Az élet 180km/hnál, vagyis izé Passaunál kezdődik :)

Privát gondolatok az autók világáról

Privát gondolatok az autók világáról

Az 5+1 legnagyobb szívatás, amit az autógyártók elsütnek a súlycsökkentés nevében

2015. július 06. - Ződ2000

Nem telik el hónap, hogy egy vezércikk vagy bréking nyúz tudósítás ne mutatna be új modellt amely megint könnyebb mint az elődje. Az az elmúlt pár év egyik legfontosabb autóipari trendje a súlycsökkentés. Több meghatározó gyártó kezdett komoly súlycsökkentési kampányba, és az újságírók egyöntetűen pozitívan fogadták ezt a tendenciát. Mint potenciális vevő azonban nem tudok annyira örülni híreknek, mert lehet, hogy hozzánk elérve ezek az autók nemhogy nem lesznek könnyebbek, de még mi fogunk fizetni azért hogy ugyanazt a súlyt tudja mint a korábbi modellek.

1_2012_audi_s8_57_1600x1200_copy.jpg

Ami a súlycsökkentést illeti, az előnyök kézenfekvőek: a kisebb önsúly elvileg alacsonyabb fogyasztással jár, és lényegesen javít a dinamikán. Az igény pedig nem alaptalan: a mai középkategóriás autók simán elérik az 1600 kilót, extrém példaként pedig a sportos bajorok egyik ikonikus modellje, a 5er (amely véleményem szerint a piac egyik legjobb autója) pedig alig hozható ki két tonna alatt (szinte bármilyen hajtáslánccal).

Szép lassan elértünk egy fordulóponthoz, amikor már nem tartható a szokásos recept, amely szerint az új modell nagyobb jobb szebb stb... E ponton azért halkan megjegyezném, hogy a mostani dundiság nem a testmozgás hiányának tudható be, hanem az autóstörténelem egyik legintenzívebb fejlesztési időszakának. Az elmúlt 20 évben a gyártók a legellentmondásosabb kritériumokkal nézhettek szembe, legyen szó töréstesztekről, emissziós normákról, luxusautókat idéző extrákról, és korábbi V8-asok nyomatékát nyújtó common rail dízelekről, amelyek egyébként könnyedén boldogulnak az extra kilókkal.

Nem kérdés hogy jó dolog a fogyózás, de az már egy másik dolog, hogy mi az ára. Vevőként a végén úgyis mi álljuk a végén a cehhet, tehát engedtessék meg pár gondolat arról, hogy melyek azok a vérlázító trükkök, amelyekkel (leginkább papíron) 50-100 kilót össze lehet hozni, mégsem lehet boldog az új verda büszke tulaja, és ezért nem tudok teljes szívvel lelkesedni az eredményekért.

2_atom_cpt_slow_copy.gif

A fő probléma az, hogy a győzedelmi jelentések alapja a hivatalos súlyadat, amelyet egy jól körülírt szabálykönyv határoz meg (a gyakorlatban uniós irányelvet átültető nemzeti szabályok). Ahogy a Formula 1-ben, a gyártók itt is igyekeznek a legutolsó betűig kihasználni, és olyan helyeken javítani az adatokon, amelyek nem segítenek a vevőknek: vagy lényeges negatív élmények társulnak hozzájuk, vagy korrigálhatók, de felárköteles opciók megvétele árán. Elvileg be lehetne próbálkozni a vadhajtások lenyirbálásával (amúgy francia módra), de 7-10 éves modellciklusok mellett nem olyan egyszerű, mint az F-1ben. Marad tehát a felemás súlyadat, és a győzelmi dicshimnuszok a sajtóanyagból.

