerece 2017.03.17. 23:10:37

Ha a jobboldali váltófület 1mp-ig lenyomva tartod, visszaáll automatába manuálisból a váltó. Amúgy 1-2 napig én is a tekerővel csináltam, azután elolvastam a driver's manualt :)

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.03.19. 08:28:41

@Kercerece: ó, köszi. Ez valóban hasznos infó! A 4 tesztúton nem sikerült erre rájönni, pedig volt hogy rákérdeztem utána az értékesítőnél :)

Kercerece 2017.03.19. 09:16:03

Amúgy teljesen igazad van, az új Jag belső tényleg nincs "ideális íven", biztos vagyok benne hogy a Tata uralom alatt más csapat vette át a belső tér tervezést. Az i-Pace-nál látok reménysugárt, ott a koncepció alapján újra fordulnak egy nagyot, kérdés a végén, milyen minőségben látjuk viszont az ötletet.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.03.24. 11:20:21

@Kercerece: olvasmányos a blogod, az X type szerelős blog is a tied?

Kercerece 2017.03.24. 12:08:21

Igen, de X-Typeom már régóta nincs. Az XF-es részeket meg nem sok időm volt mostanában szerkeszteni, inkább notesz, ha valamit másodszorra is meg kell csinálni, pl fékbetét csere vagy olajcsere periódusnál a szervíz számláló nullázása.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.03.27. 00:14:53

@Kercerece: sejtettem, ilyen precizitással Jaguárt karban tartani elég ritkaság :)
süti beállítások módosítása