Az élet 180km/hnál, vagyis izé Passaunál kezdődik :)

Privát gondolatok az autók világáról

Privát gondolatok az autók világáról

Az eddigi legszenzációsabb tesztautóm és a legviccesebb piti lenyúlási kísérlet története

Egy erőtlen próbálkozás hogy lenyúljanak 20 millával egy Teslás tesztútért

2016. február 14. - Ződ2000

A mai poszt tárgya jó ideje szerepel a bakancslistámon. A késedelem legfőbb oka az, hogy a Jelenlegi Model S fényévekre van a realisztikusan bevállalható autóktól, ami elég valószínűtlenné teszi a próbautat. Ugyanakkor a Model S egy furcsa, de remek autónak tűnik, és egyre többet látok az utcákon. Persze nem úgy, mint a 3-as BMW, hanem mondjuk, mint a Maserati Ghibli esetében. A Model S egy teljesen más autó, de valahol árban és vevő-koncepcióban a Ghiblihez tudnám hasonlítani. Természetesen nem is lenne értelme összevetni a minden karosszériát és motort felölelő, sokoldalú, alapmodelltől a kvázi sportkocsiig minden lefedő német felső-közepesekkel, de ez nem jelenti azt, hogy a Model S ne találná meg a maga piacát.

picsart_03-12-12_00_37.jpg

Mindenesetre most itt a verda, és ha csak egy rövid órás tesztkörre is, de sikerült megismerkednünk. És bár ezúttal jött velem kísérő, meg kell, hogy mondjam, régen fordult elő, hogy ennyire hasznomra volt a készséges mitfárer. Mert ez az autó tényleg nagyon más szinte mindenben.

1_img_20160211_131332.jpg

A Teslában igazából egyetlen egy dolog ismerős más közönséges autókból: a Mercedes kezelőszervek a kormány körül. De az több mint ismerős, minden funkció azonos, és a forma annyira jellegzetes és egyező, hogy meg mernék esküdni rá, hogy a Model S-hez a Mercedestől kértek alkatrészt a kapcsolókhoz.

2_img_20160211_121502.jpg

Ami nem feltétlenül jó. Ha van kezelési kialakítás, ami rossz akkor az a Mercedesé: ők azok, akik minden funkciót (első és hátsó ablaktörlő, +mosók, lámpa,index, tempomat és sebességhatároló) két bal oldali karra tesznek míg a kormányoszlop jobb oldala mindössze az automata üzemmód-kapcsolóját rejti (vagy üresen hagyják a kéziváltós Mercik esetében). Szóval aki nem ismeri, az 1-2 napig sokat fog feleslegesen indexelni a tempomat vagy az ablaktörlés helyett. A fő mutatvány azonban a középkonzolt uraló képernyő, amely lényegesen szebb élőben, mint a képek lapján gondoltam. És meglepően funkcionális is, ha eltekintünk attól hogy az összes hétköznapi autón ezt máshogy oldják meg. Kitűnően szemlélteti ezt a másságot a tetőablak nyitása, ami hasonló a múltkor az Interclassicon üléspróbált über-lang 7-es bimmer érintőképernyős tabletes vezérléséhez. Na itt a nagyképernyős dolby sorroundos középkonzolon lehet ezt a mutatványt levezényelni.

3_img_20160211_122919.jpg

A Navi viszont a Google maps-et használja, amivel nem is lenne gond, ha tettek volna bele 3D nézetet, mint lassan minden más autónál, így viszont csak akkor jön elő a 3D-s nézet, ha célt adok meg a navinak.A belső a középkonzolon túl sem szokványos. A kissé sajátos formák mellett az ülések közötti tágas tér tűnt fel. Meg a kézifék hiánya. Viszont nincs túl sok tároló hely a két ülés között található a hatalmas polcon kívül.

4_tesla-model_s_2013_1600x1200_wallpaper_1f.jpg

A szokatlan dolgok azonban sosem fogynak el. A 80.000 eurós alapár mellett ritkán talál az ember ötajtós karosszériát, amelynek csomagtartója sem apró és még extra rekeszek is vannak benne.

És ha az ember nem rendel négykerék-hajtást, akkor elől is kapunk egy újabb csomagtartót, Ezen az autón semmi sem szokványos.. :)

6_img_20160211_121326.jpg

A legérdekesebb azonban a hajtáslánc. A Tesla nem szőrözik holmi benzinmotorokkal, az autót kizárólag villanymotor hajtja. A komponensek egy Lego készlethez hasonlóan elég szabadon kombinálhatóak, így további motorokkal összkerék-hajtás és nagyobb teljesítmény, illetve hatótáv érhető el.

7_chassis-motor-p85d.jpg

Akármelyik hajtáslánc is kerüljön alánk, az autó nem fog csalódást okozni. Mindig is kedveltem a dízeleket a tekintélyes nyomatékuk miatt. De ez egy más liga. Amikor a közel 1000 nm hátba vág, az nem mindennapi élmény. Olyan a Tesla menetdinamikája, mintha egy dízel Ferrarit vezetnénk, nagyon-nagyon leszigetelt motorral. Váltó? Minek? A kocsi úgy indul meg, hogy azt nehéz leírni. Persze a 80-100.000 eurós ligában azért ez nem nem annyira szokatlan, de a teljesítmény-leadás módja akkor is egyedivé teszi. És akkor még nem beszéltünk az "elképzelhetetlen sebesség" üzemmódról :).