Íme tehát hat kedvenc vérlázító szívatás, amely az autógyártók legfrissebb súlycsökkentési eredményei mögött áll:

  1. Könnyebb, de drágább anyagok a gazdasági totálkárért…

Biztos vagyok benne, hogy a sok modern vegy- és fémipari fejlesztés sokat hoz a könnyítésben. Engem azért elgondolkodtat, hogy mikor éri el az autó azt a kort, amikor egy sima karosszériajavítás az alumínium elemeken eléri a használt autó teljes piaci értékét…

3_xe_copy.jpg

És akkor még nem beszéltünk a gyúlékony magnéziumról, vagy a sportban használt szénszálas anyagokról…

  1. Súlycsökkentés a beltérben, néha fapados anyagokkal

Annak idején az egyik nagy büszkeséggel prezentált fajlagosan kis önsúlyú autó az előző generációs Mazda6-os volt. Az autó egyik nagy bibi azonban az, hogy a beltér kiábrándítóan kopogósan fapadosra sikeredett. Nyilván a finomabb és puhább belső (meg a szigetelések) némi súlytöbbletet jelentettek volna (amellett, hogy kemény belső az összes 6-osnál probléma volt), én azért inkább utaznék egy finomabb belsejű autóban, ami 100 kilóval nehezebb. Erre azóta szerencsére s Mazdánál is rájöttek.

4_2013-mazda-mazda6-sedan-i-sport-4dr-sedan-interior_png_copy.jpg

Van ennek egy sunyibb változata, amikor a fapados alapáras felszereltségi szint más belsőt kap, ami a szabványos adatoknál jól mutat, de a rendes belsőt kérő (és megfizető) vevőn nem segít.

  1. Sivár alapfelszereltség és illegálisra hizlalható önsúly

Manapság a prémiumautók elterjedésével egyre komolyabb extrák tűnnek fel, ezek egy jó része azonban komoly súlytöbblettel jár, kisebb-nagyobb elektromotorok az ülésbe vagy a csomagtartófedélhez, ilyen-olyan radarok parkoláshoz, megálláshoz vagy a sebesség tartásához.

Nemrég szerepelt egy extrém példa, amikor a legújabb Ford Mondeo egy rendes példányát mérlegre tették. Már önmagában is felettébb necces, hogy 280 kilóval (!!!) nehezebb a tesztautó, mint a hivatalos adat, de annyira felhízott, hogy fullra pakolva illegálissá válik, mert meghaladja a típusra homologizált legnagyobb engedélyezett összsúlyt. Itt csak halkan jegyzem meg, hogy az 1600 kilós katalógusadatot (ismerve a kocsi méreteit) felettébb jónak tartottam, egy ekkora batárnál 1800 kilós sem extrém adat.

Közben lemérték a legfrissebb katalógusbajnok C-klassét is és ott 250 kilós súlytöbbletet mértek. Ismerve a Mercedes arcpirító trükkjeit (lásd alább), nem is lep meg az eredmény. A bevitt gyomrosnál nem álltak meg a svédek, és ráadásként megsorozták egy rögtönzött dinamikai teszttel is…

5_mercedes-c-220-bluetec-kombi-algtest-plupp-700x457_copy.jpgElnézve a követező pontban tálalt stiklijét azért nem tudom sajnálni a svábokat...

A sivár alapfelszereltség kétszeresen is odavág: egyrészt a vevőt tekintélyes többletkiadásra kényszeríti (esetleg egy olyan autóért, amelyet épp a sovány alapfelszereltsége révén elér súlyelőnye miatt magasztalt a sajtó), másrészt rendesen felszerelve nem is azt a súlyt kapjuk amit mi várunk a cikkek alapján.

  1. Egy arcpirítóan kisstílű szívatás - kisebb tank alapáron

Az ötlet a szabályozásból ered: ha szabályok 90%-os tankot követelnek meg, akkor egy 30 literrel kisebb tank révén akár 25-30 kilót lehet könnyíteni. És persze némi felárért a satnya hatótáv problémáját is meg lehet oldani.

6_2015_mercedes-benz_c-class_c300_4dr_sedan_20l_4cyl_turbo_7a_3977850_copy.jpg

Ez azonban tisztességtelen a többiekkel szemben, főleg, amikor a stuttgarti gyártónak sok évtizedes hagyománya van abban, hogy autóit fullosan tesztelik le, de német összehasonlításokban alapárat adnak meg hozzá a táblázatban.

  1. Pótkerék csak felárért – az előző szívatás pepitában

Egy ideje divat lett mellőzni a pótkerekeket az autókból. Van, aki gumijavító készlettel pótolja, van aki runflat gumival. Mindkét esetben papíron a tulaj csak nyerhet. Kisebb önsúly, nagyobb csomagtartó. Elvileg. Egyrészt a csomagtartó csak elviekben áll rendelkezésre, ahhoz hogy a padló alatt elérjünk bármit, szükségünk lesz először is arra, hogy kiürítsük a csomagtartót magát. Tehát az a plusz 50 liter amivel például a BMW dicsekedhet az összehasonlításokban, igazából nem igazán használható. De legkellemetlenebb mellékhatására akkor jövünk rá, amikor épp szállodát keresünk szombat estére a világ végén, hogy bevárjuk, amíg kinyit a gumis hétfőn. Ugyanis az oldalán sérült gumival nem jutnánk messzire.

7_sparewheel_copy.jpg

Megszületik tehát az elhatározás, mégis szükség van egy (lehetőleg teljes méretű) gumira. Most éri a másik meglepetés az embert, mert kiderül, a gumijavító készlet helyére csak szükségpótkerék kerülhet. Ez már biztosítja a mobilitást, de csak a minimálisra korlátozva. Elvileg 80km/h megengedett, amit gyorsan felülír az életösztön, amikor az első kamionos próbál meg letolni a külső sávból… Tehát egyértelmű, a következő autót teljes pótkerékkel kell megrendelni/megvenni. Ha valamikor, legkésőbb ekkor kiderül, hogy ez nem is annyira könnyű feladat. Meglepően komoly autóknál is hiányzik a teljes méretű pótkerék az árlistáról. És ezzel a kör bezárult. De legalább az autónk könnyű marad… :)

+ 1. mennyire fontos nekünk egyáltalán ez a súlycsökkentés? Tényleg ezekkel a kilókkal nyerünk a fogyasztáson?

Az elmúlt évek tartalmasabb cikkei melegen üdvözölték a súlycsökkentést. Általában volt egy közös (józan paraszti ésszel indokolható) vezérvonal az egyszerűbb és könnyebb konstrukciók előnyben részesítésére. A közelmúltban azonban volt egy érdekes élményem, ami elgondolkodtatott. Nemrég rövid időn belül kétszer is lehetőségem volt vezetni egy ilyen idealizált autót, kicsi, könnyű, szívómotoros és a megbízhatóság sztereotip bajnokának boszorkánykonyhájáról érkezett.

8_yaris_copy.jpg

És ez az autó egyrészt igen gagyi volt. A belső kopogósan kemény, kifejezetten tobzódott necces anyagokban, és egy nyári zápor már ijesztőnek hatott a nem igazán túlszigetelt tetőn keresztül. De ami legmeredekebb: a kis szívómotor egyáltalán nem boldogult a kasztnival. Bár a legtöbb hiányosságot pótolta a sebtében kért 2015-ös évjáratú csereautó, az új kocsi a fenti ideológia legmeredekebb aspektusára világított rá: a háromhengeres morgó benzinmotor bő 6 litert nyakalt be vegyes használatban. HATFÉL (6,5!)… Ez kb annyi, amivel egy meredek homlokfalú magas és közel kéttonnás dízel SUV is eljár.

9_renault-twizy-1_copy.jpg

Most akkor felmerül a kérdés, mégis mire jó ez a fene nagy súlycsökkentés? Hogy e kérdés ne maradjon költői, íme egy kis közvélemény-kutatás: vajon más is elgondolkodott már ezen, vagy csak én vagyok helikopter : ) ...