A nyomatékra amúgy szükség is van, a hajtáslánc önmagában valami 800 kg, a kocsi önsúlya pedig több mint 2.2 tonna. Persze realisztikusan mérve egy mai autó is jóval nehezebb, mint a katalógusadat, de azért furcsa élmény, amikor ekkora súllyal vív párharcot a példátlan nyomaték.

8_img_20160211_125140.jpg

A hajtásláncnak köszönhető rendkívül alacsony súlypont és a precíz kormányzás remek élményautóvá teszi a Teslát. Természetesen van mozgásienergia-visszatáplálás, bár ez manapság a hagyományos robbanómotoros hajtásláncokban is terjed. A fogyasztás és táplálás pedig természetesen élőben követhető..

8_img_20160211_125124.jpg

A tesztautó amúgy megkapta a feláras Autopilot update-et. A kocsi tényleg követi a sávot, és bár kicsit meglepődik az ember, amikor a verda épp egy kamion felé korrigál, de a rendszer hibátlanul működött (legalábbis hibátlan útfestés mellett). Az automata sávváltást nem próbáltam ki. De amit igen, az hibátlanul működött. Le a kalappal az újonc gyártó előtt, megint megmutatta az öregeknek hogy miként kell megújítani az iparágat. Ennek az autónak még mindig nincs párja…

9_tesla-model_s_2013_1600x1200_wallpaper_28.jpg

Van a Model S-nek azonban egy igazi Achillész-pontja, a hatótáv. Ezzel elérezünk ahhoz, hogy miért nem teljes értékű autó a Model S. Az S különböző változatai eltérő hatótávval rendelkeznek, ezen adatok azonban csak elméletiek. Az 500 kilométeres hatótáv inkább 300, ha nincs mód visszatáplálásra (pl tartós és nagy sebességű autópálya). De a 450km is elég messze van attól, amit a mai dízelmotoros autók 70 literes tankkal tudnak. És azért Európában gyakori, hogy a családok autóval indulnak nyaralni, és nem mindegy hogy egy 5-10 perces tankolás, vagy egy órás kényszerpihenő vár ránk. Egy sima 1500 km-es út 20 órát is igénybe vehet így. Ez egy közepes dízellel 14 óra alatt teljesíthető, ami épp megoldható éjszakázás nélkül.

9_img_20160211_122250.jpg

A Tesla ellenszere erre a hatótáv problémájára a saját gyorstöltő-hálózata, amely bő fél óra alatt feltölti a kocsit. És még egy ingyen kávét is kapunk :) Természetesen itthon még nem elérhető a rendszer, érdekes újra megélni, hogy lekerültünk az Európa-térképről…

10_supercharger_network.jpg

Amúgy a kísérőm elmondása szerint Model S igazi mindenevő, ami a töltőket illeti, de a Supercharger hálózat előnye, hogy INGYENES. Szóval a 20 órás útnak nincs üzemanyag-költsége.

A második gyenge pont az ár. A 80.000 EUR csak belépőár, Autopilot, bőrülés, esetleg jobb hajtáslánc (legalább a legnagyobb hatótávval bíró második fokozat), és túlléphetünk a 100.000 eurós beszerzési áron. Bármi kedvezmény nélkül. És egyetlen karosszéria van, se kombi se SUV, bár ezen segít valamelyest a Genfi Autószalonon debütáló Model X..

Persze nehéz megmondani, hogy mihez viszonyítsuk, a Model S jelenleg páratlan autó, az egyetlen városon kívül is használható elektromos autó. Amúgy a Plugin hibridek sem az olcsóságukról híresek. V60 D6-ot sem nehéz 60.000EUR fölé konfigurálni, persze a svédek listaárai inkább csak indikátorok, míg a Tesla büszkén hirdeti, hogy nincs se flotta se egyéb kedvezmény. Szóval az ár kivételes egy kivételes autóért.

10_img_20160211_131311.jpg

A végére még befutott egy érdekes fejlemény, jött egy kissé furcsa árajánlat amely rögtön az előleg befizetésével kezdett. Itt egy kicsit azért meglepődtem, mert az ilyen nyugdíjasoknak szánt termékbemutatókhoz hasonló beetetés elég furcsa egy feltörekvő luxusmárkától. Akkor is, ha rögtön írtak a kereskedéstől, hogy ezt nem kell komolyan venni, azért ennél kicsit finomabb módszerekkel szokás vevőket csábítani…

A nem saját készítésű képek forrásai: Tesla hivatalos oldala illetve Netcarshow.

A bejegyzés trackback címe:

https://autossagok.blog.hu/api/trackback/id/tr878390428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

uluk4i 2016.02.15. 10:32:22

Valóban egy kivételes autó, viszont tényleg egyre többet lehet látni belőle - megkockáztatom, hogy lassan többet, mint Maserati Ghibli-t (legalábbis arrafelé amerre én lakok). Szóval tuti van fizetőképes kereslet reája, másrészt elképzelhető, hogy valamilyen furfangos pénzügyi konstrukció, lízing vagy cégesautó lehet a többség hátterében?
süti beállítások módosítása