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://autossagok.blog.hu/api/trackback/id/tr387527814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

uluk4i 2015.07.07. 17:51:43

Hey zozo, jól látod, hogy manapság a legtöbb fejlesztés a parasztvakítás kategóriába illik. Persze, a gyárak csinálnak okos dolgokat is, de szerintem nagyrészt a marketingesek adják a hangot. Nem súlycsökkentés, de nekem ugyanide tartozik pl. a kormány mögötti váltófül vagy "Sport" ill "Performance" gomb egy 2.0D motoros SUV-ban. Vagy a januári brüsszeli szalonon láttam, hogy karbon utánzató fóliával dekorálják a Dacia Duster, MPV, Suzuki Swift belsejét, vagy a visszapillantókat. A pici, de turbós benya motorokról nem is szólva, amelyek tényleg kínlódnak ezerrel, hogy megmozdítsák a kasznikat.
Megoldás? Van, persze - 30 éves Mercit kell venni, olcsóért és akkor azt kapod, amiért fizetsz :)

Ződ2000 · http://egzostive.com 2015.07.08. 09:22:24

@uluk4i: és ha már megvan a 30 éves Merci itt lenne az ideje blogot indítani róla nem? :)

Pé Er 2015.07.08. 17:02:43

Ennyi ökörséget összeírni külön művészet:"a beltér kiábrándítóan kopogósan fapadosra sikeredet". Az meg sem fordult a fejedben, hogy ennek speciel nincs köze a súlycsökkentéshez??

nincs1itt 2015.07.08. 18:12:38

az agyam ott kattant le, amikor azt írtad, hogy a zötösbömös a kategória legjobbja.
illene tájékozódni! tudom ajánlani az ADAC tesztjeit, de más is fasorba küldi, azt a fapados méregdrága ólomszánkót. Amiből a 2 lityis dízel, a mesebeszéddel ellentétben vidáman bekortyol 10-12 liter, ha egy kicsit nyomod is a gázpedált.
az alu karosszéria és alváz pedig a legkevésbé sem átverés! valóban könnyebb, mongyuk 20-30 kilóval mint a nagy szilárdságú acél. Viszont! Baromi nehéz megépíteni, ezért is rohadt drága.
Miért ugyanolyan nehéz mégis? Azért is, mert egyra nagyobb üvegfelületekkel dolgoznak, illetve a sok izé+hozé amit bele építenek, hogy kevesebbet fogyasszon, meg dinamikus legyen stb, na azok is durva nehezek.

nincs1itt 2015.07.08. 18:16:32

@uluk4i: legkedvesebb, amikor 1,5 benzines kávédarálóra ráépítik a 1,6 tonnás bódét, oszt' csodálkozik a tulaj, hogy nem áll meg 10 alatt a fogyasztása.
Teccik tunni, az a fránya fizika! 3 turbó+5 kompresszor sem fogja csökkenteni a fogyasztást, legfeljebb 100 ezrenként kuka a teljes motor, mert bizony a jó dojcs ezzel a motorral is tolja 160-180-al a zótópályán..

Exploiter 2015.07.08. 18:22:59

A gumi az valóban nagyon idegesítő és nagy szívás is adott esetben, a gumijavítót kitaláló figurát szívesen kitenném a puszta közepére egy maihoz hasonló viharban, miután kiszúrtam a kerekét.

Egyébként ezért is járok olyan kocsival, aminek a fogyasztása vállalhatatlan manapság, ellenben a fenntartása olcsó, kényelmes, gyors... De persze ebbe is csak mankókerék jutott, mert nincs hely másnak.

kadibela 2015.07.08. 18:24:51

Ismét egy blog, ahol egy laikus próbál meg "szakérteni", hát igen, a kocsikhoz és a focihoz mindenki ért...

A belső anyaghasználatnak az ég világon semmi köze a tömeghez. Egy igényes belső anyagokból összerakott kocsi is lehet könnyű (Peugeot 308) de egy gagyi műanyagokkal burkolt is (Dacia Duster, Sandero), ahogy az ellenkezőjére is van példa (Opel Insignia, Mokka). Az "A" típusú műanyag ami kicsit puhább miért lenne nehezebb "B" típusúnál ami kemény??? Kárpitok ugyanez. Nem tömeg kérdése hogy egy kárpit puha,, igényesen varrott vagy izzasztós műanyag. Spórolás lehet mögötte, de nem tömegcsökkentés.

A puritán alapfelszereltségnek szintén nem sok köze van a témához. Ilyen verziók mindig is léteztek, 10-20-30 éve is, amikor a tömegcsökkentés még nem volt elsődleges. Más kérdés, hogy ezeket jól lehet használni a hivatalos méréseknél, de nem ezért gyártják őket.

Pótkerék: tényleg bosszantó dolog, de szintén nem sok köze van a tömegcsökkentéshez. A pótkereket már 10-15 éve elkezdték kispórolni, amikor még szó sem volt tömegcsökkentésről. Inkább spórolás, vagy egészen más prózai okai vannak, pl. hogy a ma divatos hatalmas 18-19"-os felnik egyre kevésbé férnek el és egyre nagyobb helyet foglalnak, miközben egy átlag autós 10 évente egyszer használja őket. Ennyi erővel tartalék akkumulátort vagy egy csomó pótalkatrészt is hordhatnánk magunkkal. A szükségpótkerék igenis jó kompromisszum, legalább a mobilitást biztosítja, amíg eljutunk egy gumishoz.

Karbon, magnézium: ezeket széria autókban szinte sehol sem használják. Még hogy a magnéziumötvözet kigyulladna, mint a kémiaórán, eléggé nevetséges... Az alumíniummal nincs nagy gond, amúgy itt leginkább a nagy szilárdságú acélok használatáról van szó. Ezek javítása valóban komolyabb technológiát igényel, de szakszervizben megoldott.

Kisebb tank: ezt nem igazán értem, én még nem találkoztam ilyennel, de biztosan létezik. Annyit látok hogy valamivel kisebbek lettek az üzemanyagtartályok, de ne felejtsük el hogy időközben a fogyasztás is csökkent. Valaha 8-9 litert is megevett egy szívó benzinmotor, ma egy korszerű turbós beéri 6-7 literrel, nem szentségtörés ha kisebb a tank, ugyanolyan messzire jutunk és helyet szabadít fel hasznosabb dolgoknak.

Az extrák tekintetében megint nem értem a nyafogást. Ha egy autó eleve könnyebb lesz 100-150 kilóval, a már említett high-tech anyagoknak és trükköknek köszönhetően, akkor ez az "előny" minden felszereltség mellett megmarad. Értelemszerűen soha nem használták a legnehezebb autókat a hivatalos méréseknél, ez mindig így volt hogy az alapkiviteleket használták, bolondok lettek volna egy nehezebb, nagyobb fogyasztású autóval mérni 10 vagy 15 évvel ezelőtt is. Másrészt mi a fészkes fenét lehet kispórolni??? Mennyivel könnyebb egy manuális ablak egy elektromosnál? Mennyi a tempomat tömege? (Kb. 10 gramm, mivel az elektronika már tudja a funkciót csak a kezelőszervet kell beépíteni). Mennyivel nehezebb a digitális klíma a manuálisnál?? Nem éri meg ezért külön fapados autót fejleszteni, van egy minimum felszereltség, amit a legigénytelenebb piacon még épp el lehet adni, azzal végzik a méréseket.

Toyota: tény hogy az aktuális Toyota széria (Yaris, Auris, Corolla) a leggyengébb minőségű és kidolgozottságú, amit az elmúlt 20 évben látni lehetett. Az oka valószínűleg a spórolás, illetve hogy nem az igényesebb (de halódó) európai piacra koncentrálnak. Ennek szintén semmi köze a súlycsökkentéshez. Egyszerűen sajnos ilyen az aktuális Toyota irányvonal, szerencsére van helyette más...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.07.08. 19:21:15

A pótkerékre még a legegyszerűbb a megoldás: veszel egy méretben jó acélfelnit (akár még használtan is jó, csak ne üssön), meg valami gumit rá, berakod a csomagtartóba, oszt jó'van.
Ha még nejlonzsákba is teszed, akkor a sár, trutyi se fog szétcsorogni.Kijön simán 20-30 ezer forintból.Nem elegáns, meg nem szép, de nem is kell szállást keresni hétfőig.

A benzintank is csak bosszantó, de azért van elég sűrű benzinkúthálózat.

De nem védem az autógyártókat, télleg seggbe kéne rúgni őket.Főleg amiatt, hogy a sok csillivili űrtechnika miatt manapság egy középkategóriás családi autó is simán benne van 6 millió forintba.Abból lakást veszek baxxa meg...

Akiket még farba kéne billenteni azok az eu-s csinovnyikok, akiknek a széndioxid-szabályozásos-kvótás baromságot köszönhetjük..Ezek miatt vannak a háromturbós fűnyírómotorok...Ezer köbcenti egy Mondeóba, biztos szaladok venni olyat...

Viszont aki összetör egy alukasznis kocsit, az valóban szopni fog, illetve másik autót / szamárkordét venni.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.07.08. 19:26:12

Ami miatt még atomfelhőt és f@szkorbácsot érdemelnek a gyártók, az a kib@szott kettőstömegű lendkerék 3-4-500 ezer forintokért.Hogy rohadnának meg.10% az új árból egy ilyen szirszar alkatrész. Remélem kimúlik ez a rohadt időzített bomba a kocsikból hamarosan.

Na, most legalább jól megmondtam, osztom itt az észt, pedig nekem sincs sok... :D

röf 2015.07.08. 19:26:54

@kadibela:
Én is hasonlóan gondolom, nem kellene rúgni az autógyárakat mindezért.
És amiről nem esett szó, a hajtásláncok nagy fogyókúrán esnek át.
Öntvény blokk helyett alublokk, mínusz húsz kiló.
Tömör vezérműtengely helyett csőtengely, mínusz két kiló.Rövid szoknyás dugattyúk, kis átmérőjű főtengely-csapok, szóval sok dolog történt és történik....

Mr. Pé 2015.07.08. 19:37:22

Üdv mindenkinek!
Szerintem elég érdekes hozzáállás, hogy vevőként "mi álljuk a cehhet", ez mindig is így volt, és egyébként közel sem növekedtek olyan mértékben az autók árai, mint az a technológiai fejlődésük indokolná.
Könnyebb anyagok a gazdasági totálkárért? Nagyon nem! Erősebb anyagok a bennülők totálkárjának elkerüléséért, mert az NCAP-teszten át kell menni, ha presztizsmárka vagy, nem is lehet rossz eredményed. És emellett még csökkenteni kéne a súlyt is, hogy kevesebbet zabáljon a gép, mert nem veszik meg.
A beltér "kopogóssága". Ez annyira tipikusan olyan emberek szövege, akik alapvetően nem szeretnek vezetni, nem szeretik az autókat, csak vélemény ugye mindenkinek akad. Amíg elfogadhatóan néz ki, addig ki a bánatot érdekel, hogy kopog-e vagy nem?? Ne kopogtasd, ha zavar a hangja, ha meg a tudat zavar, hogy kopog, akkor menjél busszal...
Sivár alapfelszereltség, kapjunk már a fejünkhöz, ma egy közepesen felszerelt Suzuki Alto több extrát tartalmaz, mint 30 éve egy Merci... Amúgy meg ha tényleg az értelmes extrákat veszed meg az új kocsidba, akkor teljesen értelmes marad az ára, csak nem kell teletömni mindenféle basszal. Egyébként meg minden valamirevaló autós újságban megadják az alapárat, azt, hogy az mit tartalmaz, és (típustól függően) a felszereltségi csomagok tartalmát és árát, vagy az extralistát, szintén árakkal.
A Toyoták szerintem sem jó autók, bár csak Corollát vezettem. Az viszont ordas nagy baromság, hogy 6,5 literrel eljár egy dízel SUV. Hol? Stabil hetvennel, hátszélben, kizsírozott szakadékban? Azok, komám, 9-10 litert esznek vegyes használatban, ami valóban jobb, mint egy ugyanilyen tudású benzines 13-14 literje és egészen az első komolyabb motoralkatrész meghibásodásáig nagyon örül a gazda, hogy milyen okosan dízelt vett. Valóban, sokkal jobb egyszerre elverni a kocsira 250-300 000 forintot, mint szép apránként...
És itt képbe kerül korábbi érvem: egy "kis" autó, amiben 4 felnőtt gond nélkül befér, kb 70-80 lovas, 1100-1200 kiló körül van, miért is enne 4 liter benzint? Megint csak gondolkodj már el, hogy anno egy Lada-tulaj mennyire örült, ha csak 8-9 literre jött ki a 100 km, egy 1,2-es 70-80 lovas, de csak olyan 900 kiló körüli autóval. Amiben ott pusztult mindenki egy komolyabb koccanásnál, a Yarisból meg kiszállsz...
Nekem erősen az a benyomásom, hogy a kedves szerző csak fikázni szeretett volna valami autókkal kapcsolatos dolgot. Szerintem tegyük össze a kezünket, hogy térdig gázolunk a baromi biztonságos, most már nem annyira túlsúlyos, korrekt fogyasztású autókban, elérhető áron.
Ja, és még valami: mióta "ideálautó" a Yaris? Maximum a Corolla, mert az tényleg több országban visz minden megbízhatósági statisztikát. Meg persze annak ideálautó, aki muszájból vezet, aztán kellett valami, ami nem sokat eszik, megbízható, nem kell vele semmit csinálni. DE NEM SWIFT!! Mert azért a szomszéd előtt nehogymá' egy Suzukiból szálljak ki...

vmaast 2015.07.08. 20:58:59

Totális válságban van az autóipar már jó pár éve. Nem autókat gyártanak, hanem guruló divatcikkeket, az aktuális gerjesztett igényeket kielégítve. Az összes parasztvakító "fejlesztés" ezt szolgálja ki, és nem a valós technológiai előrelépést. Kisköbcentis turbómotorok, újgenerációs dízelek, hibrid hajtás... ezek a nagyágyúk az átverésben. A szarrá krómozott bazári dizájn, a kanyarban felgyulladó ködlámpa, a műanyag ál-szellőzőrácsok meg az olcsójános megoldások. Eredetileg viccnek szántam, de egyre kevésbé érzem annak, hogy "komoly ember nem vesz tíz évnél fiatalabb autót"

Alhazred 2015.07.08. 21:10:09

amikor a ford mondeoba háromhengeres ezres régiszviftmotor kerül, akkor ott valami baj van.

arsenal71 2015.07.08. 21:36:04

Nem érdekel a súly, és nem érdekel a fogyasztás. Ha tetszik, és meg tudom fizetni, megveszem. A súlyt még sosem néztem meg.

arsenal71 2015.07.08. 21:37:21

@vmaast: Ha nagyon sötét helyen laksz, jó az a kanyarba bevilágító lámpa.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2015.07.08. 21:44:52

@Pé Er: szerintem igenis van egy bizonyos korreláció. Érdekes módon nem egy autónál láttam hogy miközben az égbe magasztalták könnyedsége miatt, vagy épp ellenkezőleg vérig cikizték a 100kilós többletsúlya miatt, igencsak elhanyagolták azt az apró tényt, hogy mennyire lehangoló és igénytelen a belseje. Márpedig ha nem tolnak alád hetente egy újabb csili vili verdát, akkor igenis nem jelent felüdülést egy fapados belső... persze vannak pozitív ellenpéldák, mint a nem apró és igényes belsejű búcsúzú MLB Audi A4es, ott valahogy mindkettő összejött.

@kadibela: szerintem az összefüggés oka, hogy egy puhább anyagból vastagabbra van szükség azonos szilárdság eléréséhez. És emellett ott a hangszigetelő anyag ami nem merevít sokat viszont ballaszt. Ettől függetlenül hiányozni fog, ha pl elkezd kopogni az eső a tetőn, vagy becsukod az ajtót...

Ződ2000 · http://egzostive.com 2015.07.08. 21:52:29

@nincs_itt: tájékozódtam :) autossagok.blog.hu/2015/02/12/a_kinalat_legjobb_mercedese
Egyébként szerintem pont a 5er az egyik ékes példa arra, hogy a súly nem ront el semmit. Csak ugyebár amikor a BMW volt könnyű akkor mindenki húzta le a konkurenciát, pedig az E60 pl elég sötét múlttal bírt törésbiztonság terén...

zobod 2015.07.08. 23:00:52

@geegee: 3-400e km futásteljesítmény után annyira csak nem meglepő, hogy motor/váltó generált meg hasonló karbantartásokat kell elvégezni. Egy újonnan 7-8-10 millióba kerülő autón egy nagygenerál miért ne lehetne akár milliót bőven meghaladó meghaladó kiadás? Persze, jó lenne, ha lenne dacia logan árán zsír új passat, örök garanciával minden kopó és nem kopó alkatrészre.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2015.07.08. 23:50:24

@Mr. Pé: sok mindenben egyet értünk,van amiben nem. Én is nagy rajongója vagyok a modern technikának, sőt olyan dolgoknak amit más hülyeségnek tart (autossagok.blog.hu/2014/12/10/legjobb_autos_extrak ). A korábbi bálnám 6 litert evett. Volt hogy alatta volt hogy felette. Kevés légkondival, több ülésfűtéssel, néha téli leolvasztással. A mostanában tesztelt belépődízeles SUVok is 7 alatt esznek. Ők talán az autobahnon fognak majd rontani az átlagon a magas homlok miatt. De 120-140nél baráti fogyasztást produkált egytől egyik.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.07.09. 04:32:12

@zobod: A motor/váltó generál 3-400 ezer km után nem baj.Pontosabban nem az a baj.Én a kettőstömegű lendkereket anyázom, ami önmagában kitesz ugyanennyi pénzt, és van pár típus, aminél 100 ezer km alatt tönkremegy.Régen egy sz@ros lendkerék egy sima vastárcsa volt pár tízezer forintért.De egy ilyen kettőstömegű sz@r egy időzített bomba...És akkor még jön mellé a teljes kuplunxerkezet, meg a munkadíj, alig félmillió összesen.Hát a q anyját annak, aki ezt így kitalálta.
A mienkben is van, pedig benzines, én is csak utólag tudtam meg, de állítólag nem szokott elhullani, csak a dízelekben.Már ennél a típusnál.Erősen reménykedem...

PonDrow 2015.07.09. 11:33:02

Ugyanazt az autót kétféle irányban kéne fejleszteni. Az egyik a mostani irány: BMV (Bele Minden Vackot), akinek az kell, az fizesse meg az árát, meg annak a súlynak a mozgatását.
A másik irány: ugyanaz a kasztni, de mindenféle súlynövelő hülyeségek nélkül is rendelhető lenne. Cserébe 2-500 kilóval könnyebb, dinamikus autóhoz jutna a vevő, olcsóbban.
Ha valakinek kell az extra biztonság, az fizesse azt, aki viszont nem akar extra merevítést és ilyeneket megfizetni, az kihagyhassa.

lajafix1 2015.07.13. 10:02:10

A szerző klasszika filozófus?

Ződ2000 · http://egzostive.com 2015.07.13. 10:47:34

@lajafix1: közel, de nem jár szivar. Filológia péhádé...
süti beállítások módosítása